Csajovszkij és Muszorgszkij művei az LSO lemezén

A Londoni Szimfonikusok Gianandrea Noseda vezényletével rögzítette lemezre Csajkovszkij és Muszorgszkij nagyzenekari műveit. Kétség nem férhet hozzá, hogy végtelenül professzionális előadásmódról van szó, de vajon ez a legtöbb, amit egy ilyen nagynevű zenekartól elvárhatunk?

Fittler Katalin

A borító kirívó betűméret-különbséggel Csajkovszkij-felvételként hívja fel a figyelmet erre a felvételre, amelynek helyszíne a londoni Barbican Centre volt. A felvételtechnika kiválóságát szem előtt tartó kivitelezésnél Csajkovszkij IV. szimfóniájának két, a Muszorgszkij-műnek egy előadását vette alapul. Már ez is sejtteti, hogy a szimfóniát tekintették nagyobb kihívásnak. Mindez azonban csupán a felvételkészítőkre vonatkozik, hiszen a Londoni Szimfonikusok koncertjeinek színvonala kétségkívül mindig kiegyenlítetten magas.

Csajkovszkij és Muszorgszkij – különböző úton járó kortársak; ráadásul az utóbbi zenéje Ravel „interpretációjában” kerül hallgatóság elé. A két műsorszám közös sajátossága, hogy mindkettő a hangversenytermek repertoárdarabja, az ismertségük-népszerűségük viszont kétoldalú. Egyaránt lehet számítani arra, hogy a mindenkori közönség nem többet, nem mást tesz, mint újrahallgatja a már ismert kompozíciókat, s arra is, hogy – éppen a korábbi műismeretből adódóan – többletet vár minden további megszólaltatástól. Éppen ezért, a mindenkori előadók előtt is két út áll: újrajátsszák a repertoárdarabot, avagy próbálnak mélyebben a hangok mögé nézve, a maguk számára is újdonságokat felfedezni. Az előbbi a „járt út”, a könnyebb megoldást kínáló, az utóbbi viszont akár azt a kockázatot is magában rejti, hogy a várakozásához képest meglepetést okozó interpretáció különböző reakciókat válthat ki a hallgatókból.

Csajkovszkij három szimfóniája a IV., az V. és a VI. – tartja a közvélemény, és e három ismert mű akkor sem téveszti el hatását, ha az előadás semmi újat nem mond. A IV. szimfónia hallgatóját egyébként is befolyásolják az életrajzi ismeretek, óhatatlanul is azokat a hangulati-érzelmi történéseket kívánja felfedezni a szimfóniában, amelyekről „első kézből”, a szerző leírásából lehet tudni. Az előadóknak ilyen meggondolásból „könnyű” a feladatuk…

A romantikus kompozícióknál veszélyes lehet „rájátszani” a programokra, de az sem üdvözítő, ha azok figyelmen kívül hagyásával szólaltatják meg a műveket. Az előadók érzelmi kívülállása ugyanis tompíthatja az impulzusokat – még akkor is, ha a tartózkodást olyasmivel ideologizálják meg, hogy engedik magát a művet hatni.

Gianandrea Noseda vezényletével a London Symphony Orchestra alapos kottaolvasásról tesz tanúságot: komolyan veszik a szélsőséges dinamikai utasításokat (amit nem mindig tud értékelni a felvétel hallgatója), és érvényre juttatják a hangszerelés sajátos színeit-effektusait is. A tételek nagyformája jól felépített, ám néha szűkmarkúan adagolnák a dinamizmust, az érzelmi-indulati töltések irányulását. Részletezően leíró jellegű előadást hallunk, amelyből a felvételen nem jön át a játéköröm (akár tartalmi vonatkozásban, akár a megszólaltatáshoz kapcsolódóan). Minden változatossága ellenére, ráillik a „kellemes hallgatnivaló” minősítés.

Briliáns hangszerelésével elkényezteti hallgatóságát Ravel – Muszorgszkij „láttató” zenéje azonban ebben az interpretációban megelégszik a sokat forgatott reprodukció-gyűjtemény rangjával.

Lehet, hogy a profizmus és rutin egy minőségi szinten felül automatikusan csökkentik az élmény erejét? Mintha a magas minőséghez hozzászokva, már nem lelnék örömüket a leginkább gyönyörködtető játszanivalóban sem az előadók? Korrekt teljesítmény, ám ha valaki ebben az interpretációban ismerné meg e műveket, aligha találna magyarázatot közönséghódító varázsukra.

Kiadó: LSO Live
Katalógusszám: LSO0810