A vidéki tanító harmadik gyermeke
Joseph Haas (1879-1960) nem világgá ment szerencsét próbálni – de egész élete során igyekezett hasznára lenni környezetének, több szálú munkásságával, s benne: kompozícióival.
Fittler Katalin
Hétévi tanítóskodás után Max Regernek köszönhetően került a zene bűvkörébe: nála vett magánórákat Münchenben, majd követte mesterét Lipcsébe. 32 évesen a stuttgarti konzervatórium zeneszerzés-tanára lett, egy évtizeddel később pedig a müncheni zeneakadémián folytatta pedagógusi pályáját. Az 1842-es esztendő nemcsak az ő életében fontos dátum: ekkor hívta életre Paul Hindemithtel és Heinrich Burkarddal együtt a tartósnak bizonyuló donaueschingeni rendezvénysorozatot, amely a kor modern kamarazene-termésének seregszemléje lett. A II. világháborút követően az őrá hárult (immár elnökként) a müncheni intézmény (Akademie für Tonkunst, ma: Hochschule für Musik und Theater) újjáépítési munkálatainak szervezése. Közben támadások több irányból, hol a modern törekvéseket támogató szervezőmunka, hol gyakorolt vallásossága miatt. És elismerések, többek között a német és nemzetközi zenei életben kifejtett aktivitásáért.
Eközben szinte csak a háborút követő években szünetelt alkotótevékenysége. Életművét hallgatva kiváltképp tiszteletreméltó az új törekvéseket támogató munkája, hiszen ő mindvégig megmaradt a zene hagyományos tonális keretei között, stilárisan egyértelműen későromantikusként jellemezhető. Ars poetica jelleggel vallotta a zene céljaként az örömszerzést, a megrendítést és a lélek nemesítését.
Már életében (1949-ben) megalakult egy Joseph-Haas Társaság, amely műveinek előadása, azaz, hangzó életben tartása. E célt szolgálják a szerzői felvételek is, amelyek egyike világelsőként rögzíti nőikarait.
Ötnegyed órányi egyneműkari hallgatnivaló – öt opusz és néhány opusz-szám nélküli tétel, kíséret nélkül vagy zongorakísérettel. A műsor kezdő ciklusai (Op. 89 Nr. 1, 2, 3) a legkésőbbiek (1952-ben fejezte be komponálásukat a szerző), a finálé funkcióját betöltő két kantáta (Op. 81 Nr. 1, 2) többféle előadói apparátussal megszólaltatható (vegyeskartól gyermekkarig, a kíséretnek van kiszenekari verziója is).
Végigolvasva a szövegeket, nyilvánvaló: a szerző a megzenésítéssel az általa „fontos”-nak tekintett mondanivaló intenzitását kívánta növelni, élményszerű megosztással. A faktúra mindig lehetővé teszi a szöveg plasztikus érthetőségét, a közismert toposzok/zsánerek alkalmazásával a németül nem értő hallgatót is a hangulatok-életérzések részesévé teszi.
A magyar kórusirodalomban legközelebbi rokonait a népdalszvitekben találjuk, ám Haas a számára elsődleges életérzés-közvetítéshez népdal-forrásokon kívül irodalmi forrásokból is merít. A felvétel hallgatója számára egyértelmű: daloló közösség számára örömteli énekelnivalót jelentenek e művek.
A Katrin Wende-Ehmer által (1989-ben) alapított és azóta is vezetett Müncheni Nőikar (Münchner Frauenchor) repertoárján szép számmal szerepelnek Joseph Haas művei, nagyobb lélegzetű kompozícióinak felvételén korábban is közreműködtek. Figyelemreméltó, hogy a kísérőfüzetben szereplő ismertetőben fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a kórustagok rendszeres képzéséről két hangképző gondoskodik. Az sem elhanyagolható információ, hogy a karnagy maga is énekel kórusban, sőt, a zongorakísérő Susanne Jutz-Miltschitzky is kórustag (más együttesben).
A különösebb technikai nehézségektől mentes kompozíciók előadását a közös éneklés szeretete hatja át (ami elsősorban amatőr együttesek produkcióiról mondható el), kiegyensúlyozottság és természetesség jellemzi. Dalolás, több szólamban.
Kiadó: TYXart
Katalógusszám: TXA20151