Egy műfaj, két mű
Meglepőnek tűnik Brahms és Frank Bridge egy-egy zongorás triójának párosítása, hiszen csak a műfaj és a tételek száma egyezik a két műben, egyéb átfedési pontot nehéz találni a két trió között. Míg Brahms H-dúr zongorás triója előkelő helyet foglal el a műfajban, addig Bridge második triója szinte ismeretlen maradt. A lemezt készítők egyik célja az volt, hogy az angol zeneszerző darabját is megismerhessék az érdeklődők, és a felvételt hallgatva igazat adunk a három művésznek. A két zeneszerző zongorás trióinak egy lemezen való szerepeltetése nem először történt meg, mindenesetre különleges az összeállítás. Valószínűleg egy Bridge-kamarazenei összkiadás kevesebb eladott példányt jelentene, hiszen Bridge-et nem sorolják az első zeneszerzői vonalba.
Lehotka Ildikó
Míg Brahms szinte teljes életműve megszólal az itthoni koncertpódiumokon, addig Bridge darabjai mintha nem is léteznének. Bridge neve a zenehallgatók többségének Britten Variációk egy Frank Bridge-témára című darab kapcsán ismerős (Britten volt Bridge talán legsikeresebb tanítványa). A brightoni születésű Bridge több vonósnégyesben játszott brácsásként és hegedűsként, karmesterként is tevékenykedett. Dalait és kamarazenei műveit (4 vonósnégyes, zongoraötös, csellószonáta, zongorás triók) tartják kiemelkedőnek.
Brahms 1853-54-ben komponált, majd 1889-ben átírt első zongorás triójáról a szerző Clara Schumann-nak azt írta, hogy az Op. 8 helyett inkább az Op. 108. számot kellene a mű viselje. Érdekes módon Brahms nem vonta vissza az első változatot, hanem mindkét verziót jóváhagyta.
Bár Bridge zeneművei kezdetben a romantika stílusjegyeit hordozták, 2. zongorás triójában semmiféle hasonló jellegzetességet nem fedez fel a hallgató, sőt a szerző a dodekafon dallamvezetéssel is kacérkodik. A darab nagyszerű, tele egyedi ötlettel, mindenképpen érdemes arra, hogy bekerüljön a gyakran előadott zongorás triók közé. Az első tétel rengeteg ütemváltása teszi izgalmassá a zenei anyagot, a finom ritmikai elemek különös hangulatot teremtenek. A második tétel játékos, sőt helyenként humoros, amelyeket a két vonós pizzicatói és a merészen használt, értelmezett hangsúlyok is erősítenek. A kissé melankolikus, lassú tételt kérlelhetetlen ritmusú záró szakasz követi.
Brahms zongorás triójának első tétele hosszúnak tűnt a művészek előadásában, bár maga a tétel is rendkívül terjedelmes. Talán a kissé erőltetett ’hősi’ hangzás, vagy a helyenként belemagyarázó, szájbarágós cezúra miatt érzi a hallgató végtelenítettnek. A tételben egyedi ötletek nem szerepelnek, annál inkább a berögződött, az elődöktől ismert zenei megoldások köszönnek vissza. A Scherzo az a tétel, amelyet Brahms a legkevésbé módosította az átdolgozás során. A lassú tétel nagyon szép, éneklő, a hangzás kiegyensúlyozott. A két középső tétel invenciózusan szólal meg, minden szempontból. Izgalmas a záró tétel, de megint csak érezhető – igaz, hogy csak helyenként – a darabra rakódott előadói gyakorlat.
A 2012-ben alapított Namirovsky-Lark-Pae Trió (korábban Trio Modêtre) remek kamaraegyüttes, hangzásuk rendkívül kiegyenlített. A felvételek alapján elmondható, hogy a két zenei korszakban járatosak, a Bridge-darab tolmácsolása remek. Misha Namirovsky zongorajátéka minden szempontból kiváló, pianói, a gyöngyöző hangzás remek, érezhetően ő irányítja az előadást. Dinamikus a játéka, kamarapartnernek elsőrangú. Tessa Lark (hegedű) és Deborah Pae (cselló) játéka kifejező, hangszerük tónusa dús, sosem erőltetik túl a forte hangzást. Pae játéka kissé bátortalan a dallamot játszó szakaszokban. Mindkét mű tolmácsolására jellemző a maximális egymásra figyelés, jók a dinamikai megoldások. A Bridge-mű szerepeltetése, a közönséggel történő megismertetése remek ötlet.
Kiadó: TYXArt
Katalógusszám: TXA 18104