Balázs János mentoráltjainak koncertje
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész évek óta elkötelezetten támogatja a fiatal zenei tehetségeket. Az általa alapított Cziffra Fesztiválnak egyik kiemelt célja, hogy fellépési lehetőségekkel, szakmai mentorálással, erkölcsi és anyagi elismeréssel is – támogassa a jövő muzsikusait pályájuk elején vagy abban az időszakban amikor tanulmányaik végeztével legnagyobb szükségük van rá. A Cziffra Fesztivál mesterkurzusok mellett hazai és külföldi koncertlehetőségeket biztosít a fiataloknak, valamint a fesztivál rangos díjaival segíti egy-egy életmű kibontakozását – ahogy egykor Cziffra György tette a senlis-i alapítványában. Balázs János két éve a Nemzeti Tehetség Központ több programjának is zsűritagja, mentora, amelynek munkájában azóta is elkötelezetten vesz részt. Ennek része a március 4-ei Tehetség-nap a Cziffra-emlékév keretében, amelyen Balázs János személyes felvezetésével mutatkoznak be a következő generáció legjobbjai a közönségnek.
A Nemzeti Tehetség Központ 2020-ban egy új kezdeményezés keretében hozta létre Talentum Hungaricum nevű pályázatát, mely lehetőséget biztosított arra, hogy a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat elnyert fiatalok megmutassák zenei tehetségüket. Ezúttal a Balázs János által mentorált fiatal tehetségek lépnek színpadra a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, támogatva ezzel művészi kibontakozásukat, továbbá megmutatva azt, hogy a számos világhírű művész mellett felnövekvőben van egy újabb generáció, amelyből sok ifjú művész bontogatja szárnyait, és reményeink szerint a szemünk előtt fejlődik és lép majd ki a nemzetközi porondra.
(Balázs János és a februári Tehetség-nap fellépői - fotó: Asszonyi Eszter)
„Saját pályám során tapasztaltam, hogy mennyire fontos az induláskor és a karrier kezdeti szakaszában a támogatás, szakmai mentorálás. Fantasztikusnak tartom a Központ programját, ami olyan lehetőségekhez juttatja a tehetséges fiatalokat, amik meghatározhatják későbbi pályájuk sikerét.
A márciusi koncertre szeretném személyesen is meghívni a közönséget, kritikusokat, érdeklődőket, hogy felfigyeljenek egy új generációra, akik majd a jövő koncertéletét meghatározhatják. (Balázs János)
A március 4-i Tehetség-nap közreműködői: Sándor Norbert - klarinét, Barbarics Csanád – zongora, Janszó Orsolya – ének, Dankó Richárd – zeneszerző, zongora. A műsorvezető: Balázs János.
A márciusi koncert a fiataloknak teret adó sorozat része. A Tehetség-nap mellett a fesztivál programjában bemutatkoztak a bécsi Cziffra Alapítvány fiataljai, Balázs János zeneakadémiai növendékei, a legkisebbek pedig Eckhardt Gábor hangszerbeavató koncertjén ismerkedhettek meg a zongora és a klasszikus zene rejtelmeivel.