A Rajna folyása Izraelben

A Warner Classics újra kiadta Schumann négy szimfóniáját Paul Kletzki és az Izraeli Filharmonikus Zenekar 1956-is felvételén. Ez volt a négy szimfónia első teljes felvétele. Elmondhatjuk rögtön: azóta sem készült olyan felvétel, legalábbis tudomásom szerint, mely túlszárnyalta volna ezt. 

Zay Balázs

Gyakran megesik, hogy a lemezfelvételek sora egyértelmű fejlődést mutat, még olyan alkotások esetében is sokszor mutatkozik markáns változás, melyeket már nem kell alapvetően megérteni, azaz kialakult egyfajta - vagy többfajta - megközelítésük. Schumann szimfóniáit sokan felvették, némelyek - Leonard Bernstein, Rafael Kubelík - többször is. 

Kletzki hírneve már erősen megkopott, gyanítom, legtöbben Chopin I. zongoraversenyének Maurizio Pollini-féle felvételéről ismerik a nevét, vagy a csehszlovák Supraphon teljes Beethoven szimfónia-ciklusáról. Pedig remek karmester volt. Azok közé a régi nagyok közé tartozik, akik ugyan vezénylésből éltek, de zeneszerzőnek is tartották magukat, s nemcsak sporadikusan komponáltak. Kletzkitől egyébként ahhoz képest egész sok darabot játszanak. Karmesterként neki is befolyásolta a nácizmus az útját. 1936-ban a Szovjetunióba menekült, majd a világháború után visszatért nyugatra. Családtagjait már nem találhatta meg. 

Mára szintén homályba veszett, hogy Kletzki Mahler korai előadói közé tartozott. Kiváló felvételt készített az I. szimfóniáról - kétszer is - és a IV. szimfóniáról. Az Izraeli Filharmonikus Zenekart korai felvételeiken sokszor vezényelte, Mahler I. szimfóniájának korábbi bejátszása is velük készült. Ugyancsak odaadó előadója volt Sibeliusnak. Tőle az első három szimfóniát vette lemezre a Philharmonia Zenekarral, amelyikhez szintén szoros kapcsolat fűzte egy időben. 

 

 

Persze annyiban mindenképp van fejlődés, hogy hangtechnikailag ezek ma már túlhaladottak. Ugyanakkor nem rosszak. Átjön minden, de nem a későbbi tisztasággal és differenciáltsággal. A hangkép a kornak megfelelő, így nem kifejezetten finom vagy részletekbe menő. Megjegyzendő azonban, hogy ez nem a hangszereléssel függ össze, pusztán a felvétel idejével. Divat ugyanis kifogásolni Schumann hangszerelését, pedig nincs baj vele, főképp, ha belegondolunk abba, hogy a zeneszerző kétségkívül tömörebb hangszerelése egyrészt összhangban van zongoraművei hangzásvilágával, másrészt e tekintetben is előkészítette Brahms tevékenységét.     

Ami az interpretációt illeti, ezekben lényegében minden benne van. Természetesen a későbbi bejátszásoknak vannak értékes sajátosságai, így például Bernstein második, bécsi ciklusából az I. szimfónia I. tételének elején rendkívüli a berobbanás intenzitása, ez megvan Kletzkinél is, csak nem akkora erővel. Ilyen még a kivételes formai arányrendszer Karajan késői felvételén a IV. szimfóniáról, de ezzel kapcsolatban is megjegyzendő, hogy alapjában véve helyesek az arányok és a formák Kletzkinél is.

Szokás mesterekre és zsenikre osztani a karmestereket. Ez a felosztás sokszor helyes, de nem mindig. Ma már látom, hogy óvatosnak kell lenni, ráadásul nem kevés mestert helytálló sokra értékelni, azaz a kifejezést nem inferior jelzőként alkalmazni. Kletzki nem viszi túlzásba az egyedi megoldásokat, de azért akad nála ebből is bőven. Sosem felejti a lényeget, markánsak az egyes epizódok megformálásai, mindvégig elevenek és mélyen átéltek az előadások, és olykor különösek is. Az, hogy ezek a részek nem uralkodnak, nem tekinthető negatívumnak. A hangzás intenzitásához természetesen hozzájárult a zenekar is, hiszen a menekült zsidó zenészek rendkívüli potenciált vittek magukkal az egykor Bronisław Huberman által Palesztinai Szimfonikus Zenekarként létrehozott - és épp a felvételek idején felemelkedő - együttesbe.

 

Kiadó: Warner Classics

Katalógusszám: 0190295130152