A két Richard dalai

Az előadópárosnak ez a második felvétele a Hänssler cégnél; az elsőn Arnold Schönberg, Richard Strauss és Kurt Hessenberg dalai szerepeltek. Új (2017-ben, illetve  2009-ben rögzített) felvételükön Strauss Op. 10. ciklusa, további 7 dala, valamint Wagnertól a Wesendonck dalciklus szerepel.

Fittler Katalin

Gerhard Siegel azok közé a hírességek közé tartozik, akiket a magyar közönség a Wagner-napok Tetralógia-előadásainak visszatérő Miméjeként zárhatott a szívébe. A technika csodájaként, végtelenített zenei élményeknek köszönhetően láthattuk-hallhattuk például a közelmúltban a MET-közvetítések sorában Kapitányként Alban Berg Wozzeckjében. Színpadi jelenléte mindig átütő erejű, hús-vér figurákat kelt életre.

A daléneklés egészen más területe az előadó-művészetnek. A dal szerelmesei szívesen hangsúlyozzák, hogy különleges képesség szükséges ahhoz, hogy rövid időtartam alatt ne csak atmoszférát teremtsen az énekes, hanem mintegy cseppben a tengert, teljes intenzitással ábrázoljon életérzéseket. Dalciklusoknál mozaikokból alakítható ki a teljesség-érzet, míg a tetszőlegesen összeállított „blokkok” hasonlóképp gyors és tökéletes átállást igényelnek a művészektől. És ez csak az „érzelmi” oldal – mindehhez járul a hangi adottság alapfeltétele, és e nyersanyaggal való bánni tudás technikája. Mert általában legkevésbé az énekszólam, mint olyan, jelent feladatot az előadóknak.

 

Rajongott Miménk sokak számára új területen mutatta meg művészete univerzalitását. Sokszorosan túlteljesíti azt a – gyakran maximumnak vélt – elvárást, hogy mintegy színpaddá varázsolja a pódiumot (ez esetben olyan intenzitással, hogy „átjöjjön” a felvételen!). Talán épp a dalénekessel való szembesülésre volt szükség ahhoz, hogy közelebb kerüljünk színpadi remekléseinek titkához. Mert míg ott produkciója egységében a játék mögött kevésbé figyelünk az énekesi teljesítményre, itt azzal szembesülünk, hogy elképesztő „technikával” játszik a hangjával. Pontosabban: kiderül, hogy nem kis része lehetett a színpadi remeklésekben szólama zenei kidolgozottságának-felépítettségének.

A dalok esetében a „színpadot” láttató erejű, szöveg-értelmezett éneklésének köszönhetjük. Mintha az a wagneri gondolat vezérelné, hogy mind a szöveg, mind a zene (dallam) a kifejezés érdekében felhasznált eszköz. A tenorista tehát nem „öncélúan” énekel, hanem – a kifejezés érdekében – szélesre húzza a hang- és dallamképzésnek a deklamációtól az önfeledt dalolásig (és még tovább) terjedő skáláját. Hangi gesztusai mindig találóak, a hallgató úgy érzi, mintha kifejezetten „neki énekelne”, vele osztaná meg a prózán dallamokba túlcsorduló érzelmeit, indulatait. 

Úgy tűnik, számára minden dal: karakterszerep, tehát előzetesen kialakítja magában annak a személynek az énképét, akinek egy-egy dal erejéig bepillanthatunk belső világába. Időkezelése a rendelkezésre álló, rövid terjedelmen belül is a drámai időére emlékeztet, némely dal a cselekményességével hat, míg máskor úgy megállítja az időt, mint operák leghatásosabb áriáiban szokás. Különleges érzéke van a rejtett tánc-gesztusok kiaknázásához; remek partnere ebben Gabriel Dobner, aki alkalmanként „előintonálja” a rejtett vagy épp kirobbanni készülő impulzusokat. A „lassú vergődés” jellegű, már-már haláltánc tónusú alaplüktetés csakúgy élményszerű, mint az akár csak pillanatra átsuhanó keringő-gesztus. Néha érezteti egy-egy gesztus Schubertig visszavezethető intonációs (szemantikai) „családfáját”, otthonos a reális és irreális, megélt és vágyott ábrándok határmezsgyéjén. Nyugodt énekével képes a végtelenség érzetét kelteni, s utóbb nehéz eldönteni, mivel okoz nagyobb élményt, e kozmikussággal avagy a konkrét-kirobbanó, személyes indulatok erejével. 

A hallgató (némi dalirodalom-ismeret és némi német nyelvtudás birtokában) nem hiányolja az olvasható szövegkönyvet; a konkrét szövegnél magasabb szintű „ismeretanyagot” ad az interpretáció. E felvétel remekül érezteti a szövegközlés határain túl is érvényes kifejezőerejét a dallamoknak és harmóniáknak – és a remek tempóválasztások, s egyáltalán, az idővel való bánni tudás és az elhitető erejű formálás jóvoltából a zenei hangok határán túli csend jelentőségét is átélhetjük.

A Wesendock-dalokat többnyire énekesnők tolmácsolásában halljuk. Gerhard Siegel interpretációja azt a többletet is tartalmazza, amit csak Wagner operahőseinek „ismeretében”, az ő érzésvilágukon átszűrve lehet közvetíteni. 

 

Kiadó: Hänssler Classic 

Katalógusszám: HAN 19078