Bartókkal ünnepel Salzburg

A salzburgi nyári fesztivál „Zeit mit Bartók” című sorozattal adózott a 20. század nagy művészének, akinek munkáit szembesítette a nagy elődök és utódok alkotásaival. Bartók Béla zenéje ma is modern, korunkhoz szól, életének különböző szakaszában írt művei, valamint népdalgyűjtése, tudományos kutatásai a következő generációkra is nagy hatással vannak. Nem beszélve életszemléletéről, amelynek alapja a népek összetartozása, és – újra aktuális - a háborús iszonyat elleni tiltakozás.

Székely György 

A bartóki életmű, amely minden műfajban nagyot alkotott, feltérképezi az emberi értelem és érzelem teljes makro- és mikrokozmoszát. A zenetörténet tragikus sorsú nőalakjainak képviselője volt itt Salzburgban A  kékszakállú herceg vára Juditja, akár: Puccini Angelica nővére és Giorgetta A köpeny-ben, Janáček Kátya Kabanova, Verdi Aida, Donizetti Lammermoori Luciája (utóbbi koncertelőadás formájában).

A fesztiválon elhangzott Smetana Hazám ciklusa a súlyos betegségéből felgyógyult Daniel Barenboim vezénylésével. Liszt Ferenc időskori műve, A bölcsőtől a sírig szimfonikus költemény – mint kiderült, Riccardo Muti egyik kedvenc zeneműve - , az életet, mint harcot, majd a megbékülést is érzékelteti. Arrigo Boito Mefistofele prológusa a mennyei hangokat és a pokoljárást ötvözi, mindkettő a Bécsi Filharmonikusok Muti vezette gyönyörű koncertjén hangzott el.

Bartók kamara-, vokális és zenekari művei más alkotások mellé is kerültek, például a Bécsi Filharmonikusok estjén, ahol Bartók 2. zongoraversenyét Yefim Bronfman adta elő Andris Nelsons, a népszerű, lett származású karmester vezényletével, aki a koncert második felében még Mahler V. szimfóniáját tűzte műsorra. A nyolcrészes Bartók-sorozat A  kékszakállú herceg vára előadásával indult, amely egyben a fesztivál egyik nyitóeseménye volt (erről Gyenge Enikő fog beszámolni az Élet és Irodalom hasábjain). Itt furcsa módon Carl Orff egy ritkán játszott oratórikus művével (De temporum fine comedia) párosították.

Megszólalt Bartók valamennyi vonósnégyese a Jerusalem kvartett előadásában, több zongoraműve Pierre-Laurent Aimard, Yefim Bronfman interpretációjában, a Román népi táncok és az I. hegedű-zongoraszonáta Patricia Kopatchinskaja és Fazil Say előadásában.

 

(Bartók: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre: Martin Grubinger, Várjon Dénes Várjon, Erwin Falk, Schiff András - fotó: Marco Borelli)

A legkiemelkedőbb esemény – a fesztivál egyik csillagórája - Schiff András kamaraestje volt, ahol Bartók három mesteri kamaraműve hangzott el. A Kontrasztok keletkezési története különleges: Bartók Bélát Benny Goodman világhírű jazz-klarinétos kérte fel egy klarinét-kamaramű megírására. 1940-ben a Columbia lemezgyár felvételén a klarinét-hegedű-zongora trió harmadik közreműködője Szigeti József, a kor egyik legnagyobb hegedűművésze volt. Schiff András mellett csupa nemzetközi hírű, nagyszerű művész lépett fel: Isabelle Faust hegedűművész és Daniel Ottensamer klarinétművész. A Második hegedű-zongoraszonáta Bartók egyik legnehezebben előadható kompozíciója, ám Isabelle Faust és Schiff András magától értetődő biztonsággal interpretálták a művet. A koncert második részében elhangzott a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, amely Bartók egyik legfantasztikusabb, legmutatósabb műve. Hazánkban rendszeresen megszólal, de technikai bonyolultsága miatt ritkán játsszák külföldön. Schiff Andráshoz ezúttal Várjon Dénes csatlakozott, aki feleségével, Simon Izabellával már többször is sikerre vitte a darabot. Schiff és Várjon zongorahangja szinte összeolvadt, a stílusismeret magasiskoláját mutatták be. Az ütőhangszerek mögött sem akárkik ültek:  a salzburgi születésű, de a világ talán egyik legkeresettebb szóló-ütőhangszerese, Martin Grubinger, akinek fenomenális játékát itthon is hallhattuk a Müpában. Erwin Falk pedig a Bécsi Filharmonikusok vezetőütőse. Mindketten maximális érzékenységgel nyúltak a darabhoz. Az eredmény méltán megérdemelt standing ovation volt, amely a finálé megismétléséhez vezetett. Ilyen lelkes, a Mozart Ház nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség Salzburgban is ritkán található. S hogy mindez egy Bartók-koncerten történt, az külön öröm!

A kortársak közül háromrészes sorozattal tisztelték meg a népszerű, német Wolfgang Rihmet, méghozzá 70-ik születésnapja alkalmából. 

Visszatérve az operaelőadásokhoz, a közönség igen változatos programot élvezhetett (sajnos a jegyek árai az 500 eurós csillagos égig értek, csak a szerencsések jutottak 100 vagy az alatti eurós jegyekhez). Ebben az évben Mozart művei nem domináltak, egyetlen Mozart-opera került a műsorba, A varázsfuvola. A 2018-as rendezés nem volt sikeres, akárcsak 2017-ben az Aida rendezése, azért az intendáns Marcus Hinterhäuser érdekes döntésre jutott: mindkét rendezőnőt felkérte, hogy rendezze újra, módosítsa korábbi rendezését (s így még a díszlettel is lehetett talán takarékoskodni?). Az iráni Shirin Neshat rendezőnő és az amerikai-német Lydia Steier egyaránt radikálisabb rendezést hozott létre. Az Aida az azóta intenzívebbé vált menekült-problémát, A varázsfuvola a háború okozta lelki traumákat illusztrálta. Hogy ezek a témák mennyire illeszkednek az eredeti librettókhoz? - ezt többen megkérdezték. 

 

(Puccini: Angelica nővér – Asmik Grigorian – Angelica nővér - fotó: Monica Rittershaus)

A két újonnan bemutatott opera viszont egyértelmű siker volt: Puccini Triptichonja Christof Loy rendezésében igen átgondolt, hatásos produkció volt. A három egyfelvonásos mű eredeti sorrendje itt megváltozott (gyakran egymástól függetlenül is játsszák őket, ez nincs kőbe vésve). A kritika szerint így még logikusabbá vált a produkció, az Angelica nővér záródarabként igen hatásos volt. A Bécsi Filharmonikusokat Franz Welser-Möst vezényelte. A népszerű osztrák karmester még az előadások között is fejleszteni próbálta a produkciót egy egyéni megoldással: információs cédulákat küldött egyes zenészeknek, hogy a következő előadásokon milyen módon oldjanak meg egyes részeket. Az eredmény nagy siker lett, amelyben oroszlánrésze volt a három női főszerepet éneklő litván énekesnőnek, Asmik Grigoriannak. 2017-ben Alban Berg Wozzeck című operájában Marie-ként, 2018-ban a Salome címszerepével „ugrott ki” Salzburgban, innentől fogva nemzetközileg keresett énekesnő lett. A három szerepet egy estén csak néhányan énekelték, pl. a legendás Mirella Freni. Grigorian 2021-ben már A bolygó Hollandi hanggyilkos Senta szerepét is énekelte Bayreuthban.

A másik bemutató is hangos sikert hozott: Janáček Kátya Kabanovája Bartók Kékszakállújához hasonlóan pszichodráma, rendkívül nehéz női főszereppel, miközben csodás népi dallamok is megszólalnak. Érthető, hogy nem gyakran állítják színpadra a darabot, bár a női főszereplő, Corinne Winters amerikai énekesnő már két másik rendezésben is szerepelt. A „Lovasiskola” („Felsenreitschule”) sziklába vájt nagyterme ideális hátteret nyújtott a cselekménynek, amely a fiatal férjezett lány fellobbanó szerelmét mutatja be, amely a férj kegyetlen édesanyjának manipulációja következtében (Evelyn Herlitzius parádés alakítása) öngyilkossághoz vezet. Corinne Winters salzburgi debütálása valószínűleg új magaslatokig juttatja az eddig is nagyon keresett énekesnőt. A „Bécsiek”-et vezénylő fiatal cseh karmester, Jakub Hrůša is kiemelkedően jó kritikát kapott. Barrie Kosky ausztrál sztár-operarendező sajátos „díszletet” alkalmazott, amely kizárólag élő emberekből és bábokból állt: statiszták keveset mozgó, főként mereven álló tömege szimbolizálta a konzervatív, merev, szűk látókörű XIX. századi falusi társadalmat. Ebből a tömegből váltak ki időnként a főszereplők. Az ORF2 televízió által rögzített produkciót jónéhány televízióállomás is átvette, a későbbiekben közvetíteni fogja.

Rossini A sevillai borbély előadása a Pünkösdi Fesztivál programjából került át a nyári fesztiválra is, hat telt házas előadás formájában. Mint akkori beszámolómban írtam, ( https://www.gramofon.hu/archivum/viva-sevilla-viva-cecilia) a Rolando Villazón által rendezett előadás Cecilia Bartolival, mint Rosinával a főszerepben, elsöprő sikert aratott. Nyárra még összeforrottabbá vált a produkció és a fergeteges komédiázást nemcsak a nézők, hanem a szereplők is élvezték. Fél órás ünneplés, „ráadások” következtek (a finálé egyes részeiből), a közönség boldogan együtt énekelt a művészekkel.

És végül egy nem mindennapi beugrás révén Schiff András ismét reflektorfénybe került. Egy kétzongorás-négykezes koncert volt meghirdetve Jevgenyij Kiszin részvételével. A világhíres zongorista azonban vállfájdalmak miatt le kellett hogy mondja a szólóestjét és ezt a fellépését is, amelyet Schiff Andrással már Bécsben nagy sikerrel előadtak, mi több egy komplett turnét is terveztek belőle. Sajnos ezt követően Kiszin, majd Schiff is covid-fertőzést kapott, a nyolc koncertből álló turné így elmaradt. Mindketten szerencsésen felgyógyultak, remélhetően, Kiszin is hamarosan zongorázni fog. Mit tehetett Schiff András? Egy szólóestet állított össze, szinte egy nap alatt, amelynek programját nem is tette közzé. A Mozart Ház közönsége (hiszen régóta elfogytak a jegyek) nemcsak bizalmat szavazott Schiffnek, hanem élvezettel hallgatta Schiff humoros-közvetlen, nem hosszú kommentárjaival a kétszer 70 perces produkciót. Bachtól Haydnen, Mozarton, Beethovenen át Schubertig remekművek sorozata következett – Schiff kedvenc műveit hozta el a salzburgi közönségnek. A bevezető darab Bach Goldberg variációinak témája volt:  „ez a ráadás is egyben, a végén ugyanis nem lesz!” –kommentálta Schiff. A magyarázat:  Schubert posztumusz A-dúr szonátája után igazából már nem lehet ráadást adni, a szerző halálának évében írt mesterműve a zongorairodalom egyik csúcsa. Schiff ismét  „standing ovationt” aratott ” és újabb csillagóra született a salzburgi fesztivál történetében.

 

(Riccardo Muti ajánlása Dr. Székely György: A muzsika valódi hangja – Salzburg című könyvében - a szerző felvétele)

Reméljük, sok szép előadást hallhatunk majd különféle hang- és képfelvételeken, hiszen a hathetes fesztivál szebbnél-szebb produkciókat kínált a szerencsés zenerajongóknak. És végül egy olyan élmény, amely engem személyesen érintett: Riccardo Muti egy igen kedves ajánlással látta el a Salzburgi Ünnepi Játékokról szóló könyvemet (A muzsika valódi hangja – Salzburgi Ünnepi Játékok). „Per György…”   Ezt úgysem hiszem el…