Egy kis gambázás

Érdekes, hogy a cselló korábban hosszabb-rövidebb ideig kedvelt testvérei mennyire elvesztették népszerűségüket és hosszú időre a feledés homályába vesztek. Ilyen a baryton, melyre Haydn írt nagyszámú művet, az arpeggione, melyre Schubert komponálta egészen kivételes alkotásának egyikét, valamint a francia barokk kedvelt instrumentuma, a viola da gamba. A hangszerek eltűnése részben érthető, hiszen a cselló differenciáltabb előadásmódot tett lehetővé. A korhű előadásra törekvés mozgalma szerencsére elhozta a hajdan népszerű hangszerek, köztük a gamba reneszánszát is. Ebben különösen fontos szerepet játszott az is, hogy két kiemelkedően jeles historikus előadó maga is mestere volt e hangszernek: Nikolaus Harnoncourt és Jordi Savall.

Zay Balázs

A francia viole-irodalom legnagyobb fennmaradt művei Monsieur de Sainte-Colombe és Marin Marais nevéhez fűződnek. Marais Lully és Saint-Colombe úr tanítványa volt, s tőle több művet ismerhet az utókor.

Az APARTE lemezkiadó nemrég jelentette meg Marais Első viola da gamba könyvének felvételét Atsushi Sakai és Christophe Rousset előadásában, Marion Martineau közreműködésével a két violra írt művekben. 

Milyen ez a kiadvány? Mindenekelőtt fontos, a francia barokk roppant gazdag világában érdemes elmélyülni, hiszen remekművek hosszú sorát fedezhetni fel. Szerencsére napjainkra a figyelem középpontjába került ez a világ, mely operák, zenekari szvitek, csembaló- és gambaművek hosszú sorából tevődik össze.

 

 

Jó is ez a lemez, mivel előadói mind hangszeres tudás, mind stílus tekintetében élenjárók. Rousset a francia csembalórepertoár - véleményem szerint - egyik legkiválóbb előadója, Scott Ross és Jean Rondeau mellett. Jeles tolmácsolója olykor Bachnak is, bár e téren - a mindig felettébb magas színvonal elismerése mellett - vegyesek az érzéseim. Míg például a Francia nyitányt kimagaslóan adja elő, a Goldberg-variációk megragadása kevésbé mélynek tűnik. 

Ugyanakkor a lemez minden kétségtelen kiválósága ellenére nem nyerte meg igazán a tetszésemet. S ennek talán nem vagy nem csak az előadók az okai. A Rousset játszotta csembalószólam eléggé a háttérbe szorul, azaz nagyon kíséret-jellegű. Ez akkor sem helyes, ha különösen neves komponistáról és előadóról legyen szó, mint Marais esetében, mert ennek az instrumentumnak biztosan nem szabad alárendeltnek lennie. A csembaló a különösen kényes hangzásbeállítási problémák ellenére - hiszen a hangszer nagyon halk, viszont rögzítve igen dinamikussá válhat - a zene maga ad egyfajta ideális arányt, melyet persze lehet preferenciától függően módosítani, ám ezeknek a változtatásoknak nagyon finomnak kell lenniük. Ebben az esetben a viola túlságosan erős. Sakai játékát jónak, de nem kivételesnek érzem. Talán jobbnak tűnne, ha kevésbé emelkedne ki hangerő tekintetében. Míg domináns a hangzása, nem igazán tűnik dinamikusnak, s nem emeli ki a zene szépségeit sem. 

Érdekes összevetni a lemezt például Harnoncourt vagy Savall felvételeivel, melyeken helyesebb a két hangszer aránya, a csembaló erősebb, így a gamba nem tölti be annyira a teret. Ezen az új lemezen az a furcsaság figyelhető meg, hogy míg a viola hangos, miközben a csembaló - a beállítás miatt - kísérő pozícióban marad. 

Jobbak tartom Rousset korábbi L'Oiseau-Lyre felvételét Christopher Coinnal, bár valamelyest azon is hátrábbról szól a csembaló az ideálisnál, azonban a gambajáték differenciáltabb. Azonban messze a legjobbnak Savall egyszerre finom, flexibilis és izgalmas előadását érzem. Jóval kevésbé differenciáltak, azonban a francia barokk dinamizmusát jól emelik ki Maddalena Del Gobbo kisebb kifejezési skálán mozgó, ugyanakkor erőteljes akcentusú Deutsche Grammophon-felvételei. 

   

Kiadó: APARTE 

Katalógusszám: AP264