Emlékezés egy nagy német karmesterre

Ötven éve hunyt el Joseph Keilberth. Vezető német karmester volt, a lemeztársaságok azonban, bár némelyikük foglalkoztatta, nem kényeztették el igazán. A Profil kiadó összeállítása vegyes, bizonyos pontokon esetleges, ám sok érdekességet tartalmaz, és átfogó képet nyújt Keilberth művészetéről.

Zay Balázs

Keilberth szülővárosában, Karlsruhéban kezdte pályafutását, majd a Prágai Német Filharmonikus Zenekart vezette 1940 és 1945 között. A következő öt évben a Drezdai Állami Opera vezetője volt. 1949-től haláláig vezette a Bambergi Szimfonikusokat, mely részben Keilberth egykori prágai zenekarának a Beneš-dekrétumok miatt kiutasított tagjaiból jött létre. Emellett 1951 és 1961 között a Hamburgi Filharmonikus Állami Zenekar élén is állt, továbbá Bayreuth visszatérő vendégművésze volt. A Decca 1955-ben vele készítette az első stereo-felvételt a Ringről Bayreuthban, ráadásul duplán, Marta Mödl, valamint Astrid Varnay közreműködésével egyaránt, ám ezek hosszú időre a lemeztársaság archívumában maradtak. De korábban, 1952-ben és 1953-ban is készült vele teljes Ring-felvétel Bayreuthban.

Keilberth nem csak egy mű legjobb vagy egyik legjobb felvételét készítette. Övé a legjobb Arabella, s A bűvös vadász-interpretációja is nagyon érdekes, kicsit más, mint a megszokott, ugyanakkor semmiben sem szakad el a hagyománytól. A Trisztán és Izolda vezénylése közben hunyt el.

Keilberth legfőbb erénye talán ez: abszolút biztos letéteményese a német előadási hagyománynak, mégis kicsit más, egyéni, de nem hivalkodó, nem feltűnő módon. A Profil-összeállítás számos darabja ezt mutatja. Brahms III. szimfóniája például. Lassabb a megszokottnál, de nem lehet azt mondani, hogy elszakadt a megszokottól. Eltávolodott, de nem szakadt el.

Hasonló a helyzet Schubert Befejezetlen szimfóniájával, melynek felvételén Keilberth még egy komoly erénye megmutatkozik. Ez, ha az idő síkján nézzük, az epikus jelleg, ha pedig térben szemléljük, a morajló, testes hangzás. Testes hangzás, mely azonban nem válik tömörré, sőt, gyakorta kifejezetten érdekes észrevenni, hogy Keilberth mennyire jól meg tudja valósítani a szimfonikus hangzáson belüli áttekinthetőséget. Úgy érezzük, spontán módon zenél, nem nagyon megtervezetten, hanem a felhalmozott tudás alapján ösztönösen. Schubert Befejezetlen szimfóniáját nagyon sokan túl visszafogottan közelítik meg, túl óvatosan kezelik, miáltal is nem indul el, nem teljesedik ki igazán. Itt erről szó sincs, Keilberth nagyon bátran és markánsan adja elő. Kimagaslónak tartom.

Bruch Hegedűversenye egy 1941-es felvételről hallható a Berlini Filharmonikusokkal, a hegedűs Georg Kulenkapff. Ezt kifejezetten gyengének tartom, de nem Keilberth miatt. Kulenkapff némiképp Kreislerre emlékeztető édeskésséggel és gyengédséggel, s ma már elfogadhatatlan kötetlenséggel játszik. Az eredmény: szétesés.

Ugyanakkor remek a két másik versenymű. Schumann Zongoraversenye Fischer Annie-val, aki ezúttal nagyon energikus, egyúttal költői. Pfitzner Zongoraversenyének szólistája Rosl Schmid, akivel Keilberth többször dolgozott, a lemezcégek figyelmét azonban nem keltette fel. Ez a mű legjobb felvétele, az összes többi óvatosabb és kevésbé közelíti meg a mű lelkét. Schmid és Keilberth eljutottak hozzá, kihozzák a mű számos rejtett szépségét.

Ezzel elértünk Keilberth és a gyűjtemény egyik további erényéhez. Keilberth két olyan komponista műveit is gyakran előadta, akiket sajnos az utókor eléggé elfeledett. Pfitznerről és Regerről van szó. Mindketten sokkal nagyobbak annál, mint mai játszottságuk alapján vélhetnénk. Pfitzner Zongoraversenye például remekmű, még ha invenciója a végére valamelyest apad is. Regertől több variációkból és fúgából álló művet (Hiller és Mozart) s az Op. 130-as Balettszvitet. Ezek a Brahms utáni időszak legjobb német zenekari művei közt vannak. Még az sem igaz, hogy nem haladó szelleműek. Persze nem avantgárd alkotások, de azzal hogy régi formát és későbbi stílust és hangzást ötvöztek, mégiscsak újat alkottak. Érdemes volna felfedezni a bennük rejlő értékeket, s nemcsak Brahms Haydn-variációit játszani, hanem ezeket is.

A Prágai Német Filharmonikus Zenekarral halljuk Reger Négy szimfonikus költemény Arnold Böcklin után című érdekes alkotását, Wolf Itáliai szerenádját Reger hangszerelésében, valamint Pfitzner Palestrinájának két előjátékát. A zenekar játéka felettébb szubtilis, nemcsak a Palestrina-részletekben. Furcsa belegondolni abba, milyen nagy a kontraszt az embertelen környezet, a vitaható háttér és a kiemelkedő művészi kvalitás között.   

A Wagner-nyitányok és zenekari részletek Keilberth epikus oldalát mutatják. Ugyanígy a korábbi nyitányok, illetve előjátékok is: Weber, Mozart, Strauss, Beethoven, Schubert.

Az összeállítás Bruckner IX. Szimfóniájával zárul. Nem a Hamburgi Filharmonikus Állami Zenekarral készült híres Tedec-felvételt halljuk, hanem egy salzburgi élő felvételt a Berlini Filharmonikusokkal. Itt is mintha Keilberth csak úgy lazán elkezdené valahogy, quasi hagyva a zene folyását, ám egyúttal kézben tartva és inspiráltan irányítva az egészet.

Cím: Joseph Keilberth: The Romantic Side of Classic

Kiadó: Profil Hänssler

Katalógusszám: PH18019