„Az éneklés az első számú szerelmem” – Ádám Zsuzsanna Elvirákról, Erzsébetekről és Aidáról

Nem akar négy felvonáson keresztül szenvedő nőt alakítani, így Ádám Zsuzsanna Aidája bátorsággal és méltósággal néz szembe a végzettel, hiszen tudja, helyzetéből nincsen kiút. A fiatal énekesnő, számos énekverseny díjazottja Verdi operájának címszerepében a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütálhat, július 26-án és 27-én. Az ifjú drámai szopránnal erről a különleges bemutatkozásról, eddigi pályájáról, megmérettetésekről, szerepekről, s persze a csellóról is beszélgettünk.

Réfi Zsuzsanna

Hogyan vélekedik a versenyekről? Minek köszönhető, hogy ilyen jó eredményeket ért el, hiszen 2017-ben rangos seregszemléken szerzett dobogós helyeket, különdíjat, a tavalyi Marton Éva Énekversenyen pedig második lett?

Az első három - düsseldorfi, milánói és bécsi - megmérettetésre azért mentem el, mert visszaigazolást szerettem volna kapni arról, hogy nemzetközi szinten hol tudom elhelyezni a saját tehetségemet. Engem lepett meg a legjobban, hogy három különböző országban sikerrel szerepeltem. S mire eljutottam a Marton Éva-versenyre, már körvonalazódott, milyen repertoárt kell énekelnem, mi az, ami a hangomhoz illik. Ebben sokat segített a budapesti seregszemle névadója, hiszen miután megszereztem a mesterdiplomámat, s az első győzelmeket, Marton Éva lett a mesterem, aki megmutatta az utamat, azt, hogy milyen szerepeket érdemes megtanulnom.

Hangszeresként is nyert országos versenyeket. Nem gondolt rá, hogy csellista legyen?

Ugyan hatéves koromtól csellóztam, s nemsokra rá már rendszeresen szólóztattak, megszoktam a pódiumot, de képtelen voltam napi hat órát ülni és gyakorolni, hogy aztán egy zenekar tagja legyek. Sokkal jobban ki tudom fejezni magam a hangommal. De több karmester megjegyezte már, hallják az éneklésemen, hogy vonóshangszeres voltam. Zenében gondolkodom, így ha a karmester ad egy konkrét instrukciót a zenekarnak, értem miről beszél, s mit vár mindenkitől. A dirigensekkel hamar megtalálom a közös hangot, bár most az Aidánál az az előnyöm is megvan, hogy az előadások dirigensét, Pál Tamást régebbről ismerem, szerepgyakorlat-tanárom volt Szegeden.

Későn érő típus voltam mindig, s a csellistaként szerzett győzelmek után nagyon győzködtek, válasszam a hangszert, de azt éreztem, más az identitásom. Így Pécsre jelentkeztem, aztán a szegedi operaszak következett, s közben egy fél esztendőt Mantovában is tanultam. Miután végeztem, elkezdtem versenyezni, s közben szépen alakult a szerepköröm. Itáliában egyébként Mirella Freni is meghallgatott, ő is úgy vélte, igazi drámai szoprán hanggal bírok. Elindult a közös munkánk Marton Évával, egyre jobban rátaláltam az utamra, s elkezdtek érkezni a jobbnál jobb felkérések is.

Erkel hősnőjeként pedig az Erkel Színházban is debütál, hiszen ősszel újra Szilágyi Erzsébet bőrébe bújik, akkor azonban már a dalszínházi produkcióban.

Így igaz, előtte azonban Aida a szabadtérin. Sokat beszélgettünk Verdi operájáról Pál Tamással. Először a zenéről, hogy mennyire szabályokba ragadó az egyiptomi induló, s mennyire az áradó természetet jeleníti meg az etiópok muzsikája. S a gyakorlás, a tanulás, a próbák során eldöntöttem, nem szeretnék négy felvonáson keresztül szenvedő nő lenni. Aida tudatában van annak, hogy Egyiptom hatalma ellen a népének nincsen esélye. Mindenki befolyásolni próbálja a saját céljai szerint, a szerelem és a hazaszeretet egymásnak ellentmondó utakra vinné, ő azonban nem hagyja eltántorítani magát a saját döntésétől. S mivel tisztában van azzal, nincs más kiút, bátorsággal és méltósággal néz szembe a véggel is. Izgalmas karakter, s örülök, hogy a felkészülésben Marton Évától is rengeteg hasznos tanácsot kaptam, hogy minél hitelesebben megformálhassam az etióp hercegnőt.

Az Aida után milyen szerepálom következik?

Két Erzsébet. A Don Carlosé Miskolcon, a Tannhäuseré pedig Szegeden, s a Wagner-opera rendezője Szabó István lesz. Vár rám emellett több újévi hangverseny is Miskolcon, s a Marton Éva Énekversenyen szerzett díjamnak köszönhetően is kaptam koncertfelkéréseket.

S hogyan tervezi a következő időszakot? Társulati tagság vagy szabadúszás?

Azt tudom elképzelni, hogy egy adott, nagyobb együtteshez leszerződöm két-három évre, de igazán azt szeretem, ha mindig új emberek között, új produkciókban mutathatom be a tudásomat. Számomra fontos a folyamatos kihívás, s kicsit ugyanis bele lehet abba ülni, ha mindig ugyanazokkal lép pódiumra az ember. De majd hozza az élet a megfelelő utat…  S mindig csak az éppen előttem álló feladatra koncentrálok. Eddig azt tapasztaltam, hogyha az ember egy produkcióban nagyon jó, az meghozza a következő felkérést. Szerencsés vagyok a hangfajommal, s bízom benne, hogy drámai szopránként az álomszerepeimben, s álomhelyszíneimen is felléphetek. Egyelőre Verdi-hősnőkkel foglalkozom, az olasz repertoár az enyém. Tudatosan válogatok, akadt már olyan felkérés, amire nemet mondtam, mert lassan, lépésről lépésre szeretnék haladni, s meggondoltan, évtizedekre építkezni. Minden nap hálát adok azért, hogy ma már az éneklésből élhetek, hiszen csodálatos, ha az ember azért kapja a fizetését, ami az első számú szerelme.

Az interjú teljes terjedelmében a Gramofon – Klasszikus és Jazz folyóirat 2019 őszi számában lesz olvasható.