Cherchez la femme
Az Orfeo zenekar és a Purcell kórus a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködve, koncertszerű előadásban állította színpadra Jean-Philippe Rameau (1683-1764) eddig kevéssé ismert, Naïs című, 1749-ben írt operáját. Az előadás A Müpa Régizene Fesztiváljának egyik legizgalmasabb zenei eseményének ígérkezett, a nagy befogadóképességű Bartók Béla Hangversenyteremben olyan sokan gyűltek össze, hogy egy tűt sem lehetett leejteni.
Ugrin Zsuzsanna és Venéczi Zoltán
Az est karmestere, Vashegyi György két kiváló együttesét kiegészítették a Franciaországból „kölcsönzött” hangszerek (pl. az udvari musette, amely egy korabeli duda-fajta), megszólaltatóik, és hét magas kvalitású szólista (Chantal Santon-Jeffrey, Reinoud Van Mechelen, Florian Sempey, Thomas Dolié, Manuel Nuñez-Camelino, Daniela Skorka és Philippe-Nicolas Martin). Az előadás fő célja a ritkán előadott opera aktualizálása, illetve első bemutatása volt Magyarországon, de főpróbaként is szolgált egy új lemezfelvétel készítéséhez, amelyre utoljára 37 éve, 1980-ban került sor.
Fotó: Müpa - Posztós János
A mű címe – egy női név – és alcíme – Opera a békéért – magában foglalja az operát mind cselekményében, mind zeneiségében átható kulcsgondolatot: „nő = béke”. Ez a képlet volt hivatott igazolni a megrendelő, XV. Lajos francia király aktuális politikai álláspontját, amelyet 1748-ban, az osztrák örökösödési háború lezárásakor fogalmazott meg. Az aacheni béke – amelynek megünneplésére a Naïs íródott – egy olyan háború végére tett pontot, amely voltaképpen egy nő, Mária Terézia miatt tört ki. A hangverseny műsorfüzetében szereplő ismertető szöveg felveti, hogy Rameau egy már régebben megírt, „fiókból előhúzott” operához írta az attól különváló, aktualizáló prológust, ám a háború lefolyásával és lezárásával több ponton is párhuzamba állítható az opera cselekménye: ez indokolja a történelmi körülmények részletesebb bemutatását.
1740-ben fiú örökös nélkül halt meg VI. Károly német-római császár, aki leánya, Mária Terézia utódlását biztosítandó már 1716-ban elfogadtatta alattvalóival és a környező hatalmakkal a Pragmatica Sanctiót. Az ígéretek ellenére azonban számos európai uralkodó – a bajor, a szász, a porosz fejedelem, valamint a spanyol király – a terület- és hatalomszerzés reményében megtámadta Ausztriát. Anglia előbb közvetítőként, majd katonailag is Ausztria oldalán, „a béke pártján” vett részt a háborúban: ők verték meg több alkalommal az időközben beszállt franciákat is, s az osztrák-angol túlerő vette rá XV. Lajos seregeit arra, hogy az általuk elfoglalt területeket visszaadva végül békét kössenek Ausztriával. A béke olyannyira tartósnak bizonyult, hogy aacheni béke után mintegy 20 évvel Lajos utódja számára Mária Terézia leányát, Mária Antóniát – azaz Marie Antoinette-et – kérte feleségül.
Ezekre az eseményekre közvetlenül és egyértelműen reflektál a Naïs prológusa, Az istenek megegyezése (L’accord des Dieux), amelyben az istenek és a titánok harcát követően Jupiter (XV. Lajos) lemond a kizárólagos hatalomról, hogy megossza azt Neptunnal és Plutóval. Az ezt követő három felvonásban újra megjelenik Neptun, de a cselekmény jóval frivolabb: itt két méltatlan kérőtől védi meg Naïst, a szép vízi nimfát, hogy végül – Teiresziász bölcs tanácsát követve – igaz szerelemben egyesülve merüljenek alá tengeri birodalmába. Ebben a részben is megsejthetők a történelmi helyzetre utaló párhuzamok: Naïst azonosíthatjuk a fiatal Mária Teréziával, harcias, követelődző kérőit az Ausztriát megtámadó hatalmakkal, Teiresziászt, a bölcs, öreg jóst – és Naïs apját – akár a Pragmatica Sanctiót meghirdető VI. Károly császárral (vagy – ahogy a szereposztás sugallta, a prológus Jupiterével, azaz Franciaországgal), míg Neptun itt is az Ausztriát megmentő és a békét elhozó Angliát szimbolizálhatja.
A mű nyitánya Rameau különösen jól sikerült opera-indítása, amelyre a Barokk Zenei Központ munkatársa is felhívta a darab előtti beszélgetés résztvevőinek figyelmét. Központi témája a korabeli politikai helyzettel kapcsolatos véleménynyilvánítás, iránymutatás a nézők, az akkori döntéshozók felé. Eseményeivel nem kapcsolódik szorosan a három felvonás történetéhez, hanem hozzáillesztett segítség és megoldókulcs a soron következő három felvonás szimbolikájához.
A Naïs története nem valamely klasszikus mítosz feldolgozása, hanem egy kifejezetten erre az alkalomra alkotott „hősies pásztorjáték” – pastorale héroïque. A műfaj címe is magában hordozza a darab valódi konfliktusát: a férfi és a női princípium szembenállását. Ahogy a prológusban is egymásnak feszül a gigászi küzdelem és Flóra népének szelíd bája, úgy vonul végig a három felvonáson is a birtokló férfiasság és a valódi, mély, a nőiséggel együtt rezgő érzelmesség kontrasztja.
Rameau 1722-ben, Johann Sebastian Bach Wohltemperiertes Klavier-jával egy időben adta ki Traité de l’Harmonie (Értekezés a harmóniáról) című, az összhangzattan alapjait lerakó, tudományos igényű munkáját, s a Naïs is bizonyíték arra, hogy a ritmusok, hangnemek és instrumentális hangzások tudatos kezelésével milyen egyértelműen kifejezhető egy mű mondanivalója, mielőtt egyetlen szó is elhangzana benne.
A mű „pastorale” vonulatának fontos része és különlegessége a pásztorok udvari musette-tel aláfestett tánca a második felvonás ötödik jelenetének végén. Mintha Rameau idézné Bach Karácsonyi oratóriuma pásztorjelenetének instrumentális bevezetőjét, amikor a pásztorok az örömhírt kapják: Bach a pásztorduda hangzását két-két oboa d’amore és oboa da caccia (szerelmi- és vadász-oboa, mily meglepő…) segítségével állította elő, s a dallamban mindkét mű esetében ugyanaz a szelíd, bukolikus hajladozás érezhető, amely a kor közönsége számára a pásztori lét szimbolikus megtestesítője volt.
A Naïs zenéje plasztikusan támasztja alá a gondolatiságban is megjelenő férfi-nő kontrasztot. Míg a harc, a hatalom és a birtoklás férfias megnyilvánulásai – azaz a harci jelenetek, majd később a kérők, Aszterión és Télénusz (Manuel Nuñez-Camelino és Thomas Dolié) áriái – dúrban, kvintek és kvartok játékával, megdöbbentően gazdag ütős aláfestéssel hangzanak el, addig a szerelem, a mélyen megélt érzelmek a moll hangnem lágyságát, hullámzó melódiáit, fafúvós-hangzásait öltik magukra. (Érdekes ezt a kontrasztot összevetni – a Rameau-tól gyakran idéző – Mozart hasonlóan kozmikus vonatkozású művével, a Varázsfuvolával, ahol a zeneileg hasonlóan megfestett férfi és női princípium épp az ellenkező előjellel jelenik meg.)
Ehhez társulnak a világmindenséget és a természetet alkotó elemek: a tűz és a föld a férfi, a levegő és főleg a víz a női oldalon jelennek meg: a prológus tüzes csatazajával, földrengésével, s a kérők hajóinak szinte pirotechnikai ütős-használattal aláfestett, recsegő-ropogó égésével szemben fület gyönyörködtető harmóniák fogadnak Teiresziász erdejének madárcsicsergésében, a Zefir susogásában és a szerelmeseket befogadó tenger hullámaiban. Talán nem véletlen párhuzam, hogy az aacheni békét a Csatorna túloldalán Haendel Vízizenéjével ünnepelték…
Március első napjaiban, tél és tavasz határán különösen aktuálisan hatott a zord, harcias tél után a lágy tavaszi szellők hívása: Flóra tűzpiros ruhában hirdette a tavasz érkezését, a Purcell kórus nőikara pedig – híven a darab üzenetéhez – víz-színekben, a türkiz, a kék és a zöld árnyalataiban állt színpadra. A koncertszerű előadás ellenére a közönség e hosszú mű alatt egy pillanatig sem unatkozott: köszönhető volt ez Rameau fordulatokban bővelkedő, hol lenyűgöző, hol megindító zenei betéteinek, a különleges hangszerek – ezeken belül is az ütős-szekció, az udvari musette és a cselló continuo – virtuóz játékának, valamint a kórus és az énekes szólisták kifogástalan teljesítményének. Előbbi gyönyörűen artikulálta a régies, modoros francia szöveget, utóbbiak pedig magas technikai színvonalú énekükhöz finoman, ízlésesen társították a barokk színpadi mozgás egy-egy visszafogott elemét. A koncert legkatartikusabb élményét Naïs és Neptun (Chantal Santon-Jeffrey és Reinoud Van Mechelen) szerelmi kettőse adta: a két énekes a (korabeli kifinomult francia ízlés szerint alantas) fizikai kontaktust teljesen nélkülözve, csupán a hangjával, s így a lelkével ölelkezett: dallamaik egymásba fonódó hullámzása tökéletesen érzékeltette egyesülésüket egymással és elemükkel, a vízzel.
Az élmény a hangversenyen sokakhoz eljutott: remélhetőleg nem sok víz folyik le a Dunán, míg kezünkben tarthatjuk a „reneszánszát élő” barokk mester eredeti és gazdag művének frissen készült felvételét.