„A közönség sem állhat tétlenül”

A Magyar Zene Háza rövid idő alatt új impulzusokat hozott a magyar koncertéletbe. Ilyen sikeres kezdeményezés a kurátori hétvége ötlete, mikor egy ismert zenészt kérnek fel a program összeállítására, beleértve a vendégek meghívását is. Ilyen exkluzív program legközelebb a szeptember 17-18-ai hétvégén lesz, a talányos 3 az 1-ben címmel. Ebből az alkalomból beszélgettünk Dés Andrással, s kurátori koncepciója mellett a Bécsben töltött négy évéről, valamint a két város zenei életéről is szó esett. 

Iván Csaba

Évek óta Bécsben él. Mi inspirálta a költözésre? 

Számtalan oka volt, hogy a feleségemmel a költözés mellett döntöttünk. A saját mentális beszűkülésemtől kezdve a politikai helyzeten keresztül a kalandvágyig sok minden motivált.

Ha ott maradt, az azt jelenti, hogy megtalálta, amit keresett, vagy motiválják a lehetőségek?

Egyértelműen. Bécs minden tekintetben felülmúlta a várakozásainkat, egyértelműen igazolva érezzük a döntésünket. Nagyon jól érezzük magunkat a városban, az életünk inspirált, kiegyensúlyozott és boldog.

Mi az, ami tetszik Bécsben, amit szívesen importálna hozzánk az ott tapasztaltakból?

Budapest és Bécs nagyon sokban hasonlít. Azt hiszem, hogy mindaz, amiben különböznek, és amitől Bécs számunkra élhetőbb, a higgadt és kiszámítható politikai viszonyokból és természetesen az anyagi biztonságból, a megkérdőjelezhetetlen jólétből ered. 

Kortárs komolyzenészektől, népzenészektől és jazzformációktól is kap felkéréseket. Minek tulajdonítja ezt az „érdeklődést”? A kísérletezésből nem lehet megélni, melyek az állandó formációk, amelyekben évek óta játszik? 

Azt hiszem a különböző műfajok érdeklődése két okra vezethető vissza. Az egyik nyilván az, hogy én is nyitott vagyok. Nem pusztán műfaji határokat átlépve mozgok előszeretettel, de a különböző művészeti ágak is egyformán érdekelnek. A sok és sokféle zene hallgatásán túl az irodalom, a képzőművészet, a film is inspirál. A másik ok az, hogy olyan hangszereken játszom, amelyeknek nincs mély hagyománya a jazzben, gyökereik elsősorban a népzenékben keresendők. Szóval, amikor hangszerekről és ritmusokról tanulok, a kutakodásaim legalább olyan gyakran vezetnek a népzene és a klasszikus zene irányába, mint a jazz felé. A kérdés második felére válaszolva valóban vannak kísérletező projektjeim, sőt, talán a saját nevemmel fémjelzett zenekarok és programok jelentős részében valóban a kísérletezés, a járatlan utak felfedezése az egyik legfontosabb motiváció. Ennek ellenére azt hiszem, hogy azok a zenészek, akik elhívnak zenélni, tisztában vannak azzal - sőt többek között ezért is engem hívnak - hogy nyughatatlan természet vagyok és a folyamatos változás az egyik fő inspiráció az életemben.

 

(Dés András - fotó: Somogyi Lajos)

Ezek a formációk mind jazzt játszanak? Az einschließlich című lemez például, ha úgy tetszik, inkább egy buddhista zenés szertartás. Mit jelent ma a jazz az ön olvasatában? 

A jazz számomra az improvizációt, a játékot jelenti, az előbb említett folyamatos változást. Ezen kívül az egymásra figyelést, az elfogadást, egy olyan zenei folyamatot, amelyben bármikor bármi megtörténhet és ezért nagyfokú flexibilitás szükséges hozzá, hogy bármikor át tudjuk adni a kezdeményezést a zenésztársainknak, de merjünk mi is előrelépni, és tudjuk, hogy mikor kell a mi döntéseinkkel meghatározni a zene folyamatát. Ilyen szempontból az einschließlich vérbeli jazz lemez, hiszen mindezek az attribútumok megtalálhatóak rajta. Érzékeny, hullámzó zenei folyamatról van szó, amit szokatlan helyszínen, egy erdőben vettünk fel csodálatos zenészekkel, megfejelve azzal a döntéssel, hogy nem vittem magamat hangszereket, hanem csak azokat az eszközöket használtam hangszerként, amelyeket ott találtam.

Már édesapja is előszeretettel vett részt összművészeti performance-okban. A Szó és Zene, ami az ő ötletéből született, formabontó és kultikus esemény lett itthon. Ezeken a zenének speciális szerepe volt. Hogy emlékszik ezekre vissza? Mit őrzött meg, ami ma is fontos maradt?

Életem egyik leginspiráltabb időszaka volt az, borzasztó sokat tanultam a Szó és Zene estekből. Komoly fókuszt, pontosságot és koncentrációt igényel, amikor az embernek a kortárs magyar irodalom óriásainak (Esterházy, Spiró, Parti-Nagy, Závada) írásaira kell spontán módon reagálnia, zenei gondolatokkal folytatni azt az elképesztő töménységű és erejű szöveget, amely előtte elhangzott. Esterházy Péter halála óta Össz-hang címen folytatjuk a sorozatot a Katona József színházban a három íróval, édesapámmal és Barcza-Horváth József nagybőgős barátommal.

Jól látom, hogy egyik fontos törekvése, hogy megszólítsa a fiatal közönséget? A Konzervnyitó Akciócsoportot látva-hallva ez lehet az érzésünk. Mi ilyen esetben a koncepció? 

Őszintén szólva soha nem gondolkodtam azon, hogy milyen korú közönséget szólítok meg, abban bízom, hogy mindaz, amit eddig létrehoztam, minden korosztálynak szól. Egyetlen kivétel a kifejezetten a kisiskolás közönségnek szóló gyerekműsorom, a Jazz játszótér, ahol a gyerekekkel együtt a semmiből improvizálunk egy mesét. Imádom ezt a programot, az egyik legizgalmasabb dolog, amit valaha csináltam.

Egyből elvállalta a megbízást kurátori hétvégére? Teljesen szabad kezet kapott? 

Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy elvállaljam-e felkérést, ugyanis így meg tudtam valósítani azt az álmomat, hogy összehozzak néhány zenészt a fantasztikus magyar és osztrák jazz-színtérről. Tényleg nagyon bosszant, hogy itt ez a két város, Budapest és Bécs egymástól röhejes távolságra és nincs kommunikáció a két közösség között, alig tudnak egymásról. Abban bízom, hogy az Osztrák-magyar jazz koncert hatására, ami a kurátori hétvégém egyik alappillére, elindulhat valamiféle párbeszéd a két színtér között. 

A Párizsban 2021-ben rendezett rendhagyó koncert Manu Domergue francia művésszel az előképe a MZH rendezvényének? Ott mi volt az alapvetés?

A hétvége másik fő programja a Jazzlabirintus, aminek nulladik verzióját valóban tavaly októberben Párizsban csináltuk meg Manu-vel. Egy olyan duó koncertet tartottunk, amelyben egy elképzelt kalandon mentünk végig, egy-egy ponton némi fogódzót adva a közönségnek azzal kapcsolatban, hogy merre járunk. Például a városba érve írógépen zenéltem, az erdőben egy fa alatt állva madárfüttyöt imitálva improvizáltunk. A csúcspont az volt, amikor a teremben lévő pici színpad előtti függöny elhúzódott és mögötte ült lengyel énekes kollégánk a főgonoszt megszemélyesítve, akit egy végső nagy zenei küzdelemben győztünk le.

Sarkítsunk! A programot tekintsük egy új műfaj megteremtésének? Épít a meglepetésekre, a kiszámíthatatlanságra. Kicsit hasonlít a videojátékra, a technikában szocializálódott fiatalokat becsalogatására tett kísérlet? Harry Potter-effektus színházi eszközökkel és zenei elemekkel?

Nem akarok én senkit becsalogatni, de az kétségtelen, hogy a játék fontos eleme lesz ennek a programnak, ahogy a meglepetés is. A közönségnek arra is kell számítania, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor ők sem állhatnak tétlenül, az ő közreműködésükre is számítunk egyes szituációk megoldásában.

A zenésztársakat, ha jól sejtem, nem is volt egyszerű kiválasztania? Miért mellettük döntött? 

A Jazzlabirintusban azokkal a zenészekkel fogunk találkozni, akik az előző esti osztrák-magyar koncerten játszanak, a közönséget Manu és én fogjuk vezetni a kalandokon keresztül. Nem volt könnyű dolgom, amikor összeállítottam a koncerten részt vevő három együttest, hiszen annyi fantasztikus muzsikus van mindkét országban, akit nagyon szeretek. Az osztrákoknál fontos alap volt a válogatásban, hogy olyan zenész legyen, akit más, létező zenekarral még nem hoztam Magyarországra. Amúgy olyan kreatív művészekben gondolkodtam, akik a 30-as, 40-es generáció tagjai, és amellett, hogy beszélik a hagyományos jazz nyelvét, nem áll tőlük a szabad improvizáció. Magyar részről Harcsa Veronika, Ávéd János, Bacsó Kristóf, Lukács Miklós és Fenyvesi Márton, osztrák részről Beate Wiesinger, Clemens Sainitzer, David Six, Vinicius Cajado, Herbert Pirker és Lukas Koenig a résztvevő zenészek.

A Porgy&Bess legutóbb érkezett anyagában láttam egy Austro-Hungarian Jazz Night névre keresztelt koncertet, a szeptember 26-i program fellépőit tanulmányozva jól sejtem, hogy a produkció Bécsben is debütál? 

Igen, ez ugyanaz a koncert, csak sajnos Herbert Pirker dobos nem ért rá, ezért én ugrom be helyette. Szerettem volna, ha a bécsi közönség is találkozik ezzel a szerintem kuriozitása szerint egyedi kezdeményezéssel.

Ha már belejött a kurátori tevékenységbe, és mondjuk Bécsben is kapna egy felkérést, hogy reprezentálja a mai magyar zenei élet sokrétűségét egy koncerten (nem csak a jazzt), kik szerepelnének feltétlenül a listáján?

Jaj, ne kérdezzen tőlem ilyet! Már ennek a hétvégének az összeállításakor is borzasztó nehéz dolgom volt, szenvedtem, hogy mennyit csodálatos zenészt kell kihagynom a programból és nagyon sokat dolgoztam a megfelelő emberek kiválogatásán. Egy darabig most nem szeretnék válogatni. csak élvezni azt a sok fantasztikus társat, akiket a sorsnak köszönhetően megismerhettem és együtt játszhatok velük.