Hiányos perfekció

Benjamin Bruns tenor Karola Theill zongoraművésszel vette lemezre közismert és ritkábban énekelt dalciklusokat. A Hänssler Classic kiadásában megjelent felvétel felemás érzést kelt a hallgatóban.

Fittler Katalin

Időről-időre ismételten foglalkoztatja a megválaszolhatatlan kérdés azokat a zenebarátokat, akik egyaránt élnek az élő zenehallgatás lehetőségével és a hangfelvételek kínálta élményekkel, nevezetesen, hogy hogyan lehetne megragadni a mérhetetlent. Elsősorban azt, amiről még az is kérdéses, hogy átjön-e a felvételen, amikor más, járulékos (például látvány-)elemek nem tudják módosítani a hangzás által keltett hatást.

Benjamin Bruns és Karola Theill felvételét hallgatva (amelynek műsorán további dalok-dalciklusok is szerepelnek, úgymint Beethoventől A távoli kedveshez, a Heine-verseket megzenésítő Dalcsokor Wolftól, s a ritkán hallható Der arme Peter Schumanntól, továbbá, mintegy ráadásszámként Schumann op. 39-es sorozatából a Mondnacht), az érdeklődő szívesen venné a látványt. Éspedig nem többletként, hanem mintegy annak a rejtélynek a kulcsaként, hogy mi az, ami oly fájdalmasan hiányzik ebből az előadásból. Mert ha követelményeket, feltételeket veszünk sorra, megannyi „kipipálható” tétel sorjázik. Bruns lírai tenorja kifogástalan hanganyag, az énekes szövegmondása tökéletes. Voltaképp minden „a helyén van”. Karola Theill szakmai életrajzának ismeretében nem csodálkozhatunk azon, hogy játéka intellektuálisan áttekinthető, hiszen nem kisebb művész, mint Dietrich Fischer-Dieskau énekes osztályaiban is kísért. Rutinos korrepetitor tehát, amellett zongoristaként is működik. Van közös előadói múltjuk (hangfelvétel-készítésben is), ráadásul Bruns oratórium- és daléneklési tevékenysége érdemben ellenpontozza elsődleges, operai munkásságát. Minden feltétel adottnak látszik, és mégis, produkciójuk nem éri el a kívánt eredményt.

Ami ezúttal hiányzik, az a személyesség, a közlés ereje. Tényközlő stílus ez, mondhatnánk kissé tiszteletlenül. Tényként közölt események, érzelmek és indulatok, mindennemű empátia nélkül. Ami zeneileg hiányzik az énekszólamból, az az egyes hangok „élete”, az a töltés, amely dinamikussá tud tenni egy tartott hangot is (amelynek nemcsak időbeli kiterjedése van, hanem valahonnan valahová vezet, céllal, vagy épp célt tévesztve…). Szemlélődőnek ugyanakkor nem nevezhetném, mert ahhoz is kevés benne az interpretátor személyes jelenléte. Illusztratív anyagnak hasznos, egy-egy részlet megadott megfigyelési szemponthoz kiváló (és sok részlet, sok szemponthoz remek!), ám a dalokhoz, ezekhez a rövid időtartam alatt megjelenítendő kis mikrokozmoszokhoz nem adnak elég impulzust. A hangulatok, karakterek lehetnek ugyan „egyértelműek”, ám az a többlet, amit a művészi tipizálás (a „termékeny pillanat” megragadása) ad, nem jut el a hallgatóhoz.

Ezek a szépen előadott dalok oly módon tetszenek „érdek nélkül”, hogy az érdeklődést nem táplálják, az ilyen megszólaltatás után kívánkozik a bevett lekonferáló formula: elhangzott.

Igen, elhangzott megannyi szép dal – az ismertek esetében ez azt eredményezi, hogy a hallgatóban felelevenednek a korábbi élmények (akár az interpretációs többlettel együtt), és ettől kezdve már nem is lehet talán pontosan megkülönböztetni, hogy mit hallunk/hallgatunk … Benne szólnak a dalok, s ennek a hangzó múzeumnak az életre keltéséért az eseménynek hálás (az újrahallgatás lehetőségének). Voltaképp nem is a „minősítés” a cél, a korábbi interpretáció-élmények közé, mint „régi asszonyok közé az újat” besorolni – viszont a mindenkori előadók iránt nem csökkenhet az elvárás, hiszen a ritkaságok esetében nincs hasonló életre kelthető emléktár. S ha valamely dallal az első találkozás nem tartalmaz emlékezetes mozzanatokat, eleve nem kerül bele abba a személyes élménygyűjteménybe, amely jelentős mértékben meghatározza a befogadónak akár egy-egy műfajhoz kialakítandó viszonyát is.

Bruns sikeres pályát mondhat magáénak, talán megannyi művészi megnyilvánulási lehetőséget feladatnak tekint, s épp ez a teljesítmény-centrikusság akadályozza, hogy úgy közelítsen a kisebb lélegzetű remekművekhez, hogy minél többek érdeklődését fel tudja kelteni.

Cím: Dictherliebe

Kiadó: Hänssler Classic

Katalógusszám: HC 18025