Ami Dvořákot Dvořákká teszi

Antonín Dvořák zongoraművei az életmű elhanyagolt részét képezik. A Zongoraversenyt csak-csak játsszák, bár mindmáig alulértékelt, a szólódarabok azonban alig hangzanak el. A Supraphon kiadó most Ivo Kahánek előadásában adta ki a zeneszerző teljes szólózongorás termését.

Zay Balázs 

Az ember azt gondolná, nem is alaptalanul, hogy sokat azért nem várhatni tőle. Nem is alaptalanul hiszen zeneszerzők sokasága kereste kenyere nem kis részét azzal, hogy albumlapokat, könnyed zsánerdarabokat, rövid táncokat írt a hangszerre, melyek iránt nagy volt a kereslet a művelt és házimuzsikálást kultiváló arisztokrácia, valamint polgárság körében, így ez ebből adódó megélhetés lehetőséget teremtett a nagyobb alkotások létrehozásához. Ezek az albumlapok, könnyedebb zsánerdarabok, rövidebb táncok gyakorta kellemesek, de kimagaslóbb ihletettség híjával voltak. Nem így azonban Dvořák esetében. 

Igazán meglepő, hogy ezek a művek mennyire ihletettek és egyéniek. Nyilván nem a nagyobb szimfóniák vagy a három versenymű szintjén, de nem is a megszokott, romantikus kis darabok nívóján. Ami Dvořák világát egyénivé teszi, megvan ezekben is. Nem a szalonok miliőjét hozzák el, hanem azt a jellegzetesen cseh hangulatot, ami műveit egyedivé varázsolja, amit a csehországi tájak és épületek, a cseh emberek és irodalmi művek jelenítenek meg, s ami érdekes összefüggést is felvet. Olyan összefüggést, mely meglepőnek tűnhet elsőként. 

 

 

Ki az a komponista, akihez ezek a darabok legerősebben kötődnek? Egy bizonyos szempontból nyilvánvalóan Smetana, mivel ő volt az, aki valamivel korábban, de a lényeg tekintetében abban az időszakban öntötte hangba hazája világát. Ám nem erre gondolok elsősorban, hanem valaki másra. Valaki másra, akinek szintén sikerült a kisebb művekben, a mások által zsánerszinten maradt keretek között meglepően egyéni és hasonlóan sajátos hangulatú alkotásokat létrehoznia. Valaki másra, akivel Dvořák nem élt egy időben, akivel azonban sok minden összeköti. Schubertről van szó. Schubert tudott kis formák mellett nagyot mondani, továbbá Schubert jelenített meg hasonlatosképpen egyedi, megkapó hangulatokat. 

A négylemezes album darabjai jellegüknél és terjedelmüknél, ebből kifolyólag formájuknál és felépítésüknél fogva természetesen nevezhetők valamelyest kevésbé emlékezetesnek. Ha Dvořák nagyobb formátumú szonátát írt volna, más lenne talán a helyzet. Ám ettől eltekintve ezek nagy részében megvan az a sajátos harmóniavilág, ami Dvořákot Dvořákká teszi, hasonlóan ahhoz, ami Schubertet Schubertté. A klasszika és romantika határán élt osztrák és a nagyromantika idején élt cseh zeneszerzőt összeköti az, hogy mindketten valamilyen átlagon felüli kedélyességet tudtak műveikbe vinni, ami nyilván a személyiségükből fakadt, bár arra is akad példa a művészettörténetben, hogy valaki a személyiségétől eltérő hangulati világ megjelenítésében képes jeleskedni. Schubert és Dvořák esetében nem kétséges, hogy személyiségükből fakadó kvalitások jelennek meg kisebb alkotásaikban is. 

Kahánek kiváló zongorista, játéka nagyon differenciált, tele van finom hangzásokkal. Jobbára elkerüli azt a gyakori hibát, hogy az egyszerűbb formavilágú darabokat nem merik kellő fantáziával megragadni, s azok túlontúl iskolás szinten maradnak. Nyilván megfelel a hűség követelményeinek, de ezen belül széles dinamikai és regiszteres skálát alkalmaz. 

A sok műből kiemelendő a késői, 1889-ből való Költői hangulatok vagy Költői képek című, bő ötvenperces ciklus. Ez tekinthető kis darabok összességének, ám akár egyetlen nagyobb egységnek is. Érdekes összehasonlítás tesz lehetővé Muszorgszkij Egy kiállítás képei című ciklusával a harmadik tétel, melynek címe: Az ódon kastélynál. 

Az összkiadásnak van előzménye, úgy egy fél évszázaddal hamarabb Radoslav Kvapil vette lemezre ugyancsak a Supraphon részére az akkor teljesnek tekinthető anyagot. Kahánek néhány azóta előkerült rövidke művel egészített ki a sort. Kvapil szintén igen kiváló munkát végzett, s a 2010-ben a Supraphon által hasonló gyűjteményes dobozban újra kiadott anyag hangzásán csak egész csekély mértékben mutatkozik meg a fél évszázadnyi eltérés. Kvapil szintén nagy beleéléssel és kidolgozottsággal szólaltatta meg a darabokat, talán kicsit kevesebb a finom dinamikai megkülönböztetés, ugyanakkor kicsit spontánabb, bátrabb a megközelítés. Igazából nem lenne szép jobbat s kevésbé jót mondani, inkább azt emelném ki, hogy Kahánek hozza azt a pluszt, amit úgy ötven év elmúltával illik.

 

Kiadó: Supraphon 

Katalógusszám: SU 4299-2