Emlékmű Beethovennek - zenéből

Nem vitás: a sugárzóan tehetséges fiatal zongoraművész sajátos hommage-gesztusa hívta életre ezt a műsort. Ami azért különlegesen jelentős, mert bemutatkozó albumáról van szó.

Fittler Katalin

2021-ben elrendelték annak a Beethoven-szobornak a felújítását, amelyet a szerző születésének 75. évfordulója alkalmából állítottak szülővárosában. Hogy a régóta húzódott terv (amely már a Beethoven halálát követő évben felvetődött) megvalósulhatott, abban oroszlánrésze volt Liszt Ferencnek, aki anyagilag és jótékonysági hangversenyek rendezésével egyaránt támogatta a vállalkozást, annak ellenére, hogy a szervezőbizottság megtagadta azt a kérését, hogy ő választhassa ki a szobrászt (jelöltje Lorenzo Bartolini volt). Német szobrászra bízták a kivitelezést, s az eredmény korántsem aratott egyértelmű tetszést. Berlioz vitriolos beszámolójából is idéz a 2021-ben rögzített felvétel kísérőszövege. 

Yoav Levanon olyan szerzők műveiből állította össze a tisztelgő műsort, akik hozzájárultak az emlékmű létrejöttéhez. Maximálisan indokolt, hogy Liszté legyen a főszerep (a műsor nyitószáma a h-moll szonáta, a befejező Paganini-etűd, a La campanella pedig afféle megtervezett ráadásszám érzetét kelti). Az informatív ismertetőszövegből megtudjuk, hogy Schumann C-dúr fantáziájának (Op. 17.) bevételét ajánlotta fel – e kompozíció is méltán kapott helyet a műsorban. Köztük Chopin képviseletében a cisz-moll prelűdöt halljuk, Mendelssohn oeuvre-jéből pedig a Variations Sérieuses című darabot (Op. 54). A művész e gesztussal szemet huny afelett, hogy a szoboravatáson közülük csupán Liszt volt jelen… 

 

 

A fiatal zongoraművész bemutatkozó albuma egyértelműen tanúsítja, hogy a koncertjeiről szóló elragadtatott beszámolókban semmi túlzás nincsen. Játékát „kortalan”-ként jellemezhetjük, a tehetség üdeségéhez valamiféle veleszületett bölcsesség társul. Mondhatni, mindent tud. A műveket nem erőpróbának tekinti, hanem mindegyiket értőként interpretálja. Érdekes lesz majd összevetni a h-moll szonáta értelmezését évtizedekkel későbbi felfogásaival – mi az, amit ösztönösen kezdettől „érzett” e zenéből, és hol módosít az érzelmi-indulati tónusokon emberi és művészi élettapasztalatok birtokában. A Mendelssohn-műben a nüanszok iránti érzékenységéről tesz tanúbizonyságot, Schumann C-dúr fantáziája elementáris hatású. A túlzott népszerűség által már-már slágerré nyúzott La campanella örömteli üdeségével lep meg, szinte dalolásra is képes a bravúros darab fölényes biztonsággal történő előadása során.

Napjainkban, amikor a világháló jóvoltából könnyen-gyorsan jutunk információkhoz, menthető, hogy a kísérőfüzet semmit nem ír a debütáló szólistáról. Az viszont korántsem bocsánatos bűn, hogy a végtermék nem kap megbízható kontrollálást. A felvétel kétszer három nap alatt történt. Először a h-moll szonáta, Liszt Paganini-etűdje és a Chopin-prelűd került rögzítésre, a másik három nap Mendelssohn és Schumann művére jutott. A nyilvánvalóan mindennél fontosabb perfekció szem előtt tartása késztethette arra a technikai munkatársakat, hogy eleve részletekből tervezzék a monumentális szonáta felvételét. Mert mi mással magyarázható, hogy 11 track egymásutánján kap helyet? És miként lenni szokás, a track-váltás nem marad észrevétlen. És amikor mégis (mondjuk, szüneteknél), akkor is sérül általa a nagyformára vonatkozó művészi elképzelés. Tehát, amennyiben a h-moll szonáta eme felvételét hallgatjuk, nem kapunk adekvát képet a művész megvalósított koncepciójáról. (A technika átka ez – a színpadi előadáshoz képest a filmfelvétel-gyakorlat preferálása.)

 

Kiadó: Warner Classics 

Katalógusszám: 0190296425523