Bemutatkozik a Coquette Jazz Band

A hazai jazz világában egy nemzetközi, de négy magyar tagot is számláló gárda kezdett nagy energiával a swing, a mainstream jazz felélesztésébe. Alig egy éven belül két lemezzel is jelentkeztek.

Márton Attila

A zenekar azt a swinges, táncra ingerlő zenét játssza, amely évek óta nagyrészt hiánycikk a hazai jazzpalettán. Korábban például Joe Fritz különböző formációi, a Finok Zoltán által vezetett Jazz Steps együttes vagy a Korb Attila által alapított Papa Jazz voltak az ebbe a kategóriába sorolható zenekarok, de voltaképpen a dixieland és ragtime bandek is ideértendőek.

A Coquette Jazz Band-et 2016-ban Papp Mátyás harsonás és Bartha Mátyás zongorista alapították. A két Hofecker testvér, a trombitás Dániel és a bőgős Mátyás mellett még Oleg Markov ukrán dobos, az osztrák klarinétos/tenorszaxofonos Sara Hoffer és a lett énekesnő Elina Viluma alkotta a csapatot. A nemzetközi formáció felállása persze nem volt véletlen: mindannyian az egyik legkiválóbb európai jazzakadémia hallgatói voltak Grazban. Sikerrel szerepeltek már számos rangos jazzfesztiválon és klubokban is, így pl. a bécsi Jazzlandben vagy itthon a Jazzfőváros Kecskemét fesztiválon.

A 2017 májusában, Grazban rögzített első lemezük a jól ismert Irving Berlin standard címét (Isn’t this a lovely day) viseli. A magánkiadásban megjelent, mindössze félórás lemez címoldalán megtudhatjuk, hogy a zenekar a 20-as, 30-as és 40-es évek tradicionális swing zenéjét játssza. És valóban olyan számokat hallhatunk, mint a Them There Eyes vagy az Undecided, az album említett címadó dala és a zenekar névadója a Coquette című örökzöld.

A második lemezt is a grazi stúdióban rögzítették, tavaly karácsony előtt, de ennek kiadását már a hazai piacon jól bevezetett Hunnia Records vállalta fel. Úgy látszik, ők azok, akik felismerték, hogy ez a zene is jelentős rajongótábort vonz. (A Hunnia adta ki a Papa Jazz együttes Let’s Dance című albumát is!) A zenekarban egyetlen poszton történt személyi változás: a klarinéton és tenorszaxofonon közreműködő Sara Hoffert a szerb származású Milos Milojevic váltotta. A lemez természetesen minden vonatkozásban a bemutatkozó album „egyenes” folytatása, már csak azért is, mert mindössze félévvel később vették fel. A címadó melódia Count Basie és Harry „Sweets” Edison sikerszáma, de a többi is a Nagy Amerikai Daloskönyv legkedveltebb repertoárdarabjai közé tartozik, olyanok, mint a Honeysuckle Rose, a Just Squeeze Me, az Air Mail Special vagy a Mood Indigo. De mindkét albumon akadnak olyan ritkán játszott darabok, mint a Nat King Cole előadásában ismert Louis Jordan-sláger, az Is You Is Or Is You Ain’t My Baby, az első, illetve Fats Waller Yacht Club Swing-je a második albumról.

A hangszerelések többnyire Papp Mátyás munkáját dicsérik.

A zenészek mind kifogástalan hozzáértéssel játszanak, érezhető az összecsiszoltság és az a nehezen definiálható „jazz feeling”, amely annyira fontos ebben a műfajban.  

Szólni kell még a Baltikumból jött ifjú énekesnőről is, aki kitűnő angolsággal szerepel a vokális számokban, és éppolyan remekül swingel, mint a hangszeresek. Természetes előadásmódjával gyorsan belopja magát a hallgató szívébe.   

Külön öröm, hogy mind a heten húszas éveikben járó fiatalok, akik természetesen a modern jazzben is otthonosan mozognak, de felismerték a melodikus swinges mainstream értékeit és nagy ambícióval, remek felkészültséggel művelik ezt az irányzatot. Közérthető, mindenki számára élvezhető muzsikájukkal minden bizonnyal számos új hívet szereznek a műfajnak!

Cím: „Isn’t this a lovely day”

Magánkiadás katalógusszám nélkül

Cím: Jive at side

Kiadó: Hunnia Records

Katalógusszám: HRCD 1805