A War Carmen

Bizet Carmenje németül - miként más olasz és francia operák is - kissé bizarrul cseng napjainkban. Ám a helyzet korábban némiképp más volt. A mű legelső lemezfelvételekor is németül szólalt meg. Az 1908-as bejátszáson Emmy Destinn énekelt és Bruno Seidler-Winkler dirigált. Érdekessége a vitathatatlan dokumentatív jelentőség mellett a hihetetlenül jó hangminőség. Ezután úgy fele-fele arányban készültek francia és olasz nyelvű bejátszások, köztük persze a Georges Thill-Élie Cohen párossal, valamint Sabajnóval és Molajolival.  Az 1942-es évben két rádiófelvétel is született a teljes műről. Drezdában Karl Böhmmel, Párizsban Désiré-Émile Inghelbrechttel a karmesteri pulpitusnál. 

Zay Balázs

A francia felvétel érdekessége, hogy Carment egy olyan énekeső alakította, Germaine Cernay, akitől a szerep karakter tekintetében a lehető legtávolabb állt, nem sokkal később ugyanis visszavonult az énekléstől, hogy zárdába vonuljon. Apácává válását tragikus, korai halála hiúsította meg. 

A két 1942-es rádiófelvétel között hangminőség tekintetében nagy a különbség a német javára. Böhmé kiválóan - és ma is teljes mértékben élvezhetően - szól, míg Inghelbrechtének a hangzása nagyon archív jellegű, legalábbis az elérhető kiadás esetében.

A felvétel készítésének idején Drezda még hajdani pompájában állt. A háború ugyan rengeteg áldozattal járt már, de ott még nem sejtették a város és az ország közeledő pusztulását. 

Inghelbrecht nagyon lassan indítja a művet, de aztán nem nevezhető lassúnak és inkább könnyedebb hangvételű. Nem elhanyagolható tény, hogy az 1908-as bejátszás is könnyed, még élt a bel canto közvetett hatása is. Böhm lassabb, de nem nagyon lassú. És nem nehézkes, de azért érezhető az egészben a német repertoár hatása, amit a nyelv értelemszerűen nagyon kiemel, hiszen opera esetében nem tud nem meghatározó lenni. 

 

 

A címszerepet Elisabeth Höngen énekli. Néha, a Habanerában, a Seguidillában relatíve egész laza, ugyanakkor sokszor bizony jócskán van egyfajta szabályos németes beütése, ami inkább ellentétes Carmen féktelenül ösztönös világával, bár mélyebb személyiségszinteken szokatlan kapcsolódások sem kizártak. Az mellesleg szomorú adalék, hogy a cigányokat ekkor már üldözték Németországban, így egy igazi Carmen egyáltalán nem biztos, hogy problémamentesen dolgozhatott volna az egykor Hugo Zietz alapította Dresdner Tabakfabrik alkalmazottjaként. Höngen hangilag szép és igényes előadása, valamint a nyelv asszociációs szinten németté teszi a darabot. Az igényes és színvonalas előadásban természetesen a csábítás elég alternatív formában jelenik meg, legalábbis eléggé eltérően az adott spanyol-francia alaptól.  

Mindezt erősíti a többi szereplő is. Don Josét a svéd Torsten Ralf énekli, aki abszolút wagneres hangulatot kölcsönöz az előadásnak. Wagner és Strauss volt a terepe, nem véletlenül, s ebben az esetben adódik az asszociáció, hogy egyfajta fiatal spanyol Siegfried, aki nem helyesen választ Brünnhilde és Gutrune, azaz, persze némi megengedéssel persze, Micaëla és Carmen közt. Nagyon érdekes Josef Herrmann Escamillo-alakítása. Hozza a karakter erősen maszkulin jellegét, s mellette van benne valami különös beütés a kor könnyed,  színpadias bonvivánosságából. Elfriede Weidlich olyan, amilyennek előre képzeli az ember Micaëlát egy 1942-es német produkcióban, könnyed, de egyúttal kicsit ízes is. Érdekessége, hogy a megszokottnál elevenebb, helyesen. 

Kétségkívül úgy tűnhet, hogy az előadás nagyon alternatív. Kétségkívül alternatív, de egyáltalán nem vészes, sőt, különösen akkor, ha valaki érti a német nyelvet, nemhogy nem zavaró, hanem kifejezetten érdekes. A nyelv kérdése ebben az operában amúgy is különös, mivel a spanyol helyszín és a francia hangvétel alapból keveredik. 

 

Kiadó: Hänssler Edition Günter Hänssler 

Katalógusszám: PH16076