A különlegesség és a színvonal

A Sibelius-szal és Nielsennel egy évben született Emile Jaques-Dalcroze (1865 – 1950) neve inkább a XIX-XX. századi reformpedagógiai törekvések kapcsán ismert, holott a svájci művész számos művet is komponált. Dalcroze zenepedagógiai munkássága azon alapult, hogy a ritmika a mozgásunkban is megjelenik. Véleménye szerint a test eszköz a zene kifejezésére. Pedagógiai elképzelésének megvalósítására, az euritmia további fejlesztésére Németországban, majd Genfben iskolát alapított. Dalcroze mozgásóráin a növendékek mezítláb tornáztak, ez abban az időben meglehetősen szokatlan, sőt megbotránkoztató volt. Növendékei a színpadon táncolhattak, ugrálhattak, mozoghattak – azon a színpadon, ahol később koncerteztek. Ebben a tevékenységben az érzelmi felszabadulást, a görcsös zenélés helyett az ösztönös muzsikálás lehetőségét látta Dalcroze. Körülbelül 600 dalt komponált a szolfézst, zeneelméletet tanuló növendékei számára. 

Lehotka Ildikó

A dupla lemezes kiadványon Dalcroze talán legjelentősebb vokális művének részletei szólalnak meg. A La Veillée című lírikus szvit részben George Sand 1853-ban írt Falusi muzsikusok című regénye alapján készült. A ’veillée’ szó körülbelül az estének felel meg, Sand regényében a fejezeteket veillée-nek nevezi. Maga a szvit 19 szakaszból tevődik össze, előadói apparátusa pedig négy énekes szólista, kórus és zenekar. A mű első verziója 1893-ban szólalt meg Genovában, korábban zongorakíséretes változatban hangzott fel néhány tétel, de a későbbiekben is felcsendült a zenekari kíséretes darabból számos részlet. A művet 1891 és 1909 között írta Dalcroze, 1912-ben Berlinben, a következő évben Arnhelmben mutatták be a teljes kompozíciót. A darab tulajdonképpen egy képes mesekönyv, tablókkal, ártatlan dallamokkal. Dalcroze szvitje remek módon mutatja be a pasztorális, bukolikus hangulatot, a meseszerű képeket. Dalcroze a darabban felhasználja a régi francia dalok, táncok szövegét, zenei szöveteit, mesteri módon kombinálva saját ötleteivel. Csodálatos hangszíneket szerepeltet a zeneszerző ebben a művében, az atmoszférateremtés remek. Helyenként azonban olyan érzése van a hallgatónak, hogy egy-egy dallam, harmonizálás, egyéb zenei megoldás mintha más műből is ismerős lenne. 

 

 

A nagyszabású kompozíció előadása közel sem olyan, amely egy ritkaságot bemutató kiadványhoz illene. Sophie Graf szép hangja nem párosul lehengerlő tolmácsolással, bizonytalannak érezzük (az intonációt is, ami többször szenved csorbát, mint amit szó nélkül lehet hagyni), sokszor iskolásnak tűnik éneklése. A svájci énekesnő végzettsége szerint ügyvéd és hárfás, énekversenyek díjazottja, több opera főszerepét is énekelte. Valerio Contando gitártanárként végzett először, és ő  ugyancsak büszkélkedhet számos fellépéssel. Contando a hangokat gyakran adagolja, mintsem egy ívre fűzné a dallamot. Benoît Capt tolmácsolása kellemes, zenei megformálása kiemelkedik a szólisták közül. Inkább csak az együttesekben szerepel Annina Haug, az ő tolmácsolása szintén meggyőző, annak ellenére, hogy csak rövid szakaszokban énekel. 

A kórushangzás bizonytalan, különösen a modulációkban bővelkedő szakaszokban, a belépések is esetlegesek. Az időtartás is hagy kívánnivalót maga után (például a II. tétel). A Le Chant Sacré Genéve hangzása a XV. tételben figyelhető meg leginkább, az a cappella szakaszban, ahol ugyanezek a problémák tűnnek fel. A kellemes, kifejező zenekari játék viszi előre a felvételt, sőt helyenként megkapó (például a IV. tétel), a dinamikai megoldások is a mű szépségét támasztják alá. A felvétel Romain Mayor vezényletével készült.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a lemez megjelenésének fontosságát, hiszen egy érdekes, bár néha kis utánérzetet sugalló művet hallgathat meg az érdeklődő. Amilyen izgalmas a kompozíció, annyi kifogás is éri a kiadó és néhány énekes szólista, valamint a kórus munkáját. Adott egy különlegesség, de nem a teljes zenei anyagot halljuk, hanem csak 15 tételt – a hiányzó négy szakasz elfért volna a lemezen. A szövegírót nem tüntették fel a zeneszerző, a műfaj megjelölése után. Mindössze a kísérőfüzetben olvasható a librettista neve. Az angol nyelvű tételcímek is hiányoznak, de ennél sokkal nagyobb hiátus a szvit tartalma: nem tudjuk, miről szól a darab. Sem egy rövid szinopszis, sem a tételek szövegeinek közlése nem található a füzetben. A művet hol operaként, hol oratóriumként említi a kísérőszöveg írója. Nem voltam rest, és megkerestem a darabot. A zongorás változatban a mű címe németül Der Winterabend, a műfaj a francia címnél a már említett, lírikus szvit, a német cím alatt oratórium. 

A zenei csemege jóval gondosabb megjelenést kívánt volna, mind az ismertetőt, mind a zenei megvalósítást beleértve. Torzóban maradt Dalcroze műve.

 

Kiadó: claves

Katalógusszám: 1905-6