A szépség oxigénsátra

A borító művészfotója a szürke megannyi árnyalatában játszik, stílusában dacolva a napjainkban divatos „figyelemfelkeltő” lehetőségekkel. Ami a korongról szól, egyszerűen csoda! S mint olyan, korántsem leutánozhatóan követhető/követendő. 

Fittler Katalin

Az első hangtól kezdve más szférába emeli a hallgatót. Nils Anders Mortensen énekes-partnere először Marianne Beate Kielland, majd Johannes Weisser, a Myrthen (Op. 25) egy-egy népszerű dala szolgál elő- és utójátékul a három ciklust (Frauenliebe und  -Leben Op. 42, Liederkreis Op. 24, Gedichte der Königin Maria Stuart Op. 135) tartalmazó műsorhoz, s választja el – gyönyörűséges közjátékokként – ezeket egymástól. 

A hallgató szívesen megkockáztatja a „meredek” állítást, miszerint a kislélegzetű darabok „összművészeti” alkotásoknak tekinthetők, amennyiben koncentrátumban valamiféle teljesség visszaadását célozzák meg. Ezúttal az összművészetiségről elsődlegesen magának az emberi hangnak kell gondoskodnia, ideális hangszeres környezetben. Mondhatni, mindenhatóságával, amely részben (technikai) képzettségből, részben pedig az értő kifejezés elementáris vágyából adódik. Ez utóbbiba tartozik a deklamáltan érthető szövegmondás, amely szöveg tartalmának felfokozását szolgálja a zenei köntös. 

 

És talán az sem meglepő, ha az élmény hatására úgy érzi, a dal (dalciklus) korántsem sorolható „műfaj” kategóriába. Élet-szituációk, életérzések, hangulatok legközvetlenebb átadását köszönhetjük neki! Olyannyira, hogy talán még az is „érti” a dalokat, aki nem ért németül (és nem tájékozódik anyanyelvi fordítások által).

A három művész csodálatos együttműködésének hangzó eredménye mindösszesen három napot igényelt – a hatás térben és időben végtelenített!

Mondhatni, „mindent tudnak az életről”, olyannyira magától értetődően találják meg a kifejezésnek azt a módját, amely évszázadokon átívelve közvetít örök emberi érzéseket. Visszakövetkeztethetünk a romantika idején leghatásosabbként alkalmazott kifejezőeszközökre és kifejezésmódokra, ugyanakkor benne van az előadásban a zeneirodalom megannyi – stiláris – tapasztalata, hiszen másként aligha ébredhetnének asszociációk más szerzők stílusa, jellegzetes kifejezőeszközei iránt. És nem utolsó sorban, benne van a bizonyosság a jelentést illetően, vagyis, hogy félreérthetetlenül közvetíthető mindaz, amit a szerző a maga eszközeivel kifejezett.

Hangzó valósággá válik, amit gyakran olvasni (s gyakran csupán olvasmányélmények alapján tudunk), a zongora megnövekedett szerepéről, ami az elő-, s főként az utójátékokban jut kifejezésre. Már az első hangoknak atmoszférateremtő erejük van, és ebben az érzékeny közegben bontakoznak ki a dallamok, amelyek rajzához megannyi „eszközt” használnak az énekesek. A dinamikai ívekről aligha csupán a kottában rögzített instrukciók pontos megvalósításával gondoskodnak. Annál inkább komolyan veszik a szöveg-ritmust, a néha már-már szigorúan időmértékes lüktetést, amellyel további impulzív „vázat” biztosítanak az egyszeri-egyedi hang-miniatúráknak. Amelyek mindegyike önmagában is megálló, zárt egység, ugyanakkor egymásutánjukból az élet dinamikus - nemritkán ellentétek sorozatából álló - folyamatáról adnak átélhető tapasztalatokat művészetük erejével. Marianne Beate Kielland mezzoszopránjából éteri tisztaság árad, amely az opálostól a már-már vakítóan ragyogóig az árnyalatok sokaságát villantja fel, nyugodt felületekben, fokozásokban-elhalásokban vagy épp kontrasztáló hatással. Hasonlóképp érzékeny a ritka melizmatikus fordulatok kidolgozása; a mosoly árnyalatnyi hang-rebbenésétől a túláradó öröm kifejezéséig. A bariton Johannes Weisser jó érzékkel karakterizál a bensőségességtől az akár Muszorgszkijra emlékeztető, dinamikus intonációkig. Csakhamar elfogadjuk kifejezőeszközeként a hosszabb hangokon gyakran alkalmazott apró (vibráló) erősítéseket, mivel egymásutánjuk sajátosan megrajzolt vonulatokat eredményez. És csak elismeréssel lehet adózni Nils Anders Mortensen játékának, amely maximálisan szolgálja partnerei elképzelésének megvalósulását.

Ez a Schumann-album nemcsak a diszkográfiát gazdagítja, hanem elsődleges jelentőségét abban látom, hogy olyan művészek nemzetközi meg- és elismerését segíti elő, akikről egyébként nem figyelne fel a – PR-tevékenységgel irányított - rendkívül gazdag kínálatban a zenebarátok sokasága. És talán ahhoz is hozzájárul, hogy felülvizsgálják a dalirodalommal kapcsolatos értékelésüket a zenei élet különböző területein foglalkoztatottak: műsortervezők, szerkesztők a koncertéletben és a média-kínálta lehetőségek keretében.

 

Kiadó: Lawo 

Katalógusszám: LWC1197