Búcsú a szonátától

A bécsi születésű Till Fellner (^*1972) legújabb ECM-lemezén a zongorairodalom két ékköve, Beethoven és Liszt művei hallhatók.

Kovács Ilona

A zeneszerzők – Ludwig van Beethoven és Liszt Ferenc – koruk kimagasló pianistái voltak, pályájuk azonban teljesen más ívet járt be. Beethoven ígéretes zongoraművészi karrierjét egyre elhatalmasodó fülbaja először csak hátráltatta, majd teljesen le kellett mondania az előadóművészetről, így a lemezen hallható c-moll szonátáját (op. 111) – az utolsó alkotását ebben a műfajban – sem magának írta már. Ezzel szemben Liszt Années de pèlerinage című zongoraciklusa nagyon is saját használatra íródott. A Zarándokévek I. kötetének keletkezése idején Liszt kora nagy hangszeres virtuózaihoz hasonlóan saját műveivel kápráztatta el hallgatóit. Kompozícióihoz a programot életéből merítette: olvasmányai, a műalkotások iránti szenvedélye, vagy – ahogy a Zarándokévek sorozataihoz is – úti élményei nyújtottak számára inspirációt.

A Liszt életét ismerők számára nem titok, hogy a sorozat I. kötete – mely a művész Svájcban tett barangolásainak zenei reflexiója – a Marie D’Agoult grófnővel tett romantikus utazások során születtek. Bár a 19. századi Párizs sok tekintetben igen megengedő volt az erkölcsöket illetően, a vadházasságban élő pár mégis jobbnak látta, ha egy időre elhagyják a francia fővárost, amíg a szerelmük okozta botrány el nem csitul. Az útirány Svájc volt, melynek tüneményei – elsősorban épületei és természeti szépségei – ihlették a kötet kilenc darabját. Persze, nem is Liszt lenne, ha a világról alkotott nézetei nem jelennének meg ezekben a látszólag „csak” úti élményeket rögzítő romantikus karakterdarabokban. Mindjárt a sorozat nyitó darabjának (Tell Vilmos kápolnája) elején az Einer für Alle – Alle für Einen {Egy mindenkiért – mindenki egyért} jelmondatot olvassuk, mely a zenén túl szavakkal is segíti megidézni a legendás svájci szabadsághőst. Az irodalmi asszociációknak a ciklus egészében nagy a szerepe, több darabnak Byrontól származik a mottója (A wallenstadti tónál, Vihar, A genfi harangok), találunk Schiller-idézetet (Forrásnál), az Obermann völgye kottájának elején pedig Étienne Pivert de Senancourt gondolatai segítik a hallgatói ihlet megteremtését.

Till Fellner Liszt darabjaiban is tündököl, az igazi revelációt azonban Beethoven c-moll szonátájának tolmácsolása jelenti. Beethoven – a zongorairodalom Újtestamentumának is nevezett – harminckét szonátájában mindent le- és megírt, amit addig a szonáta műfajáról tudni lehetett, az utolsó szonáta pedig mindezen tudás megkoronázása. A zongoraművész ragyogóan mutatja meg a szonáta két tételének sokszínűségét, tartalmi gazdagságát, és elegáns könnyedséggel tárja elénk az eljátszhatatlanság határait feszegető beethoveni összefoglalást. Előadása lenyűgöző: felemelő a szonátát indító pontozott ritmika méltósága, igazi pörölycsapásként hat az 1. tétel főtémája, megható a 2. tétel – a variációs formájú Arietta –témájának egyszerűsége és megdicsőül keze alatt a trillák láncolata a negyedik variációtól kezdve. Az interpretációnak köszönhetően pedig magától értődően egyetértünk a Doktor Faustusban (Thomas Mann) megfogalmazottakkal: „a szonáta, mint olyan, itt véget ér, betetőzik, beteljesítette sorsát, elérte célját, ezen túl már nem lehet menni, itt megszünteti, feloldja önmagát, elbúcsúzik – igen {…} búcsú a szonátától”.

Cím: Till Fellner – In Concert 

Kiadó: ECM – Hangvető

Katalógusszám: ECM 2511