A tökéletes élmény nyomában IV.

A japán bonsai technika tökéletesen kifejezi mindazt, amit a keleti emberek seishinek neveznek: a miniatűr növény nevelését, alakformálási technikáját, művelésének gyakorlását, és a kis fa tiszteletben tartását. A bonsai a mély béke és a derű érzését sugározza. Élő természet, lenyűgözi a szemlélőt, és kis mérete ellenére is magába sűríti egy nagy növény összes energiáját. A bonsai soha nem éri el a befejezett műalkotás eszményét: növekszik és változik, ezért folyamatosan gondozni kell. De vajon tekinthetünk-e a bonsaira úgy, mint egy igazi fa pontos reprodukciójára? 

Könyves Klaudia 

Természetesen nem, hiszen nem része az ökoszisztémának, nincsenek az ágain tevékenykedő bogarak és madarak, és nem is reprodukálja ugyanazt a perspektívát, mint egy valódi, hatalmas fa, amelynek az árnyékában megpihenhetünk. De a bonsai mégis megteremti a lehetőségét egy igazi nagy fával való, sajátos kapcsolatnak, amelyet kicsiben képvisel, és ez a kapcsolat azért is igényel különös gondozást, hogy tovább éltesse bennünk az illúziót, az érzéki csalást a lényét és az útját illetően. 

Vajon gondolnánk-e, hogy ez a filozofikus mélységű eszmefuttatás egy olyan mérnök ars poeticája, aki az életének java részét hangszórók tervezésének szentelte? És eszünkbe jutna-e az otthoni zenehallgatás folyamatát a bonsai-technikával szemléltetni? Bizonyára nem. Pedig ezek a gondolatok Franco Serblin egyik hangszóróját bemutató prospektusában olvashatóak. Az olasz tervezőmérnök a zene szenvedélyes szeretetének elhivatottságával alkotta meg különleges szépségű és egyedi hangzásvilágú hangfalait, amelyeket ma a világ legjobb hangfalai között jegyeznek. Az éveken keresztül tartó kísérletezési és alkotási folyamat végül egy saját cég alapítását eredményezte – így született meg a híres Sonus Faber márkanév 1983 tavaszán. Serblin rendkívül esztétikus, szemet gyönyörködtető, különleges formavilágú és hangképű hangfalakat álmodott meg, és ezek a sajátos védjegyek legendássá és félreismerhetetlenné tették a Serblin-féle Sonus hangfalait. 

De mielőtt rátérnénk a Serblin-féle Sonus kifejezés magyarázatára, időzzünk el még egy kis ideig a bonsai világában. A bonsai, akárcsak az otthoni zenehallgatás, a művészet paradoxonára mutat rá – fűzi tovább a gondolatmenetet Serblin –, vagyis arra, hogy hogyan lehet miniatűr formában megmutatni olyan hatalmas kiterjedésű és energiákkal bíró dimenziókat, mint egy óriási fa, vagy mint maga a zene, a zenélés aktusa. Serblin világnézetében ez a paradoxon a korlátozás szépségének fogalmával nyert feloldást: a fizikai korlátok azok, amelyek egyben meg is teremtik a lehetőségét valami egyedi szépség kifejezésére. A zene fizikális határvonalak mentén való reprodukciója filozófiai, művészeti, esztétikai, mérnöki és technikai kivitelezéseket is megkíván, ugyanakkor a korlátozás által egyidejűleg egy igazi összművészeti alkotás születhet meg. Így például a kisméretű hangszórók korlátai jól ismertek, és ezért keveset is várnak el tőlük, de éppen az a csoda és a zenei varázslat, hogy ennek ellenére képesek újrateremteni egy olyan magasztos hangzást, ami a nagyméretű és kiterjedésű rendszerek esetében ismeretlen. A látszólag kevés rendelkezésre álló lehetőségből elsőként a tervezőnek, aztán pedig a felhasználónak feladata felfedni, hogy hogyan lehet az érzelmeket kibontakoztatni a korlátok között, és ahogy Serblin megfogalmazta: soha, a művészet semmilyen formájában a miniatürizálás szükségessége nem jelentett leküzdhetetlen akadályt a valóság lényegének megismétlésére irányuló kísérletben. Tudományos szempontból a hangreprodukció egyre inkább érzelmeket, lelki érintettséget generáló folyamat, és egy olyan művészeti törekvés felé mutat, amely kettős szerepben látja a befogadót: mint a mű alkotóját és a termék felhasználóját is egyben. 

A korlátokból és a kettős szerepből az is következik, hogy minden hangszóró kompromisszum eredménye, ugyanakkor minden hangszóró rendelkezik saját személyiséggel, amely azonban nem választható el a kiegészítő elemektől és attól a környezettől, amelyben kifejezi magát. A körülmények és az adottságok kijelölik a határokat, viszont lehetőséget is teremtenek valami egyedi megalkotására – ez az a furcsa paradoxon, amit Serblin a korlátozás szépségének nevezett el. A korlátok mindenhol megjelennek, nemcsak kisméretű hangszórók esetében, hanem a nagyokéban ugyanúgy. Utóbbi esetében például éppen a nagy hangdobozok problematikájával kell megküzdeni, hiszen azok sokféle módon elnyelik az energiát. A nagy hatékonyság következtében könnyen elveszik a természetes hangszín és hangzás, illetve túlságosan nagy befolyással bír a helyiség is, amelyben a hangszórók megszólalnak. A kis hangszórók esetében pedig fordítva igazak ezek a korlátok és lehetőségek.

Ám a komponensek technikai kivitelezése mellett a legfőbb problémaforrás mindig is a hangolás, vagyis a hangszórók dobozában létrejövő hangátvitelnek a minősége, amelyet a hangolás határoz meg. Ahogy egy zenekar megszólalásának a hangszerek hangolása az alapja, úgy a zenei reprodukció – amely be akarja vonni a hallgatót – sem hagyhatja figyelmen kívül a hangszórók saját hangolását a cél érdekében. És mi a cél? Az illúzió minősége! Érdekes és ellentmondásos, hogy az illúzió minőségét gyakran éppen a realitáshoz való közeledés kísérlete veszélyezteti, mint amikor egy fekete-fehér fényképet színesre szeretnénk előhívni. A fekete-fehér képnek megvan a maga valóságot megidéző ereje – amire nyilvánvaló korlátai miatt egyébként nem kellene képesnek lennie –, de mégis a színátmenet finomhangolása, a szürkék tökéletes kohéziója és minden egyéb technikai elem (optika, papír, nyomtatás, stb.) egymáshoz hangolása végeredményeként harmóniát sugároz és megteremti az illúzió varázsát. Ahogy a fényképészeti folyamat, úgy a zenei reprodukció sem a valóságra és az objektív realizmusra törekszik, hanem egy metamorfózis létrehozására, amelyben a metamorfózis minősége számít. A metamorfózis lényegének pedig az az alapvető tulajdonsága, hogy a korlátozás szükségessége tudja megteremteni a képzelet és az érzelmek szabad szárnyalását. Ez a filozófia húzódik meg a jellegzetes Serblin-féle Sonus Faber-hangzás mögött, és bármelyik hangszórómodellt is választja a zenehallgató, biztosra veheti, hogy értéket kap és Serblin-féle szenvedélyes, érzelemgazdag, sajátosan olasz hangzásvilágot. 

Ugyanakkor a sok évtized munkássága alatt került néhány porszem a gépezetbe, és akik követték a Sonus Faber útját, azok tudják, hogy Franco Serblin a saját cége elhagyására kényszerült 2006-ban. Az addigi kézzel megmunkált, manufaktúrában gyártott, egyedi és különleges minőséget képviselő termékek az ipari tömeggyártás útjára léptek, ezzel együtt külföldi befektetők kezébe került a márkanév (ezért fontos tehát a Serblin-féle Sonus megkülönböztetés). Amikor Serblin távozott a Sonus Faber cég éléről, akkor az új márkanév egyszerűen csak Franco Serblin lett, és a mester 2013-ban bekövetkezett halála óta veje, Massimiliano Favella viszi tovább a családi manufaktúrát és a hangszórókészítés mesterségének szellemiségét. A jelenleg is forgalomban lévő Ktêma, Accordo és Lignea modell teljes mértékben Serblin alkotása, annak ellenére, hogy a legutóbbi modell bemutatását már nem élhette meg. 

 

 

Mindhárom modell olyan művészi alkotás is egyben, amely attraktív dísze bármilyen lakberendezési stílusú otthonnak, akárcsak régen az egyedi készítésű, részletekben kidolgozott és megmunkált hangszerműremekek. A mesterhangszerekkel való összehasonlítás nem véletlen, hiszen Serblin számára az alapanyag minősége ugyanolyan meghatározó volt mindig is, mint a mesterhangszerek készítésének esetében, így a kezdetektől fogva csakis a legjobb faanyag kerülhetett kiválasztásra (nota bene: az egyik korai hangszórót, a Serafinót éppen egy olasz hangszerkészítő mester, Santo Serafino ihlette). A faanyag kiválasztása különleges odafigyeléssel történik a manufaktúrában, és a legjobb minőségű fának is csak a legjobb minőségű, sűrűségű része kerülhet felhasználásra (erre utal az utolsó hangszóró, a Lignea – jelentése: fa – neve is). Mindegyik modell rendelkezik valóban nagyon egyedi védjegyekkel – ilyen a hangdobozok formavilága, a befelé szűkülő oldalívek légies hatása, illetve a hangszóró előlapja előtt kifeszített húrozat, amely a látszat ellenére nem a hangzást hivatott finomítani, hanem a hangszóró védelmét szolgálja. 

Ahogy korábban szó esett róla, Serblin úgy vélte, hogy mindegyik hangfal saját személyiséggel rendelkezik, így az elnevezéseik is rendkívül beszédesek: utalnak a készítőre, az alkotóra és az érzelmi attitűdre, ami az általa létrehozott termékhez köti. A Ktêma például a görög nyelvben valami állandó, örökölt vagy szerzett tudás birtoklását jelenti, vagy olyasmit, mint az a szenvedély, ami elpusztíthatatlan. Sejthetjük, hogy a Ktêma is – akárcsak a többi hangfal – korlátozott darabszámban, gravírozott F. Serblin aláírással készül. Az egyik első Ktêma hangsugárzó boldog tulajdonosa egyébként Andrea Bocelli volt, aki a saját lemezének meghallgatása után levélben hálálta meg az élményt a hangszóró készítőmesterének: „ültem, hallgattam a frissen kiadott albumomat és úgy éreztem, hogy azonnal írnom kell Önnek. Gratulálok a minőséghez és megköszönöm az örömöt, amit a zenehallgatás okoz. Még a saját hangom is melegebbnek és szebbnek tűnik. Gratulálok az ’örökké tiéd’-hez!”

Az Accordo elnevezés is hasonlóan beszédes, túlmutatva a hangszóró fizikai adottságain. Az akkord nemcsak a zenei akkordra utal, hanem arra a megállapodásra, egyetértésre, összhangra is, ami egy zenei akkord megszólalása mögött szerveződik. Az Accordo tervezési mintái különösen kedvesek voltak a mestere számára, ahogy fogalmazott: egy olyan hangzást sikerült létrehoznia, „amely képes elérni a lélek mélységeit”. 

Serblin utolsó alkotása a Lignea, a kisméretű hangszóró, formáját tekintve egy fejjel lefelé állított lantra emlékeztet. Különleges esztétikai jellegzetessége mellett abból a szükségből jött létre, hogy könnyen integrálható legyen a környezetbe, és méretei ellenére tegye mindenki számára egyedivé és kielégítővé a hangzás minőségét. Három év kutatás és fejlesztés eredményeként született meg, és a bemutatón Massimiliano Favella azt is megemlítette, hogy ez idő alatt elhivatottan követte Serblin minden lépését és tanítását minden egyes részletre vonatkozóan. A Lignea-projektnek tulajdonított értékét növeli az a mélységes megbecsülés, amelyet mindig is érzett a mestere iránt. Az idén bemutatott Accordo Essence pedig méltó bizonyítéka annak, hogy a Serblin által megálmodott hangzásvilág öröksége továbbra is esszenciálisan ott él Favella alkotásaiban. 

És ezzel a jövőképpel el is érkeztünk cikksorozatunk zárógondolataihoz. Felidézve a korábbi tartalmakat – Mario Marcello Murace egyedülálló pszichoakusztikai kutatásait a Chario hangszórók megalkotásában, Roy Gandy újításait a lemezjátszóiban a varázslatos zenei kommunikáció leképzésének jegyében, és végül Franco Serblin műalkotás-hangfalainak szenvedélyes hangzásvilágát – összegzésképpen azt mondhatjuk, hogyha eddig abban a hitben éltünk, hogy a számítástechnika, a szoftverek, az okoseszközök korában könnyű bárkinek minőségi terméket létrehoznia és piacra bocsátania, akkor tévedtünk. Az említett márkanevek a leghűbb bizonyítékai annak, hogy egy audióeszköz nem csupán egy fadarab és egy számítógépes modellezés összepárosítása, hanem sokéves töretlen kísérletező munka. Mint ahogy az is kitartó és elkötelezett tevékenységet feltételezett, hogy ezek a termékek ismertek és hozzáférhetőek legyenek Magyarországon. Az Allegro Audio Kft. tulajdonosai vállalták ezt a kihívásokkal teli, ám igen nemes célig vezető utat: értékteremtő, értékmegőrző szemléletüknek köszönhető az, hogy ezek az elismert manufaktúrák rájuk bízták a termékeik gondozását, forgalmazását. A bizalom kiépítése minden esetben hosszú folyamat volt – hiszen köztudottan nem kaphatja meg akárki a jogot ezeknek a márkatermékeknek a forgalmazására –, és mára már nemcsak üzleti, hanem baráti kapcsolat is fűződik az említett mesterekhez. Az Allegro Audio Kft. tulajdonosai felismerték, hogy szenvedélyes elhivatottság, a zenei és a mérnöki gondolkodás komplex látásmódja és személyes filozófiai elképzelés is kell egy márkanév időtállóan világhírű szintre való emelkedéséhez. Nem véletlen, hogy mindhárom mérnökalkotó – Mario Marcello Murace, Roy Gandy és Franco Serblin – határozottan szembefordult korunk uralkodó tömeggyártói és profitorientált szemléletével, és megkérdőjelezhetetlenül hittek, hisznek a szívvel-lélekkel megmunkált, személyre szabott kézműves alkotásban. És még valamiben. A zene szenvedélyes szeretetének inspirációjában. 

 

(A cikk az Allegro Audio Kft.-vel együttműködésben készült.)