A régi muzsika kedvelőinek

A Franciaországban, 2016-ban rögzített felvétel azon hallgatnivalók közé tartozik, amelyek által a „szakmai” hallgató is rögvest önfeledtté válik, elsősorban az énekesnőnek köszönhetően.

Fittler Katalin

A Ensemble Philomèle öt tagja közül hárman (Alice Borciani – szoprán, Marie Schneider – blockflöte, cornetto, Gwennaëlle Alibert – orgona, csembaló) a Schola Cantorum neveltjeiként társultak a lyoni konzervatóriumban képzett Étienne Galletier teorba- és barokk gitár-művészhez és a viola da gamba-játékos Julie Dessaint-hoz. A felvétel műsorának megszólaltatásában további két hangszeres vett részt: Clémence Schaming (hegedű) és Liselotte Emery (cornetto).

A szép kivitelezésű, bár némiképp nehezen olvasható (fényes halványszürke papíron sötétszürke betűs) kísérőfüzetben Galletier „elszámol” a szereplők szakmai múltjával, régizenéhez való viszonyával, s azzal is, hogy miért épp erre a két, pályájuk jelentős szakaszát Bolognában töltő muzsikusra esett a választásuk. Kirajzolódik a két zeneszerző vázlatos portréja, helyzete, fény derül megannyi gesztusuk indítékára (nyomtatványok megjelentetése, művek ajánlása). A csaknem egyidős kortársak nyilvánvalóan közös zenei nyelvet beszéltek, nagyvonalakban közös zenei szókincset használtak – hiszen még a szakrális és világi zenének a stiláris határvonalai is csak jelzésszerűen érződnek.

A korabeli repertoár és praxis alapos ismerete érződik az interpretációból, az előadók számára nem jelent kuriózumot a historikus hangszerek használata, és mélységes empátiával szólaltatják meg a jó negyedfélszáz éves műveket. A műsor összeállításában az a törekvésük érződik, hogy változatossággal is ébren akarják tartani a figyelmet. Vokális számok váltakoznak instrumentális tételekkel (ha úgy tetszik, intermezzókkal), s mindebből egyetlen figyelemreméltó „vonulat” jön létre. A hallgató pedig csak hallhatja, hallgatja – s egy idő után veszi csak észre, hogy nem is tudja, épp melyik szerző műve szól. Nem biztos, hogy az érdeklődő mintegy „tartalomjegyzékkel” a kezében szándékozik kalandozni a régizene számára ismeretlen tájékain. LP esetében egyértelműen a korong két oldalán elválasztva kellett volna egy-egy összeállítást készíteni Cossoni és Cazzati darabjaiból – CD-n is érdemes lett volna két tömbbe sorolva elkülöníteni a kompozícióikat (ezúttal sűrű váltogatást követően alakult csak ki egy-egy kis csokor mindegyikük darabjaiból).

Az összhatás azonban egyértelmű ily módon is, megállapítható, hogy Bolognában 1660 körül gyönyörű muzsikákkal múlathatták az időt, szervezett társasági zenehallgatási alkalmakkor, valamint házimuzsikaként egyaránt. Szerepel a programban motetta, canzonetta és vallásos ének egyaránt, a két hegedűre és basso continuóra szánt kamaradarabok műfajmeghatározása suonata.

A consort tagjai érzékeny kamaramuzsikusok, mindig arányos hangzást teremtenek, a zenei formák-szerkezetek plasztikus áttekinthetőségével. A legnagyobb élményt Alice Borciani éneke jelenti – ugyanaz a jelenség-értékű tiszta csengés és kulturált előadás, amelyet hangversenyen a magyar hallgató először Zádori Máriának köszönhetően csodálhatott meg. Amikor ilyen hangot hallunk, nem csodálkozunk azokon a néha meglepő kísérleteken, amelyekkel különböző nyelveken próbálták – s próbálják-próbáljuk mindmáig - verbalizálni az énekhang egyediségét.

Cím: Music in Bologna around 1660 – Maurizio Cazzati & Carlo Donato Cossoni

Kiadó: claves

Katalógusszám: CD 1820