Fergeteges zene, briliáns előadás

Több szempontból is a bőség zavarával küszködhettek a felvétel műsorának a kialakítói, különböző szempontok mérlegelésével. Abban azonban biztosak lehettek, hogy olyan értékek kerülnek rögzítésre, amelyek egyaránt örömet okoznak a jelen és a jövő igényes zenehallgatóinak.

Fittler Katalin

Aligha panaszkodhatnak a gordonkairodalom szegényességére a hangszer játékosai, állapíthatjuk meg a műsor végighallgatásakor, amely egyszersmind repertoárbővítésre is inspirálja a hangszertudás magas szintjét elérteket. Mendelssohn készteti dalolásra a hangszert (Variations concertantes Op. 17), majd Kocsis Zoltán átiratának köszönhetően Debussy lassú keringője, az eredetileg zongorára fogalmazott La plus que lente kínál lehetőséget másfajta atmoszférateremtésre. A gordonka-zongoradarabok sorába Schumann a-moll versenyműve ékelődik, majd olyan művek következnek, amelyeken erősen érződik a népzenei inspiráció. Martinů szlovák témára komponált Variációi után egészen kivételes zenei élményben van részünk, Kodály Magyar rondójának hallgatásakor. A folytatásban tudományos-filológiai szempontok is érvényre jutottak: kétszer szerepel Bartók I. rapszódiájának a szerző által készített átirata, amit a Seconda parténak nevezett „friss” kétféle befejezése indokol. Itt tehát csorbult a „végighallgatás” szempontja, viszont filológiai csemege vált közkinccsé.

 

 

A felvétel maradandó értéke, hogy az életének 73., illetve 74. évében járó művészt halljuk – a csodagyerekből mindmáig a csodafelnőtt minősítésre méltó Perényi Miklóst, akinek diszkográfiájában állandó jellemző (volt, van – és remélhetőleg lesz is még) a kivételes művészi minőség. Koncert-fellépései rendre telt házas érdeklődést szavatoltak-szavatolnak, ám a fiatalabb korosztályok csupán a hangfelvételek jóvoltában lehetnek részesei ennek a töretlen színvonalú művészpályának. Az utókor szempontjából is felbecsülhetetlen jelentőségű a legkiválóbb interpretációk „mentése”, az újrahallgatóság lehetőségének biztosítása.

A TACET felvételén a versenyművet a Concerto Budapest szólistájaként játssza, a dirigens Keller András. Ritka élmény ezt a hírhedetten nehéz versenyművet úgy hallgatni, hogy kizárólag a hangzásra figyelhessünk. Még csak átsuhanó gondolatként sem kell foglalkozni a technikai követelményekkel, oly mértékben perfekt az előadás. És nem kísértenek a korábbi hangzó élmények sem, a hasonlítgatás elterelő mozzanata fel sem merül! Egyszerűen gyönyörködtető a kompozíció – ez a legtöbb, amit előadó tehet a műért!

Éppen két évtized korkülönbség van Perényi Miklós és Várjon Dénes között – ez oly mértékben nem érződik, miként a gyermek Perényinek felnőtt muzsikuspartnereivel való felvételein az életkorkülönbség másik iránya. Az utóbbi években pályája zenitjére érő zongoraművész, akit a nemzetközi élvonalban kamaramuzsikusként is számon tartanak, kétségkívül méltó partnere Perényinek. Együttmuzsikálásuk legemlékezetesebb perceit a Kodály-műnek köszönhetjük. A fergeteges zene hallatán felmerülhet a naiv kérdés: miért nem repertoárdarab ez a kétségkívül hatásos kompozíció. És maga az előadás adja meg a választ… Sokan talán már a kottaolvasás fázisában lemondanak a műről (akár, mert nem tudják beleképzelni azt a telített atmoszférát, amely ezúttal hangzó valósággá vált, akár, mert visszarettennek a hatásos kivitelezéshez megkerülhetetlenül szükséges energia-befektetéstől) – ez a briliáns előadás viszont remélhetőleg felhívja a gordonkások figyelmét egy méltatlanul mellőzött értékes darabra.

A Bartók-rapszódia két verziója elsősorban a szakmai érdeklődők számára jelent csemegét – érdemes kottával is meghallgatni!

Köszönet a többszörös értékmentésért a kiadó felelősségteljes munkájáért.

 

Kiadó: TACET 

Katalógusszám: S 268