Bruckner cseh erdőkön és mezőkön
Bruckner IV. szimfóniája talán a legnépszerűbb mind közül. Sajnos Magyarországon a zeneszerző elég kevéssé ismert és kedvelt - ami nonszensz, hiszen a legnagyobb szimfónia-szerzők egyikéről van szó, a zenetörténeti folyam kiemelkedően fontos alakjáról.
Zay Balázs
Bruckner notórius bizonytalankodó volt, alkotásain rendre módosítgatott. A IV. szimfónia esetében különösen jelentős változtatásokkal is élt. Jakub Hrůša zenekarával, a Bambergi Szimfonikusokkal nemrég a mű mindhárom fő változatát lemezre vette az Accentus kiadónál. Hasonlóra már volt példa, korábban Gennagyij Rozsgyesztvenszkij rögzítette a darab három - de nem ezzel egyező három - változatát a Szovjetunió Kulturális Minisztériumának Szimfonikus Zenekarával. Rozsgyesztvenszkij az 1874-es, az 1878-as változatot és az 1788-as Mahler által átdolgozott változatát vette fel. Utóbbiban Mahler bizony elég erősen belenyúlt az anyagba, rövidített is sokat, így ez a verzió ma már inkább a nagy utód miatt érdekes kuriózumnak tekintendő. Hrůša az 1874-es, 1878-as és 1888-as változatokat játszotta fel, mindhármat Benjamin Korstvedt aktuális revízióira támaszkodva. Ami a változatokat illeti, a számtalan apróbb, de legalábbis nem óriási eltérésen túl a legfontosabbak a következők. Az első scherzo helyett Bruckner újat írt az 1878-as változathoz. Az új egyértelműen karakteresebb. Míg a régi jó volt, ez remek. Így az 1874-es változat, bár természetesen megvan a maga létjogosultsága, mindenképp másodlagos. Ezt követően Bruckner a IV. tételhez is új verziót alkotott, a Volksfest nevű tétel rövidebb, s talán az új scherzo monumentalitását ellensúlyozandó könnyedebb. Ennek folyományaképp nem igazán integráns része a műnek, inkább külön, kvázi szimfonikus költeményként érdemes megszólaltatni. Végül, ismét a megelőző lépés ellenhatásaként is felfogható módon, Bruckner a korábbi IV. tételhez tért vissza és azt az I. tétel felidézésével egészítette ki. Hrůša kvázi összkiadásának utolsó lemezén a Volksfest és további részletek hangzanak el. Míg az 1974-es változat érvényes alternatíva, a Mahler-átdolgozás zenetörténeti érdekesség, hiszen ő vitte tovább a bruckneri örökséget, a többi esetben nem elhanyagolhatók, de nem is abszolút lényegiek a különbségek. A középső verzió először Haas-kiadásaiban (1936 és 1944) dominált, majd Nowaknak az 1996-os kéziraton nyugvó kiadásában terjedt el. Az 1888-as változat Guttmann 1889-es kiadásában már ismert volt, ezt dirigálta Furtwängler is, majd Korstvedt új kiadásában tűnt fel.
Ma nyilván a középső változat Nowak-kiadása, Korstvedt-revíziója és az 1888-as szintén Korstvedttől származó letétje közül indokolt választani. Meg kell azonban mondanom, hogy a kiadások szükségszerű tisztulása egyáltalán nem jelentheti a korábbiak felhasználásával készített felvételek háttérbe szorulását. Mindenekelőtt azért, mert a mű lényegének megragadása legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint a partitúrán végrehajtott korrekciók. Szerintem - értelemszerűen persze egy bizonyos határon belül - fontosabb a lélek a betűnél. Ez Bruckner esetében abszolút így van, hiszen régi nagyok logikusan nem használhatták a későbbi kritikai kiadásokat, az is megesett, hogy megtehették volna, de már megszokták a hajdan megismertet, ám olyan interpretációkat hoztak létre, melyek nem veszítettek hatásukból és érvényességükből, s ma is erősebben hatnak sok-sok későbbi, szöveghűbb bejátszásnál. Ez mindenekelőtt Furtwänglerre és Knappertsbuschra igaz. Valójában kérdéses, hogy eljön-e egyáltalán az az idő, amikor az ő bejátszásaik háttérbe szorulhatnak.
Nagy vonalakban a mű korábbi bejátszásai körében három kiemelkedő egységet látok. Az elsőbe tartoznak Furtwängler és Knappertsbusch kivételes, nyilván önkényesebb és romantikusabb előadásai. Persze ez annál is inkább adekvát, mert a szimfónia elnevezése is romantikus, magától a zeneszerzőtől eredően. Ezzel felfogásában ellentétes, kvalitás tekintetében ugyancsak kiemelkedő azok bejátszása, akik a pontos olvasat és a sallangmentes, karakteres és dinamikus megközelítésben jártak élen, nevezetesen Solti és Muti. És egy harmadik kategória Eugen Jochum, akit nehéz kategorizálni Bruckner esetében, mindenesetre előadásaiban a már említett, részben ellentétes csoportok kvalitásai elegyednek és különösen transzparens hangzással jelennek meg.
Hrůša napjaink egyik legígéretesebb fiatal karmestere. Felvételei abszolút kidolgozottak. Nem annyira dinamikus, mint Solti és Muti, de összetartott és formailag szintén tisztán tagolt, Ám interpretációi nem elsősorban formailag tagoltak, hanem mindenekelőtt hangzásban, térben differenciáltak, méghozzá kimagasló mértékben. S jellemzi előadásait egyfajta sajátos cseh beütés is. Mintha Bruckner éppen cseh erdőkön és mezőkön járna. Bár Mahler a IV. szimfóniába a mai esztétikai megfontolások fényében túlzott mértékben belenyúlt, érdekes kapocs is az említett cseh-reláció tekintetében. Brucknert és Mahlert összeköti zenéjük Naturlaut-jellege, Mahler cseh területen született, s hozzátehetjük ehhez azt is, hogy az osztrák és cseh vidék Bruckner idejében sem volt egymástól szigorúan elválasztható.
Hrůša előadásai mindenképp a felső kategóriába tartoznak, s ami az említett főbb csoportokat illeti, leginkább Jochumhoz kapcsolható, azzal, hogy Brucknert nem nyugatról, Németországból közelíti, hanem keletről, Csehországból. Emellett a Solti-Muti csoport precíz kidolgozottsága is megvan benne. Az Accentus kiadványa az eddigi legteljesebb hangzó dokumentum a IV. szimfónia bruckneri változataival kapcsolatban, amit természetesen a korábbi kiadások megannyi bejátszása egészít ki.
Kiadó: Accentus
Katalógusszám: ACC30533