Frankl Péter: „Amíg képes vagyok adni a közönségnek, addig folytatom"

Nyolc évtizede tölti a nyolcvannyolc billentyű mellett a napjait, de még ma is talál újdonságot egy százszor játszott darabban, örömmel lép pódiumra fiatal kollégákkal, és jelenleg csupán a világjárvány miatt nem repked koncertről koncertre. Frankl Péter azt meséli, a saját örömére is szívesen tanul meg egy-egy új kompozíciót. Az október elején 85. születésnapját ünneplő művésszelelképesztő gazdagságú pályájának emlékezetes estjeiről, kedves zongorista barátairól, a szólóestek okozta félelmekről, valamint a jövőre szóló terveiről is beszélgettünk, hiszen rá még ma is igaz, hogy hajtja a ‘lélek lendülete’. 

(A teljes interjú a Gramofon nyomtatott folyóirat 2020 téli számában lesz olvasható, ami december elején jelenik meg.)

Réfi Zsuzsanna 

- Sajnos nemcsak a pécsi koncertre, hanem a budapesti ünnepi estre sem utazhatott, pedig különleges, ünnepi programmal készült.  

- A 85-ik születésnapom alkalmából a Müpa felkérésére összeállítottam egy vegyes műsort, amelyben szóló darab, kamarazene és zongoraverseny szerepelt.  Nagyszerű kollégáim, Perényi Miklós, Baráti Kristóf, Várdai István, valamint a Budapesti Vonósok vettek volna részt az ünnepi koncerten. Sajnos a covid miatt nem tudtam Budapestre utazni, így a kiváló fiatal zongorista, Fejérvári Zoltán ugrott be helyettem. A koncert kezdete előtt levetítették a köszöntőmet, valamint régi barátom, Vásáry Tamás megható beszédét. S ha én nem is lehettem jelen, a képem a hangverseny végéig látható volt.

 

- Vásáry Tamással sokat kétzongoráztak, négykezeseztek együtt. Tanultak is egymás játékából? 

- Nehéz kérdés, nem tudom, bár nyilván hatottunk egymásra azáltal, hogy sokat játszottunk együtt. Vele tényleg különleges a kapcsolatom. Amikor a Zeneakadémián a kiváló Hernádi Lajos lett a tanárom, Tamás már nála tanult, s mivel két évvel idősebb nálam, nagyon felnéztem rá. A zenei versenyeken pedig remekül összebarátkoztunk. Először 1953-ban Bukarestben, utána 1955-ben Varsóban és Párizsban szerepeltünk együtt. Én ez utóbbin a hatodik helyen végeztem, de a közönség megható módon állt ki mellettem, hatalmas táblákkal demonstráltak, azt szerették volna, ha én nyerem meg a versenyt. Akkoriban azonban nem voltam még elég érett egy első díjra, nem is volt elég nagy repertoárom hozzá. Marguerite Long, a verseny díszelnöke meghívott a következő megmérettetésre 1957-ben, ahol az első helyen végeztem. Ezt előzte meg a brüsszeli verseny, ahol Tamással mindketten díjnyertesek lettünk. Voltak koncertjeink is Belgiumban, így beköltöztünk egy kis hotelbe, ahol a szobánkban volt egy zongora, ott tudtunk gyakorolni, és ekkor fedeztük fel, hogy milyen nagyszerű dolog, ha négykezesezünk! Arra is rájöttünk, bármennyire is eltérő egyéniségek vagyunk,  a zenét teljesen egyformán érezzük. Ettől kezdve egyre többet léptünk fel négykezes és kétzongorás koncerteken. Évekkel később felvettük lemezre Mozart összes négykezes műveit. Amikor Londonba költöztünk a hatvanas évek elején, Tamás sokat segített nekem. Később is nagyon szerettem vele - mint karmesterrel - játszani. Nagy élményt jelentett olyan romantikus versenyművek előadása, mint a Schumann, Chopin e-moll, a Liszt A-dúr koncertek. Tamás úgyszólván előre tudta, mit hogyan fogok előadni. A két Brahms-zongoraverseny, amit koncerten játszottunk, megjelent CD-n is. Mindig igazi öröm volt vele muzsikálni… 

- Ha nem lenne a pandémia, koncertről koncertre utazna ma is. Minek köszönheti, hogy ennyi idősen is ilyen kiválóan muzsikál? 

- Ötéves voltam, amikor kezdtem zongorázni, s azóta is e körül forog az életem. Nagyon szeretek játszani. S addig, amíg úgy érzem képes vagyok rá, tudok valamit nyújtani, adni a közönségnek, addig folytatom. Ami nehezemre esik mostanában, az a szólózongorázás.Valahogy nem érzem jól magam egyedül a pódiumon. Nemrég elhatároztam, ezt nem folytatom így tovább… Viszont annál többet kamarázom, amit mindig is nagyon szerettem. Öröm együtt játszani kollégákkal, barátokkal és ez az irodalom kifogyhatatlan. Ma is foglalkozom olyan darabokkal, amelyeket ugyan régebben játszottam, de nagy nehézséggel. Most valahogy könnyebben mennek, mint mondjuk a Csajkovszkij-trió vagy a Franck-kvintett. A Franck-művet talán jövőre Budapesten is eljátszom, ha a vírushelyzet engedi. Ami pedig a zenekari koncerteket illeti, azokból mindent eljátszottam, amit akartam, ma már leredukáltam ezt a repertoárt.