Hot Jazz Band kicsiknek és nagyoknak

A magyar jazztörténet jó száz esztendős múltjában már az első pillanatoktól kezdve felbukkantak a kor zenei újdonságait, így a ragtime-ot, majd a jazzt, magukévá tevő és kompozíciókba is foglaló ifjú és kevésbé ifjú zeneszerzők. Szerzeményeik nem egy esetben, főleg a gramofonlemezek mind nagyobb térhódítása és a szórakozóhelyek villámgyorsan reagáló havi kötelező műsorújdonságai révén, igen népszerűek lettek. A legkülönbözőbb jazz- és szalonzenekari feldolgozások még kottákban is kaphatók voltak. Chappy, Martiny Lajos, Beamter Bubi, Holéczy Ákos, Solymossy Lulu, Buttola Ede és jazzre fogékony társaik nap mint nap játszották e darabokat. Még olyan kiemelt, előkelő helyeken is mint a Zeneakadémia, a Vigadó, vagy a Városi (ma: Erkel) Színház, rendszeresen tartottak jazzkoncerteket. S ha ma bármilyen hihetetlennek is tűnhet, de az 1940-es években volt olyan nap a Zeneakadémián, amikor egyetlen napon három, egymástól igen különböző műsorú, elképzelésű jazzkoncertet is tartottak délelőtt, délután és este. Mindhárom abszolút teltházzal ment…

Simon Géza Gábor

E jazzrepertoár még az 1950-es évek kultúrmarxista légkörében is élt, éldegélt, csak éppen akkoriban jobbára már éttermekben, presszókban funkcionált(atták). Teljesen betiltani nem is igazán tudták, hiszen azok a pártfunkcionárusok, akik  Maxim Gorkij még 1928-ban(!) keletkezett szatírájából,  A kövérek muzsikájá-ból vették jazzfogalmaikat, honnan is sejthették volna, mi is az a valódi jazz? Merthogy ezek a funkcik – tudatlanságból, ismerethiányból - csak kapitalista csökevényként emlegették a jazzt. Úgyhogy jobbára inkább tűrték.

Ezen légkörben eléggé furcsa volt, hogy a modern jazzisták még az 1960-as évek közepén is szinte teljesen csak amerikai kompozíciókat játszottak és igen kevés volt a zenekarvezető, vagy más által komponált, jól meghangszerelt magyar darab. A két világháború között született nagyszerű, a világ jó részén elterjedt magyar szerzeményeket ezek az új mamelukok maximális mértékben lenézték „mert az nem jazz”! 

Az új szelek a Magyar Rádió által 1967-ben meghirdetett első Jazzverseny nyomán kezdtek fújni, fújdogálni. A verseny rendezői ugyanis 15 perces műsortervet kértek, amelyben egy magyar szerző kompozíciójának is helyet kellett kapnia. Számos modern jazzt játszó együttes ekkor – valljuk be – kénytelen-kelletlen előkapart valahonnan egy őskottát a család könyvszekrényéből és az egykori jazzrepertoárban esetleg nem is szereplő operett dallamokat, netán magyar nótát választottak jazzesítésre. 

Ettől kezdve a magyar tradicionális jazzbandek már itt-ott felvettek egy-két régi, a két világháború között keletkezett  magyar kompozíciót a repertoárjukba. Ám az igazi áttörésre egészen 1998-ig kellett várni, amikor is megjelent a Hot Jazz Band A szívemben titokban című CD-je. Ezen nem kevesebb, mint 19, elsősorban az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek film- és az operett világból származó dalt játszottak el hatalmas sikerrel. Kiderült, hogy a közönség igen szívesen fogadta ezt a világot, legyen szó olyan idősebbekről, akik még „eredetiben” hallhatták, élvezhették ezen darabok legalább egy részét, vagy éppen jóval fiatalabbakról, akiknek jó ha a nagyszülei már éltek e dalok megszületésekor.

 

 

Az új Hot Jazz Band CD-t aligha véletlenül támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ugyanis amit itt, mint minőségi jazzt hallunk, azt egy nagyon összenőtt, összeszokott csapat egyaránt ajánlja kicsiknek és nagyoknak. A mindössze hat zenész ezúttal az 1930-as és ’40-es évek világából választott ki kereken egy tucat pompás dallamot, bohókás szövegekkel, hogy azokat a zenekarvezető, Bényei Tamás igen változatos hangszerelésében elénk bocsássa. A dalok hossza megegyezik az egykori gramofonlemezek egy-egy oldalának játékidejével, azaz durván három perc körüli. Ez volt az a műsoridő, amivel már az első magyar rádiós jazz DJ, Pál Sándor is jól gazdálkodott 1945 és 1950 között a Jazz-kedvelők iskolája című, hatalmas sikert aratott sorozata több száz adásával.

Ez az a műsoridő, amely minden időkben ideális volt, ugyanis ennyi idő alatt a fülbemászó dallamokat az ismétléssel együtt jól meg lehet jegyezni, de semmiképpen sem lehet megunni, mert máris jön a következő tempós szám, hogy új dallam- és szövegutakra csábítson. Az egész CD műsorideje is az egykori, negyven perc körüli koncert felvonásokra hajazik. Épp annyi, hogy jól választott sorrendben előadott számok tempós kavalkádja végén az Altató dal-dal jó hangulatban búcsúzzon el a hallgató az Egy kis malac CD-től.

A többszáz lejátszás garantált mindazoknak, akik kis- és nagy-gyermekeiket, no meg önmagukat, igen magas nívójú, mondjuk ki nyíltan, igazi Kossuth-díjashoz méltó szinten kívánják újra és újra a szó legnemesebb értelmében szórakoztatni.

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ez a CD nemcsak nemes zenéket kínál az érdeklődőknek. A magas művészi nívón megalkotott, a ma már sajnos egyre kevesebb kemény kötésű könyvek borítóját idéző vastag, színes, már a borítón is vidám grafikával vonzó karton CD tartó és nem utolsósorban a minőségi papírra kivitelezett, színes, Bényei Tamás, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egykoron végzett grafikusa által készített illusztrációk nagyban növelik a produkció  összértékét.