Fellélegzés

Olvasmányélményből tudjuk, „egyszer jóllakni”: halálos lehet. Szerencsére nem jár hasonló veszélyekkel a kulturális kiéhezettséget követő habzsolás. Sőt! 

Fittler Katalin

A járványügyi korlátozásokat követően a Fesztivál Akadémia Budapest újragondolni és -tervezni kényszerült az idén nyárra tervezett programját. Az alapító művészeti vezetők (Kokas Katalin és Kelemen Barnabás) a rendezvénysorozat két pilléréről (a 4. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyről, valamint a nyilvános mesterkurzusokról) lemondani kényszerültek, ám a zenekedvelők legszélesebb rétegét érintő koncertsorozat - változatos programmal, hat helyszínen - realizálódott. Mondhatni, a művészetek jegyében rendkívül fontos szempontok tudatosodtak. Ami korábban érzésként, netán evidenciaként munkált – előadókban és hallgatókban -, konkrétan átéltté nemesedett. A műsorfüzet bevezetőjében megfogalmazott: „a zene elválaszthatatlan az emberi jelenléttől” gondolat egyúttal a „zenélésnek” az antropocentrizmusát is előtérbe helyezte. Az „élőzene” ezúttal kétirányú élményforrásul szolgált, az előadóművészek hasonló intenzitással élték meg a „közönségkapcsolatot”, mint a hallgatók az előttük hangzó életre keltett műveket.

Jóllehet, az elmúlt hónapokban tiszteletre méltó erőfeszítést tettek muzsikusok és együttesek, hogy média-közvetítéssel juttassák el - akár „real time” keretek között legújabb - produkcióikat, a zenekonzervek gazdag választéka sem pótolta az élőzene hallgatást. S vélhetőleg az előadókat sem lelkesíthette nagyon a virtuális közönség…

 

Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Maxim Rysanov, Szűcs Máté, Kokas Dóra, Fenyő László - (fotó: Felvégi Andrea)

 

A Zeneakadémia Nagyterme egymást követő négy napon két-két rövid koncertnek adott színhelyet; többségüket Fazekas Gergely szűk félórás bevezető műsorismertetője előzte meg, majd bő egy órányi hallgatnivaló következett, meginvitálva a testvérmúzsa irodalmat is. Vers, dal és kamaraművek, kontrasztgazdag kínálatban – az ismeretlentől a már-már komolyzenei örökzöldig terjedt a skála. A nézőtéren pedig több generáció foglalt helyet, az elővigyázatos távolságtartás következtében lecsökkentett létszám ellenére vastaps-képesen. Hálásan az élményekért – értékelve a művészi teljesítményen túl azt az érezhető aktív jelenlétet, amely sugárzott a pódiumról: az amatőröknek tulajdonított „lelkesedést” messze túlszárnyaló odaadó intenzitást, amely általánosan jelen volt. A művészek minden bizonnyal érezték azt a fenntartásnélküliséget, amely ezúttal valamennyi produkciónak kijárt. Volt ritkaság is bőven: Joó Szabolcs és Kelemen Barnabás realizálta Reich Clapping Musicját (melynek hangerejét messze túlszárnyalta a tetszésnyilvánításé), az amerikai Wahlund művéhez hasonlót is kevesen hallhattak (A részecskefizika szeszélyes természete címet viselő live-elektronikus darabot Joó Szabolcs ismertette meg a közönséggel), és Liszt közismert Les préludes-je is különlegességnek hatott Szathmáry Zsigmond (miként a műsorközlő tréfásan megjegezte: négykezes-négylábas) orgonaátiratában. Egyszerűen megrendítő volt Sosztakovics kései brácsa-zongoraszonátája Maxim Rysanov és Fejérvári Zoltán tolmácsolásában! Sokan itt szereztek tudomást arról, hogy Balogh Eszter lett a 2019-es londoni Händel-énekverseny győztese (a versenyprogramjából felidézett két ária alapján mindenképp megalapozott volt a zsűri döntése). Egykor a nála három évtizeddel idősebb Wehner Tibor volt a csodagyermek Perényi Miklós szonátapartnere – a csodafelnőtt ezúttal nála negyven évvel fiatalabb partnert választott Palojtay János személyében, Franck: A-dúr szonátájának tolmácsolásához. Örvendezhettek a gordonka rajongói, hiszen több generáció parádés képviselőit köszönthette a sorozat keretében. Fenyő László az Uránia Nemzeti Filmszínházban adott felejthetetlen élményt Fejérvári Zoltánnal Beethoven: D-dúr cselló-zongoraszonátájával (ugyanott Martinů Konyhai revüjének kamaraegyüttesében csakúgy részt vett, mint a Zeneakadémián Brahms G-dúr vonósszextettjében, amelyben Kokas Dóra is pódiumra lépett), Várdai István pedig mintegy meglepetés-ráadásként került a műsorba, Schumann Öt darab népi stílusban című kompozíciójával. Devich Gergely kamaraegyüttesben játszott, és több helyszínen hirdették Rohmann Ditta fellépését is.

A zongoristák legidősebb generációját Vásáry Tamás képviselte (két szólószám erejéig), valamint Rados Ferenc, aki a BMC Koncerttermében egészen egyedülálló teljesítményre vállalkozott: a 24-i délutáni koncert műsorán Mozart: Esz-dúr, valamint Schumann: d-moll hegedű-zongora szonátáját játszotta Kelemen Barnabással, nagyszerűen, majd az esti programban ugyanők Beethoven G-dúr hegedű-zongora szonátáját játszották, fenomenálisan. Közben annyi idejük volt pihenésre, amíg Raveltől a Madagaszkári dalokat ismerhettük meg (ehhez nagyban hozzájárult a kétnyelvű szöveg közrebocsátása (a magyar fordítás a házigazda-zenetörténész Fazekas Gergely munkája). 

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a dal-műfaj szerelmeseinek Schubert-dalokkal kedveskedett Kolonits Klára, s korábbi élményre rímelt vissza Liszt-négykezesekkel a Ránki-házaspár. A zárókoncert első részében a Tassót és a 2. Mefisztó-keringőt játszották. A fergeteges fináléról az Amadinda ütőegyüttes gondoskodott. Miután a délutáni koncert – egyórányi – idején a Söndörgővel osztozva tradicionális zenéket szólaltattak meg, befejezésül káprázatos teljesítménnyel bűvölték el a hallgatóságot. Steve Reich Mallet Quartetje, melynek ősbemutatója is az ő nevükhöz fűződik, egyszersmind intellektuális élményt is adott a struktúrák kristálytiszta követhetőségével. Bryers kompozíciója (One last bar then Joe can sing) pedig szépen példázta, hogy milyen sajátos technikai kívánalmakkal kell szembesülniük egyedi hangszínélmények elővarázsolásáért – s mindezt a mű folyamatában, megszakítás nélküli koncentrációval, a gazdag instrumentárium megtervezett koreográfiájával. A látványként is érdekes produkció egyértelművé tette: a perfekció alapkövetelmény, minimális hibára-bizonytalankodásra nincs lehetőség. A bonyolult-sokrétű szólamok tudásával egyenrangú feladat a kamarazenélésnek csak az akrobatákéhoz hasonlító, mondhatni, egymás életét kézben tartó, halálbiztos pontossága. Oly módon, hogy a begyakorolt biztonság könnyed eleganciával érvényesüljön. 

A hazai előadó-művészgárda a nemzetközi zeneirodalomból kínált változatos hallgatnivalót, felmutatva annak kimeríthetetlen gazdagságát.