Chopin és improvizáció

Bátor lemezzel debütál a 21 éves Balázs Elemér (zongora), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. A zenész családból származó fiatal művész számos jelentős versenygyőzelmet és díjat tudhat magáénak, köztük a Junior Prima Díjat, egyik darabja pedig lemezen Fonogram-díjas lett. Írt már zenét színháznak és lépett fel hazai neves koncerttermekben és külföldön is. A Fonó kiadásában most megjelent, első lemezén pedig Chopin 24 prelűdjét játssza szokatlan szerkesztésben: minden prelűd után a művész saját átirata következik, a reflexió. Így válnak Chopin ismert darabjai abszolút kortárssá egy ifjú zenesszerző és zongoraművész saját reflexióival. A lemez a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával jelenik meg. 

"Chopin és improvizáció. Nincs olyan két fogalom amely közelebb állna egymáshoz, és nincs is jobb érzés debütáló lemezemként ezzel a csodás projekttel kezdenem. Úgy gondolom, az a rögtönzés, melyhez a legnagyobb zeneszerzőink, mint Bach, Mozart, Liszt és nem utolsósorban Chopin is minden koncertjén folyamodott, kihalt a mostani klasszikus vérkeringésből. Ezzel a lemezzel szeretném mindenkihez eljuttatni az üzenetet, hogy igenis él és virul az improvizáció, és a Chopin-prelűdöknél tökéletesebb zenei kiindulópontot nehéz találni!" (Balázs Elemér)

 

 

2000. december 16-án született Budapesten, zenész család sarjaként. Hivatalosan 6 évesen kezdte zongoratanulmányait Práda Ágnes tanárnőnél, jóval előtte már saját darabokat komponált. Jelenleg a Zeneakadémia másodéves hallgatója, Dráfi Kálmán növendéke. Creative Art-díjas (2017), az Országos Zongoraverseny Nagydíjasa, illetve különdíjasa a legjobb Bach-interpretációjáért (2018). Részt vett Takács-Nagy Gábor, illetve Vásáry Tamás kurzusán. Édesapja felkérésére komponált vonósokra írt darabjait a Budafoki Dohnányi Zenekar játszotta fel. Ez az Örök szerelem című lemez Fonogram-díjat kapott. Első színházzenéje Weöres Sándor Octopus című darabjához íródott, mely az évad előadása lett (2018-2019). 2019-ben Junior Príma Díjat kapott, 2020-ben dolgozott először a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Klasszikus szóló zongoristaként fellépett már a Zeneakadémián,a Müpa Nagytermében, a Magyar Rádióban, a BMC-ben, az MTA Zenetudományi Intézetében, az Óbudai Társaskörben, a Miskolci Nemzeti Színházban, Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében, Neversben, illetve Párizsban.