Egyszer volt, hol nem volt

A kora barokk művek nem mindig keltik fel a hallgató érdeklődését, hiszen a koncert-, a lemezprogramok és a rádióműsorok is túlnyomó részben a barokk korszak utáni kompozíciókat kínálják. A régizene iránti kíváncsiság egy szűkebb hallgatói kört jellemez, annak ellenére, hogy a régizenét játszó együttesek száma egyre nő, újabb és újabb, eddig ismeretlen műveket mutatnak be. 

Lehotka Ildikó

A reneszánsz és a kora barokk zenében gyakorlat volt, hogy a vokális műveket – motettákat, madrigálokat, dalokat, népszerű dallamokat különféle hangszereken is előadták. A hangszerek megjelölése nem volt általános, ez csak a barokk korszak kiteljesedése folyamán történt meg. (Ne felejtsük el, hogy Bach nem adta meg pontosan azt, hogy a Kunst der Fugét milyen hangszeren adják elő.) 

A reneszánsz és kora barokk egy-egy műve, valamint a XXI. századi újragondolása adja a lemez érdekességét. A zeneszerzők számunkra sok esetben ismeretlenek, talán egy-két név lehet ismerős a korszakban jártas hallgató számára. Francesco Rognoli, Biagio Marini, Marco Uccellini, Girolamo Dalla Casa, Giovanni Girolamo Kapsberger, Rodney Prada, Javier Núnez, Bartolomé de Selva y Salaverde kompozíciói mellett négy Leonor de Lera-darab is szerepel a lemezen. Leonor de Lera művei pontosan illeszkednek a darabok sorába, a művésznő Palestrina-, Giovanni Felice Sances-darabjainak átirata során alkalmazkodott a sok százéves hagyományhoz. Külön figyelmet érdemel az, hogy nem csak olasz szerzők darabjait tartalmazza a kiadvány. A műcímeket áttekintve találunk romanescát, a korszak népszerű műfaját, áriát, szonátát.

A lemez címe – A diminúció művészete – adja meg a művek közötti összefüggést. A diminúció egyik zenei jelentése a hangok értékének felezése. A terminus technicus másik jelentése talán kevésbé ismert: egy adott dallam főhangjait összekötő díszítések elnevezése. Több korabeli írás is foglalkozik a diminúció gyakorlatával. A lemez kísérőfüzete a következőképpen magyarázza a szó jelentését: „a modern díszítés vagy a dallamvariáció művészete”. 

 

 

Különleges pillanatokban nem szűkölködik az előadás: az improvizatív jellegű díszítések és a hangszerek hangja mutatja az előadók régizene iránti elkötelezettségét és kísérletező kedvét. Rácsodálkozunk az Uccellini által feldolgozott ária népszerűvé vált dallamára, a variációsorozat leleményességére vagy a La Bergamasca spanyolos gitárindítására. Ez a tüzes tánczene szinte az eksztázisig juttatja a hallgatót. Leonor de Lera második kompozíciója remek módon épít dallamot a négyhangos, lefelé ereszkedő passacaglia-basszusra. Az utóbbi a barokk zene egyik figyelemre méltó stílusjegye, de más darabokban is meg jelenik egy-egy, a korszakra jellemző sajátosság. Az Arcadelt-mű Núnez-féle csembalóátirata mintha egy fúga témával indulna, vagy a darabzáró picardiai terc, illetve más kompozíciókban az üres záró kvint izgalmas emocionális hatást kelt. 

A kora barokk korszakban használt hangszerek (kópiái) közül hallhatunk csembalót, orgonát, barokk hegedűt, theorbát, gitárt, viola da gambát és viola bastardát. A vonós és pengetős hangszerek közül azonban nem mindenki tudja azonosítani, hogy melyiket hallja, talán érdemes a következő lemezen pontosan jelezni, hogy melyik instrumentumon, instrumentumokon szólal meg a darab. Néhány mű hallgatása során – különösen a Kapsberger-darabban – nagyon visszhangos a felvétel, a hangszer felhangjai e nélkül is jól érvényesülnének. Masszává áll össze a theorbán megszólaltatott darab, ugyanígy a viola da bastarda által játszott mű. 

Az antológia és az előadás figyelemre méltó, még akkor is, ha a hangszerelés, a díszítés az előadók ízlését vagy kreativitását tükrözik, tehát tulajdonképpen többszörös transzformáláson átesett darabokat hallunk. Kétségtelen, hogy a kiadvány előadói tanulmányozták a korabeli előadói gyakorlatot leíró traktátusokat, és a hallgatók számára vonzóvá teszik a zenét. Az is kétséges lehet számunkra, hogy vajon tudtak-e ilyen virtuóz módon játszani az akkor élő hangszeres zenészek? Nem koncerttermi előadásra készültek ezek a művek.

A kísérőfüzetben nem kaptunk választ arra, hogy a zeneszerzők hol és mikor éltek, a Grove lexikont nem biztos, hogy a hallgató átforgatja a hiányzó adatokért. 

Mindezek mellett a L’Estro d’Orfeo hangzásvilága megkapó, a hallgató elmerül a különleges hangszínek tengerében, amit a korabeli hangszerek nyújtanak. Mintha ködfelhőbe burkolóznánk, hullámzanánk a zenében, de mindig megnyugvást is adnak a lassabb tempójú darabok. A harsányabb színek sem tolakodóak, inkább az életvidámságot jelzik. Érdemes belehallgatni a lemezbe.

 

Kiadó: Challenge Classics 

Katalógusszám: CC72843