Az Attacca világa

Üdítő színfolt a magyar világzene színpadán az Attacca: nem a szokványos, kissé elnagyolt népi hatásokkal és a populáris hangzás keverésével dolgozik, hanem egészen újat alkot. A népzene náluk csak inspiráció, ha úgy tetszik, zenei anyanyelv, nem feldolgoznak, hanem itt valódi új művek születnek. Második lemezük Világom címmel jelent meg.

Kiss Eszter Veronika

Annak ellenére, hogy Bartók és Kodály egészen új formában viszonyult a népzenéhez, a táncházmozgalom indulásánál a világzene vonala nagyobb százalékban nem az ő gondolkodásukat követte, hanem a populárisabb irányt választotta. Üdítő kivételek természetesen mindig akadtak, ilyen például Dresch Mihály vagy Borbély Mihály, s talán nem véletlen, hogy kettejüket a népzene mellett a dzsessz műfajának legmagasabb szintű ismerete is összeköti. Úgy tűnik, a dzsessz és a népzene csak látszólag távol álló világa nagyon is hasonló: a szabad gondolkodás, az improvizáció természetes alkalmazása nagyon jó alapanyag a közös nevezőhöz, avatott kezekben úgy működik a két a műfaj, mintha mindig is egymásnak teremtettek volna. 

 

Az Attaccánál nemcsak a magasszintű hangszertudás segíti a munkát, de a jazz-szakon végzett Hetessy Csaba kortárs és 20. századi zeneszerzés ismerete is. Bartók és Kodály nemcsak hívó szó az ő esetében, hanem valódi hivatkozási pont is, akár a népzenei anyag kezelését, akár a feldolgozás igényességét tekintjük. A jó arányérzékkel felépített zeneszámok emellett sajátos stílust képviselnek, amelyekben hol a népzene, hol a dzsessz, hol a bartóki hangvétel az erőteljesebb, ugyanakkor mindvégig ott van benne az Attacca, vagy pontosabban Hetessy Csaba névjegye is. Érdekes kísérlet Bartók Gyermekeknek című sorozatából a népszerű Bordal átirata, és ennek méltó párja az Inci könyve: Inci I., amely igazi gyöngyszem, a törökországi Bartók-gyűjtések egykori kísérőjének, Ahmed Adnan Saygunnak egy, a Gyermekekhez hasonló zongora-kompozíciója. Saygun a magyar zenészek számára nem annyira zeneszerzőként ismert, ezért is különleges, hogy a két pedagógiai célú, népzenei alapokra készült mű egy lemezen hallható feldolgozásban. Különleges megoldás az is, amikor az Addig babám szerettelek című számban a kezdést a táncos (Bodnár Dániel) lépésének és tapsának kopogása indítja. Nagy öröm, hogy Hetessy Esterházy Pált is újra felfedezte, és Elsőben is az kikeletről című versét megzenésítette. 

Ki kell emelnünk Horváth Móni sokszínű fúvós játékát, a szaxofonok mellett kavalon és fuvolán is nagyon érzékenyen viszonyul a szólamához, és ez mindjárt a kezdő Virtusban megmutatkozik. Ez az intimitás érződik Magyar Bori énekén is, aki az Úgy elmegyek kezdetű dalban egészen különleges világot teremt, amelyhez a kissé impresszionista, ködös hangvételt a harmóniák disszonanciája adja. Pontos alapot ad a bőgő (Dénes Ábel) és az ütő (Bordás Zoltán), kettejük összjátékát remekül egészíti ki a helyenként párhuzamosan haladó fúvós- és hegedűszólam. Bár a hegedűjáték (Mészáros Erzsébet) tökéletesen illeszkedik a zene stílusához, a Gyimesi lassú és keserves bizonyos szempontból kilóg a sorból. Ez nem feldolgozás, ugyanakkor a játékmód, bár sokat megidéz az autentikus előadásmódból, teljesen mégsem tekinthető annak. Hiányoznak belőle a gyimesi hegedűtechnika sajátos kis glissandói, amelyeket a különleges, második fekvésbe pozicionált ujjrend hoz létre, a kezdő üres húrok hangsúlya, és az aszimmetrikus lassú magyaros alapritmusa sem teljesen pontos. Ha már a tájegységre jellemző ütőgardon nem volt kéznél, egy ügyes ütős szekcióval, vagy akár a tánclépés ritmusával keretbe lehetett volna illeszteni. 

 

Kiadó: 2020 Hunnia Records & Film Production

Katalógusszám: HRCD2011