A tökéletes élmény nyomában III.

Nem is volt olyan régen, amikor még a zenehallgatás élvezeti csúcsát a mono lemezek és lejátszók nyújtották. Bár azt is érdemes megjegyezni, hogy a mono hangzás jelentette a legkisebb gondot, mert minden készülék nyávogott és dübörgött. Volt, amelyik csak szolidan, némelyik pedig elviselhetetlenül. Mindezen hibáik mellett még annyira drágák is voltak, hogy alig akadt rájuk vevő. Az 1950-60-as években járunk, a különbség ordító a koncertélmény és az otthoni zenehallgatás között. És bár lett volna igény minőségi és megfizethető eszközökre (már azok részéről, akik egyáltalán különbséget tudtak tenni a mono és a sztereó hangzás között), azonban csak a nyávogás és dübörgés belső arányaiban sikerült ímmel-ámmal változást elérni – mígnem a Ford autógyár gépészmérnöke, Roy Gandy a fejébe nem vette, hogy akkor alkot egyet. Roy cége, a Rega ma már piacvezető az audióeszközök terén, az igényes zenehallgatóknak pedig aligha kell bemutatni a Rega csúcsminőségű termékeit. Viszont mindenképpen figyelemreméltó az a mai napig egyedülállónak tekinthető filozófia, ami a Rega márkanév mögött meghúzódik. 

Könyves Klaudia 

Ahogy olvasom Roy Gandy rendkívül érdekfeszítő életrajzi könyvét (A Vibration Measuring Machine), ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza minden egyes fejezetben: a semmiből való építkezések, a hiányból fakadó kreatív próbálkozások és a pénzhiány miatti kényszermegoldások sorozata, amelyek végül létrehozták a Rega egyedi és a kezdetek óta vetélytárs nélküli termékeit. A könyv világosan rámutat a Rega cég organikus módon történő kialakulására és kifejezetten olvasmányos stílusban tárja fel a cég filozófiájának összefonódását Roy gyermekkori élményeivel, személyiségvonásaival, világszemléletével, értékrendjével, konstruktőri elképzeléseivel. Éppen ezért mindenkinek, aki csupán egyetlen jó ötlettel a zsebében indul világhódító útra, nagyon tanulságos ez a vaskos kötet. 

A mérnök Roy egy olyan kétéves gyermek csalódása okán született, aki nem tudta megjavítani az eltörött, játék homlokrakodóját – írja a kezdetekről. És sokáig úgy alakult az élete, hogy a pénzszűke miatt a gyermekéveit is meghatározta az a tevékenység, hogy saját maga javítsa az elromlott, eltörött dolgait, vagy éppen alkosson valamit, amit nem tudott megvásárolni. „Édesapám ígért nekem egy különleges biciklit a sikeres középiskolai vizsgám jutalmaként, de mint oly sokszor, ezt az ígéretét sem tudta megtartani pénzhiány miatt. Ehelyett másodkézből szerzett egy használt biciklit, amit megjavított és átfestett. Emlékszem, hogy mennyire csalódott voltam, aztán végül arra gondoltam, hogy ez is egy bicikli, amivel legalább el tudok tekerni az iskolába. Ugyanakkor megbízhatatlan volt, sokszor elromlott és meg kellett tanulnom megjavítani – például beállítani a fékeket, vagy a csavarokat lecsatolni az egyetlen szerszámommal, egy fogóval. De ez a bicikli fontos részemmé vált. El tudtam menni az iskolába, ami hét mérföld távolságra volt az otthonomtól, és ha három alkalommal elkéstem az évben, akkor megbuktam. Nem volt mentség: nem mondhattam, hogy a biciklim cserben hagyott… Mivel a biciklim vitt az iskolába minden áldott nap, így meg kellett tanulnom megjavítani.” – emlékezik vissza Roy könyvének legelején erre a meghatározó momentumra, ami egészen addig vezette, hogy képessé vált bármilyen kerékpárt egyszerű műszaki alkotóelemekből álló konstrukcióként látni és néhány perc alatt végezni a javítással. Azután hamarosan a motorok jelentették az új kihívást: egy ismerőse egy öreg és rozsdásodó, de nagyon értékes James motort ajánlott Roynak – ha megjavítja, az övé lehet. Az a tapasztalat, hogy Roy a legapróbb elemeire szedte a motort és újra alkotta azt, egy teljesen új életszemléletet nyitott meg előtte. Vagyis Roy úgy tekint a mérnöki gondolkodásának kialakulására, mint az életének egy olyan elemére, ami szükségből fakadt és elengedhetetlenné vált számára. „Mindig azt teszem, amit nem tudok megtenni annak érdekében, hogy megtanuljam, hogyan kell csinálni” – olvashatjuk a Picassótól származó idézetet a könyv első fejezetének mottójaként.  

Hasonló motiválóerőt jelentett Roy számára a zenei tanulmányok lehetőségének megteremtése is, amikor a klarinéttanára egy romos hangszer megjavítását és felújítását szabta feltételként a klarinéttanulmányaihoz. Mivel szóba sem jöhetett költséges hangszerjavító mester, így Roy az összes alkotóelemét és anyagát megismerte a hangszernek, végül egyetlen nyári szünet alatt rendbe is hozta a klarinétot. (Más kérdés, hogy azután Roy életébe betört a repülőgép modellezés iránti fellángolás, és mivel a klub és a zeneóra is szombat délelőttre esett, így a zenészpálya terve messze repült…) 

De maradva a zenénél: fontos tapasztalatokat hozott a 14 éves Roynak a saját gitár megépítése. Miután vágyakozó tekintettel nézte minden nap a gyönyörű gitárokat a hangszerüzlet kirakatában, elhatározta, hogy nem mond le egy saját gitár álmáról. Pénze viszont nem volt rá, de az alapanyagokat meg tudta olcsón venni egy helyi fatelepen. Faragni kezdett, így ismerte meg a különböző fafajták sajátosságait. Az elkészült gitáron éppen lehetett játszani, de kényelmetlen volt. Így a hibákat lépésről lépésre felfedve minden problémát megoldott, és minden újabb hiba korrekciójával tanult és tapasztalt valami fontosat. Roy felismerte a kudarcok és kísérletezések mögötti tanulási folyamat jelentőségét, és bár hozzászokott ahhoz, hogy a mérnöki szempontból jól összerakott alkotórészek helyes működést eredményeznek, mégis egy olyan belső megértés alakult ki benne, hogy csak azért, mert valamit saját kezűleg készített, nem feltétlenül jobb a többinél – legalább ötven százalék valószínűleg rosszabb. Ez a felismerés pedig arra ösztönözte, hogy a jó végeredmény reményében addig kell tökéletesíteni a műszaki elképzelést, amíg meg nem születik a végső, tökéletes megoldás.

 

Mielőtt a mérnöki konstrukciók mentén eljutnánk a Rega márkanév megszületéséig, elengedhetetlen még egy gyerekkori élmény felelevenítése: Roy édesanyjának zongorajátéka és annak sajátos szenvedélyessége. A családi történet – amikor Roy sokat tanult a zene öröméről – édesanyja indiai zenetanulmányainak záróvizsgájához kötődött, ahol annak ellenére kapott elismerést, hogy számtalan hiba előfordult a játékában. „A hibák nem annyira szörnyűségesek” – mondta a vizsgabizottság elnöke –, hiszen minden előadó hibázik, de Roy édesanyja volt az egyetlen a vizsgázók közül, aki kifejezéssel zongorázott és közölt számukra valami fontosat arról a zenéről, amit játszott. Így Roy már kisgyerekként megértette ennek a szenvedélynek a jelentőségét, és ekkor kötött üzletet gondolatban a minőségi és szenvedéllyel előadott zenével.

Roy Gandy audiomérnökké válásának origója tehát a javításra szoruló dolgokhoz és a zene iránti szenvedélyéhez köthető. Ehhez társult még az 1960-as években rendelkezésre álló hanglejátszó berendezések silány minősége, továbbá az az élethelyzet, hogy nem engedhette meg magának egy minőségi hifirendszer megvásárlását. Ugyanakkor ismerősi körében létezett valaki, akinek akkoriban kiváló hifirendszere és remek lemezgyűjteménye volt – ez volt az első igazi élménye Roynak az otthoni minőségi zenehallgatás terén. Ezen felbuzdulva megépítette az első rendszerét mindenféle olcsó, szedett-vedett alkatrészből összeállítva, az erősítőt pedig egy régi röntgengép elemeiből alkotta újra, ami folyton zümmögött. Nem sokáig kellett hallgatnia, hogy észrevegye, nem szól túl jól. 

Ekkoriban Roy a Ford Autógyárban dolgozott, és szabadidejében foglalkozott csak hangszórókészítéssel és értékesítéssel. Az első saját professzionális lemezjátszója is ebben az időben született meg – ez lett a Planar. A konstrukció során rájött, hogy a fő problémát a lemezjátszó tányérja jelenti, amit végül anyagában üvegre cserélt, ami hatalmas előrelépés volt. Nem sokkal ezután kapcsolatba lépett Tony Relph hifikereskedővel, akinek megtetszett a forgótányér, és rögtön javasolta, hogy hozzanak létre egy társaságot ezek gyártására. Mindketten ezer fontot tettek fel az indításra. A Regát 1973. július 1-jén regisztrálták, és nevét vezetékneveik első betűiből kapta. A társaság teljes neve végül a Rega Research Limited lett.

Az üvegtányér egy olyan eleme a lemezjátszónak, ami a mai napig is meghatározója a Rega készülékeknek. Érdekes – írja Roy –, hogy számos paraméter nagyon is ismert például a hangszóróiparban: több tucat könyvet írtak a hangszórók dizájnjáról és szoftverek is elérhetőek a különböző akusztikai paraméterek optimalizálásához. Hasonlóképpen az elektronikaiparban is nagyon sok írás szól az erősítő-dizájnról – ugyanakkor ezek a vizsgálat-folyamatok soha nem történtek meg a forgótányériparban. Többek között ez az oka annak is, hogy Roy a már említett könyv megírására is vállalkozott: napvilágra hozni a témában megszerzett negyven éves tapasztalatokat, és remélni, hogy mások megkérdőjelezik, felülírják, kiegészítik vagy akár módosítják az ismereteket.

Roy sikerének titka elsősorban abban rejlik, hogy az objektív mérések pontosságával együtt szubjektív paramétereket is figyelembe vesz, és a végső hangzást akár a hifi paraméterek ellenében módosítja. Szemben az iparágban jellemző stratégiával, a Rega tervezőmérnökei nem csupán néhány területre koncentrálnak, hanem az egészet tartják szem előtt, és felismerik, hogy a tökéletes hangzásélmény létrehozásában a mérhető paraméterek csupán halovány szerepet játszanak. És mivel mindannyian tudjuk – írja Roy –, hogy a hallgatás objektív és szubjektív is lehet, „így az életem azzal telt, hogy próbáltam elválasztani a kettőt.” A Rega korrelációt talál a kettő között és ebben egyedülálló.

Nagyon érdekes a visszatekintés egy 1980-as évekből származó prospektusra, ami a következőképpen mutatja be a Rega legújabb termékét: „Hogy fokozzuk az Ön zenehallgatási élvezetét, nem adunk Önnek SEM direct drive-ot, SEM fordulatfinomszabályzót, SEM villogó fényeket, SEM stroboszkópot, SEM tengeriszerkentyűket – de bemutatjuk Önnek a legszebb lemezjátszót, amelyre valaha is füleit vetette.” Vagyis már ekkor megmutatkozott az a Rega-szemlélet és ráérzés, hogy a vásárlót nem érdeklik a műszaki paraméterek. Egyébként is a hifi köznyelvben sokat filozofálnak jitter-szintekről, vagy mérik a különféle zajokat, a „wow”-t és „flitter”-t, beszélnek alacsony és magas frekvenciákról, fényes és fakó hangképről, tömör és áttetsző basszusról, és bár a terminológia segít az exkluzív hifiklubbok alakulásában, de gyakran kizárja a normál, átlagos, boldog embereket, akik egyszerűen csak zenét akarnak hallgatni. Ők azok, akiknek nincsen szükségük a sok ismételgetéstől hitelesnek gondolt mérési tesztekre, úgy, ahogy a hangzatos reklámra sem. A Rega-filozófia ugyanis utóbbi területen is hű maradt a kezdetben alkalmazott reklám-elképzeléshez, miszerint az a reklám, hogy nincs reklám. Sokan ostobának gondolják a Rega reklámfilozófiáját – írja Roy –, a marketingszakértő barátok kritikái szerint is kivitelezhetetlen naiv idealizmusról van szó. A helyzet viszont az, hogy mégis régóta működik, és ebben komoly szerepe van olyan racionális indoknak is, hogy a termékek sokkal megfizethetőbbek azáltal, hogy a cég nem költ súlyos fontokat reklámra. „A marketing nem más, mint szemetet eladni az idiótáknak” – tanulta meg Roy egy borkészítő barátjától, és a minőségi dolgok eladásához bőven elegendő egy pár elégedett vásárló, akik azután hírét viszik a márkának. A Rega mindig is kézműves kisüzem, manufaktúra volt, minőségi alapon választotta a forgalmazóit, és büszke arra, hogy a kiváló termékek önmagukat képesek eladni. 

Nagyképűnek hangozhat Roy részéről az a megállapítás, hogy a Reganak nincsenek riválisai – pedig ez inkább tény. És bár a Rega nagyon különböző modelleket dolgoztak ki az idők során, mégis a legfontosabb szempont a zenei kommunikáció részletességének megmutatása maradt. Ebben a tekintetben a hallgató mindig többet fog észlelni a Rega készülékkel, mint bármilyen más, akár jóval drágább termékkel. A Rega számára mindig is elsődleges, hogy a zenei reprodukció minőségi színvonala minél gazdagabban megmutatkozzon. 

Roy könyve rendkívül tanulságos: hasznos életvezetési tanácsokkal gazdagítja az olvasót, rávilágít a jelentéktelennek tűnő, de táptalajt nyújtó gyermekkori élmények jelentőségére, és bemutatja, hogy a nélkülözés, a hiány, majd az ebből fakadó elhatározás és ötlet hogyan válik gyújtópontjává egy márkanév megszületésének. Mindemellett feltár egy kereskedelmi szempontból ideálisan működő világszemléletet, amely sokkal boldogabb és elégedettebb egyéneket és társadalmat eredményezhetne – és végül levonja azt a mesebeli tanulságot, hogy ha fiatal Roy Gandynek több pénze lett volna, és tudott volna vásárolni egy jó lemezjátszót, akkor a Rega talán ma nem is létezne…

(A cikk az Allegro Audio Kft.-vel együttműködésben készült.)