Hiánypótlás
A kiváló, de méltatlanul kevéssé ismert zongoraművész, Gina Bachauer hiánypótló, archív felvételeiről Zay Balázs írt recenziót.
A Hänssler-Profil kiadó új sorozatot indított régi, legendás előadók felvételeiből válogatva. Gina Bachauer albumának címe: A ritka felvételek. Ez igaz is, nem is. Igaz, mivel az egykor ünnepelt görög zongoristáról a világ meglehetősen elfelejtkezett. Ugyanakkor az összeállításban furcsamód helyet kapott az a felvétele is, mely talán legtovább szerepelt kiadója – tulajdonosváltás révén kiadói – katalógusában, Brahms II. zongoraversenye.
Az athéni születésű Bachauer Cortot és Rachmaninov tanítványa volt. Érezhető is a hatásuk – már amennyire ez egyáltalán detektálható, valószínűleg inkább arról van szó, hogy bizonyos sajátságok közösnek mutatkozásnak. Hajdanán elég sok lemezfelvételt készített vele főleg az EMI cég, de az Erato is.
Grieg Zongoraversenyét halljuk először a Last Night of the Proms alkalmából, Basil Cameron kíséretével. Vajon miért nem a George Weldon vezényelte stúdiófelvételt választották? S miért kellett fennhagyni a konferálást? Az élő felvételnek is megvan a maga varázsa, jelen esetben a nagyon flexibilis, mondhatni hevességében hullámzó előadásmód, sok meg-megindulással, visszavétellel. Hogy Bachauer remek zongorista, egyértelmű. Az előadásban megmutatkoznak játékának jellegzetességei, s kiviláglik egy különös szokása is: előadásmódjának egyik fő vonása két kvalitás együttes jelenléte, a keménységé és a líraiságé. Látszólag ellentétes minőségek, melyek egyszerre jellemzik játékát. Ez határozott billentést jelent, s közben sok kifejezetten költői megnyilvánulást. Ennek határozottabb megnyilvánulása az említett különös szokás, ahogy Grieg Zongoraversenyében a kezdő kadencia végén nagyon – s nagyon szokatlanul, s a stúdiófelvételtől eltérően – visszaveszi a dinamikát. Az előadás nagyon ihletett és izgalmas. Hasonló ehhez Beethoven Esz-dúr zongoraversenye, melyet a Mercury stúdiófelvételéről hallunk Stanislav Skrowaczewski vezényletével. Itt is a keménység és a visszafogottság közti játék jellegzetes, s történetesen hasonló finomítást észlelni itt is a kezdő kadenciában. Párt is alkotnak persze, a művek kezdetében némi rokonság vélhetünk felfedezni. Egészében dinamikus az előadás.
Mozart két zongoraversenye következik, a 24. c-moll és a 26. D-dúr („Koronázási”), mindkettő Alec Sherman (a zongoraművésznő férje) és a New London Orchestra kíséretével. Sherman alapos, megbízható karmester. Ezeken a felvételeken Bachauer nagyon tiszta, finom és egyenletes játéka érvényesül. A gyűjtemény egyik csúcsa Saint-Saëns II. zongoraversenye, ugyancsak Sherman és a New London Orchestra közreműködésével. Nagyon finom előadás. A szokottnál líraibb. A kezdő kadenciában nagyon szép a tempófokozás. Később sokszor kifejezetten lassú és költői. Fauré Balladája kíséri.
Bachauer egyik első felvétele J. S. Bach C-dúr Toccata, adagio és fúgája (BWV 564) Busoni átdolgozásában. Itt szükség volt a hangminőség javítására, ami kiválóan sikerült is. Az előadás nagyon precíz és összefogott, Bachauer tartja a tempót, a dinamikát, emiatt nem romantikus, hanem nagyon is barokkos, már a bachi értelmében. Híres felvétele volt Raveltől a Gaspard de la Nuit (a művek alapjául szolgáló Bertrand-versek Sir John Gielgud-féle recitációja nélkül), s mellette Debussytől a Pour le piano. Érdemes idevenni Liszt két szólódarabját is: Funérailles, XII. Magyar rapszódia. Vegyes kép, ugye? Főleg, ha a Bach-Busoni darabra is gondolunk. S mégis: a stílus mintha nem is különbözne. Értelemszerűen nem egyforma, ugyanakkor valamilyen különös kiegyensúlyozottság uralkodik a felvételeken. Még Lisztnél is, bár megvannak a kellő dinamikai különbségek, ami feltűnik, az a fegyelmezett, kiegyensúlyozott játék. Bachot, Ravelt, Debussyt, Lisztet a szerző és a kor vonatkozásában adekvátan, mégis egységesen előadni jelentős fegyvertény.
Liszt Spanyol-rapszódiája Busoni átdolgozásában szerepel, zenekarral. Egykor divat volt az ilyesmi, gondoljunk csak a Dante-szonáta Constant Lambert-féle átiratára, melyet Louis Kentner felvétele őriz. Liszt persze nem szólhat semmit, hiszen ő írta át hasonlóképp Schubert Wanderer-fantáziáját.
Brahms II. Zongoraversenyét szintén Skrowaczewski vezényletével vette fel a Mercury cég. Az előadás kemény, határozott, az eddigieknek megfelelően tiszta és strukturált.. Az albumról lemaradt Bachauer sok remek felvétele, Beethoven G-dúr zongoraversenye Dorátival, Rachmaninov II. zongoraversenye Alain Lombard, III. zongoraversenye Sherman kíséretével, vagy Csajkovszkij b-moll zongoraversenye ugyancsak Shermannel. Kár, mert mégiscsak Rachmaninov-tanítvány volt, ráadásul ezek igen remek felvételek. Ami pedig a Csajkovszkij-koncertet illeti, érdekes módon más, mint ennek az albumnak az anyaga: nagyon gyors és dinamikus.
Profil Edition Günter Hänssler PH 18018