Grádicsok éneke

Riccardo Chailly új, Olasz múzsa címet viselő lemezén a milánói Scala Zenekarát vezényli. Három zeneszerző egy, két, három műve. Az összeállítás legalább annyira esetleges, mint amennyire megalapozott. Mendelssohn Olasz szimfóniáját Schubert két Olasz stílusú nyitánya követi, majd Mozart három ifjúkori operanyitánya, melyek beillesztésének adekvát voltát többek között az adja, hogy a művek bemutatója Milánóban volt: Mitridate, re di Ponto, Ascanio in Alba és Lucio Silla. Időben visszafelé haladunk. Ha az olasz ihlet irányát vesszük, akkor a német és osztrák területek nyilván egynek, vagy legalábbis relevánsnak tekintendők. Persze már a korai Mozart-nyitányok esetében az „olasz hatás”, hiszen a későbarokk-preklasszikus időszakban, bizonyos tekintetben hasonlóan az egykori internacionális gótikához, egy közös modor uralkodott a kontinensen és Angliában. Később több volt az eltérés, nem is annyira az uralkodó stílus, inkább a hangsúlyos műfajok viszonylatában, s e tekintetben Németország és Ausztria valóban tekinthető akár egységesnek is az Itáliával való összehasonlításban.

Zay Balázs

A lemez azonban, amint várható az előadókra, főleg a karmesterre figyelemmel, mindenképp élvezetes. A milánói Scala Zenekara ritkábban ugyan, de közreműködik tisztán zenekari művek előadásában. Persze mit a nyitányok? Mozartéi operanyitányok, Schubertéi koncertdarabok. Egykor Lovro von Matačić vette fel az együttessel Csajkovszkij több zenekari művét, s Riccardo Muti országlása idején is készültek zenekari bejátszások. Chailly korábban Respighi-műveket rögzített velük. 

Chailly napjaink egyik kiemelkedő dirigense, háta mögött több nagy zenekarral töltött hosszú idővel: berlini Német Szimfonikus Zenekar, amszterdami Concertgebouw Zenekar, Lipcsei Gewandhaus Zenekara. Az előadások kidolgozottsága igen magas fokú. Mendelssohn művét Chailly nagyon határozottan és dinamikusan vezényli. Ez az a fajta előadás, amelyet az ember kiváltképp szívesen hallgat hangversenyen sodró, lendületes voltára tekintettel. Megörökítve ugyancsak remek, ám azért hosszabb távra én preferálom a lágyabb, líraibb megközelítést, amit legerőteljesebben Christoph von Dohnányi és a Bécsi Filharmonikusok ugyancsak a Decca által készített felvételében vélek megtalálni. Viszont aki gyors tempókra, több dinamikára vágyik, annak ez igazán ideális megoldás. 

 

 

Schubert két nyitányára ugyanez igaz. Teljesen jó a Chailly-féle erőteljesebb megragadás, de Schuberthez talán közelebb állna egy finomabb értelmezés. A két nyitány Kertész István-féle felvétele szintén a dinamikusabb oldalra esik, ráadásul, részben talán a hangtechnika miatt is, Chaillynál keményebb. 

Mozart nyitányai értelemszerűen inkább szimfonikusak, ami engem cseppet sem zavar, megjegyzem azonban, hogy ezek terén máig nem sikerült felülmúlni Leopold Hager kiváló teljes bejátszásait a Deutsche Grammophonnál, melyek az utókor részéről is nagyobb elismerést érdemelnének. Ezek a kamaraegyüttes és szimfonikus zenekar kiemelten ideális határmezsgyéjén foglalnak helyet.

Bár némiképp esetleges, de zeneileg kétségkívül igen színvonalas lemez. Persze ha a Musa Italiana címet vesszük alapul akkor azért sokkal relevánsabb összeállítások is elképzelhetők, főleg francia irányban. Mire gondolok? Szerfelett ritkán csendül fel Bizet Róma című szimfóniája, ahogyan Saint-Saëns Urbs Roma című szimfóniája is. Továbbá kiváló anyag lenne egy dupla album másik lemezére az egyik legnagyobb olasz ihletésű, nem olasz alkotás, Berlioz Harold Itáliában című darabja, melyet az utóbbi időben érdekes módon eléggé ignorálnak, pedig óriási műről van szó. Természetesen szóba jöhetnének Liszt-művek is, például a Tasso, a Dante-szimfónia, valamint egy orosz egység, Csajkovszkij Olasz capricciója és Firenzei emléke, s utóbbi mellett a műfaji hasonlóság miatt is Wolf Itáliai szerenádja, az előbbi szextett, az utóbbi kvartett zenekari változataként. S ha nem lesz is további grádics, ez nem alaptalan felvetés és jó felvétel. 

 

Kiadó: Decca 

Katalógusszám: 4852944