Átvitel - mi jön át és mi nem?

Edgar Moreau korunk egyik ígéretes fiatal gordonkaművésze. A korábban vele hallottak alapján hamar megkedveltem, sőt, felcsillant bennem a remény, hogy Paul Tortelier elegáns stílusának folytatója lehet. A Transmission címet viselő lemez megjelenése azért is töltött el örömmel, mert Bloch Schelomóját kivételes darabnak tartom: ugyan nem kifejezetten modern, de nem is retro, egészében véve újszerű és felettébb expresszív. Nagy mű.  

Zay Balázs

A lemez maga azonban nem kis csalódást okozott. Ennek oka nem Moreau, aki nagyjából hozza a tőle várt színvonalat. Játéka kifinomult, lírai, csellóhangja nagyon szép. Ezzel kimagaslik a sok, kétségtelenül jó csellista közül. Ám az eredmény alulmúlja várokozásaimat. A hangzás nem lenne rossz, ám olykor hallani a szólista lélegzetvételét, ami zavaró. Tekintsünk el Glenn Gouldtól, aki külön kategóriát képvisel! Nem az az egyetlen lemez az utóbbi években, amelyen zavaróan jelen van a szólista levegővétele. Több Deutsche Grammophon-lemezt ront el ez a jelenség, például Bach Szonátáit és Partitáit Giuliano Carmingolával vagy Matthias Goerne Im Abendrot című lemezét. Ez azért érthetetlen, mert hosszú évtizedekig meg tudták oldani a hangmérnökök, hogy ez a zavaró jelenség felüsse a fejét, most meg rendre elbotlanak benne? Bizony néhány résznél kár, hogy nem sikerült kiküszöbölnie a lemez hangmérnökének e jelenséget.

Ám nagyobb probléma ennél a kíséret. Michael Sanderling vezényli a Luzerni Szimfonikus Zenekart. Precízen pedánsan, ám hidegen és ihletettség nélkül, nem ad lendületet a szólistának, nem viszi magával, nem öleli körbe rendesen, hanem úgy szabályosan ott van mögötte - részleteiben nem kifogásolhatóan, egészében azonban igen. S ez az egészre rányomja a bélyegét. 

 

 

A Schelomo egészen más azon a két felvételen, melyen Leonard Bernstein kísér. A korábbi EMI-felvételen Rosztropovics, a későbbi Deutsche Grammophon-lemezen Mischa Maisky a szólista. Ezeknek van lendületem hangulata, ereje. Hasonló mondható el Zubin Mehta lemezéről, melynek szólistája Starker János. Moreau plusz kvalitást jelenthetne költőibb megfogalmazásával, ám ezt eléggé keresztülhúzza a hűvös kíséret. Ráadásul a Schelomo olyan darab, melyben erős hevületnek kellene felszínre törnie. 

A lemez koncepciója gordonkára és zenekarra írt, zsidó kötődésű művek felsorakoztatása. Bruch és Bloch esetében a zenei anyag is zsidó ihletésű, a Korngold-darabra zeneszerző származása miatt esett Moreau választása. Stílusával így részben kilóg az anyagból, de annyiban jó ez a döntés, hogy a dominánsan zsidós dallamvilágú alkotások hatása egy idő után csökken, ha nincs elég kontraszt. Így jó ötlet volt nem Paul Ben-Haim - amúgy jobban a sorba illő - darabját a programba illeszteni. Másrészről érdekes lett volna Bloch másik nagy, ám jórészt ismeretlen Hang a pusztában című műve, mely bizonyos tekintetben a Schelomo felidézése, ám határozottan másképp, azzal a megfontolással, hogy ne egy második Schelomo legyen. Tény, hogy ez kevésbé attraktív, a csellónak kisebb szerep jut benne, viszont egyedi, részben azért is, mert erős líraisága mellett elkerüli azt a veszélyt, amit Ben-Haim nem tudott, nevezetesen a zsidó dallamvilág túlzott applikációját. 

Igazán jó kísérettel akár ez a program (vagy a Korngold-koncert helyett a másik nagy Bloch-mű) igazán értékes anyaghoz vezethetett volna, ám így eléggé felemás marad az élmény. Annyiban itt jobb a Korngold-versenymű, hogy abban, harsányabb, direktebb jellege miatt, kevésbé jönnek ki a kísérettel kapcsolatos problémák, mint a nagyobb beleélést és ihletett formaadást megkívánó Bruch- és Bloch-darabokban.  

 

Kiadó: Erato 

Katalógusszám: 9029510510