Egy művész - két generáció

Vladimir Ashkenazy 80. életévén túl teljesítette egy nagy „adósságát”: Debussy prelűdjeinek első sorozatát a második után csaknem öt évtizeddel vette lemezre.

Fittler Katalin

Debussy halálának centenáriumi évében érezhetően megnőtt a műveiből megjelentetett hangfelvételek mennyisége. Ami a minőséget illeti, mindennemű hasonlíthatás nélkül borítékolható, hogy az élvonalba tartozik Vladimir Ashkenazy felvétele. Lebilincselő hallgatnivalót jelent interpretálásában a 24 prelűd. Feltétlenül érdemes egyvégtében végighallgatni. Annál is inkább, mert ily módon ki-ki „kiegyenlítheti” azt az egyenetlenséget, amely az egyes darabok többé vagy kevésbé alapos ismeretéből adódik. Hiszen, mint megannyi nagylélegzetű sorozatnál, itt is kialakult valamiféle szelekció; némelyek a zongoramuzsika örökzöldjei közé kerültek, míg mások csupán elvétve kerülnek hangversenyek műsorára. Érdemes felidézni Pándi Marianne lényeglátó mondatát a Hangversenykalauzból: „Egy-egy kiragadott darab mívesen cizellált ékszerre emlékeztet; a sorozat a zseniális villanások mellett felmutatja az örök érvényű művészi tett értékeit, a tűnő pillanat varázsában a költő messze hangzó szavát csendíti meg.”

Ennek akusztikus bizonyítékára keresve sem találnánk jobb példát Ashkenazy felvételénél. Hallgatása során feltűnt, hogy a második sorozat darabjainál észlelhető közönségzaj, ami némi rácsodálkozásra ad alkalmat: élő felvétel lenne?

A kísérőfüzet elképesztő meglepetéssel szolgál: kiderül ugyanis, hogy 46 (!) év különbséggel készült a két sorozat felvétele. A II. füzetet 1971. november 20-án játszotta Ashkenazy egy New York-i hangversenyen (a Hunter College-ban), míg az I. füzet anyagának rögzítésére 2017. október 29-én vállalkozott (Bécsben, a Konzerthaus „Tonzauber” stúdiójában).

Egymás szomszédságába került tehát a 80 éves művész stúdiófelvétele és a 34 éves kori koncertprodukció. És mindezt aligha lehet észlelni! Ashkenazy az utóbbi évtizedekben elsősorban karmesterként volt aktív – ennek a ténynek az ismeretében még meglepőbb az a lényegre törő perfekció, amellyel az általa mindenkor követett „kottahű” olvasatot megvalósítja. Mindig tiszteletben tartotta Debussynek azt a hangsúlyozott igényét, hogy a kottában leírtakat kell megszólaltatni – ezáltal előadása mentes azoktól az – esetenként kétségkívül hatásos – maníroktól, amelyek már-már Debussy zenéjének sajátos ismérveként váltak általánossá.

Ashkenazy játékára mindig jellemző a differenciált billentéskultúra. Bármely dinamikai szinten képes kifejezni különböző indulati tartalmakat, éppen ezért a viszonylag szűk dinamikai skála sem okoz hiányérzetet, ugyanis a folyamatok megformálása, a zenei nagyforma felépítése során mindegyre más-más megvilágításban észleljük az adott zenei anyagot.

Fantasztikus belegondolni, hogy egy nyolcvanéves művész egyetlen nap alatt képes rögzíteni a 12 prelűd felvételét. Győzni koncentrációval a saját világot megjelenítő rövid lélegzetű darabok mindegyikét, és „kiművelt kézzel” realizálni az ideálisnak elképzelt hangzást. Mindez aligha lett volna lehetséges, ha a sokoldalú művész repertoárján nem szerepelnek Debussy zenekari és kamaraművei. A biztos stílusismeret és az igényesség diadala ez a különleges felvétel.

Cím: Debussy: Préludes

Kiadó: paladino music

Katalógusszám: pmr 0100