Grammy-díjas karmesterek, sztárszólisták
Kobajasi Kenicsiró, Leonard Slatkin, Charles Dutoit, Maxim Vengerov, Pinchas Zukerman, Kirill Troussov, Miklósa Erika, Meláth Andrea, Molnár Levente, László Boldizsár… Csak néhány név a MÁV Szimfonikusok vendégművészei közül, akikkel olyan patinás koncerthelyszíneken találkozhat a közönség 2021. szeptemberétől, mint a Zeneakadémia, a Müpa, az Olasz Kultúrintézet, a Pesti Vigadó vagy a pécsi Kodály Központ.
A 2021-2022-es évadban hét bérletes-, öt tematikus (családi, gyermek és ifjúsági) koncertsorozatot, valamint számos impozáns, egyedi hangversenyt hirdetett meg a MÁV Szimfonikus Zenekar bízva abban, hogy nem ismétlődik meg az előző évadot, és mindannyiunk életét felforgató és megkeserítő pandémia.
Óriási köszönet a közönségnek, hogy megértéssel fogadták a szinte folyamatos műsorváltozást, a koncertek esetleges elmaradását, és külön köszönet, az anyagi támogatásukért, hiszen nagyon sokan felajánlották bérleteik, belépőjegyeik árát a zenekarnak. Az online térbe kényszerült koncertközvetítések során küldött meghatóan kedves üzenetekért is köszönet! Hogy mennyire népszerűek és sikeresek voltak ezek a hangversenyek az is igazolja, hogy a zenekar YouTube csatornájának követői száma megtízszereződött az elmúlt hónapokban.
Az új évad meghirdetését a hagyományokhoz híven egy nagyszabású, ingyenes szabadtéri OPEN DAY koncerttel indítja a MÁV Szimfonikus Zenekar. A hangversenyt 2021. július 10-én, este 8 órakor láthatják-hallhatják az érdeklődők a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A műsorban olyan népszerű művek szerepelnek, mint Erkel Hunyadi László nyitánya, Berlioz Rákóczi indulója, Lehár Arany és ezüst keringője, valamint a híresen jó humorú Dénes Istvánnak, az est karmesterének szerzeménye, a MÁV-START-SOS-Beethoven című darabja.
A MÁV Szimfonikus Zenekar törzsközönségét évtizedek óta a bérlettel rendelkezők alkotják. Számukra, és e különleges közösséghez tartozni vágyók számára az új évad bérleteit 50 %-os elővásárlási kedvezménnyel ajánlja az együttes. A bérletmegújításokra július 5-től személyesen is lehetőség van a Zenekar jelenlegi székhelyén, majd július 10-én minden érdeklődőt várnak az Open Day koncert helyszínére, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjébe. Az online bérletvásárlásra július 10-től augusztus 10-ig a zenekar weboldalán nyílik lehetőség. www.mavzenekar.hu
A közismert és népszerű bérletek, mint a Szőke Tibor Mesterbérlet (MÜPA), az Erdélyi Miklós bérlet (Zeneakadémia), a Lukács Miklós bérlet (Zeneakadémia), a Varga László bérlet (Olasz Kultúrintézet), a Festetics bérlet (Festetics Palota), a Kamarazenei bérlet (Olasz Kultúrintézet), valamint az Unokák és nagyszülők hangversenyei (Nemzeti Múzeum, Díszterem) mellett a várandós kismamák (Szeretethang), a kisgyermekek, az óvodás és iskolás korú gyerekek (Búgócsiga, Zene-Tér-Kép Plusz), valamint a fiatal felnőttek számára (Koncert Plusz) olyan tematikus koncertsorozatokkal, ismeretterjesztő, interaktív, játékos előadásokkal készül a zenekar, amelyek a jövő közönségépítését és a gyerekek zenei műveltségének gyarapodását segítik. Az új évadban Magyarországon egyedülállóként indítja útjára a MÁV Szimfonikus Zenekar és a ZeneMűvek az Akvárium Klubban a Zene Show-ja című sorozatot. A programban az interjú és a hangverseny műfaját kombinálják, és egy-egy hírességgel járják körbe az őket érdeklő témákat.
(Farkas Róbert- fotó: Gela Megrelidze)
A MÁV Szimfonikus Zenekar munkáját olyan híres és elismert művészek segítik hosszú évek óta, mint Kobajasi Kenicsiró - tiszteletbeli vendégkarmester, Csaba Péter és Takács-Nagy Gábor - állandó vendégkarmesterek, valamint Kesselyák Gergely - karmester.
Az új évadtól vezető karmesteri minőségben csatlakozik e rangos névsorhoz a Németországban élő tapasztalt és kitűnő dirigens, Farkas Róbert.
Farkas Róbert 1982-ben született Ózdon. 14 éves korában felvették a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába zongora-szolfézs-zeneelmélet szakra. Tanulmányait Budapesten, a Bartók Konzervatóriumban, majd 2000-től a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta, karvezetés szakon. E mellett a karmesterképző szakot is elvégezte Gál Tamás és Ligeti András tanítványaként. 2006-ban Erasmus ösztöndíjjal a berlini Művészeti Akadémián tanult Lutz Köhler professzornál. 2012-ben diplomázott. Közben részt vett több mesterkurzuson, többek között Eötvös Péter, Bernard Haitink és Jorma Panula vezetésével. 2011-ben Horvátországban, a Lovro von Matačič Nemzetközi Karmesterversenyen 3. díjat, a Zenekar Különdíját és a Horvát Zeneszerzők Társasága különdíját nyerte. Tanulmányainak befejezése után a művészeti vezető asszisztense lett a Berlini Állami Operaházban, ahol Sosztakovics, Hindemith és John Cage operáinak színrevitelében működött közre, Wolfgang Rihm Dionysos című operájának pedig második karmestere volt. Rövid idővel később szerződtette a Heidelbergi Színház opera-társulata. Olyan klasszikus operák, mint a Cosí fan tutte, a Szöktetés a szerájból, vagy a Traviata mellett sok kortárs szerző operájának bemutatóját vezényelte. 2013-ban kezdődött együttműködése Fischer Ivánnal az általa vezetett Berlini Konzerthaus Zenekarban, 2015 óta Fischer Iván asszisztense mind a berlini, mind a Budapesti Fesztiválzenekar élén. Magyarországon is rendszeresen vezényel: a Nemzeti Filharmonikusok, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Danubia, a Savaria, a Pannon Filhamonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein, külföldön pedig a Berlini Konzerthausorchester, a Berlini Szimfonikusok, a Lipcsei Kamarazenekar, a Heidelbergi Filharmonikusok, a Collegium Musicum Pommersfelden, a Horvát Rádió-Televízió Szimfonikus Zenekara és az Ausztrál Ifjúsági Zenekar karmesteri dobogóján. 2021-től a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestere.
A fent említett neves karmesterek mindegyikével, továbbá számos kiváló művésszel, hangszeres szólistákkal és énekesekkel találkozhat a közönség a 2021-2022-es évadban a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyein.
Koncert naptár - bérletes és bérleten kívüli koncertek, közreműködők, helyszínek, időpontok: www.mavzenekar.hu