A két Dávid

Alter Ego („másik én”, „hasonmás”) a címe ennek a kívül-belül szép albumnak. És nomen est omen: a két fiatalember, a két Dávid arca félbevágottan is harmonikus egésszé illeszkedik össze a lemezborítón – akárcsak muzsikálásuk a CD-n! Pedig David Bergmüller (1989) hangszere – az ódon zengésű lant – és David Orlowsky (1981) instrumentuma – a hangszertörténetileg relatíve modern klarinét – mindeddig elkerülték egymást a zeneirodalomban. Most mégis megtörtént a nagy találkozás: későreneszánsz és korabarokk művek parafrázisai a legnagyobb természetességgel nyújtanak kezet a két kortárs zenész saját kompozícióinak…

Mesterházi Máté

Talán ez is az oka, hogy a kísérőfüzet nem tartja szükségesnek zenetörténeti fejtegetésekbe bocsátkozni. Tulajdonképpen kár, hiszen a megidézett 16. és 17. századi szerzők már pusztán életútjukkal is példázzák koruk turbulens változásait. Thomas Preston (Uppon la mi re) például minden valószínűség szerint katolikus hite miatt volt kénytelen feladni orgonista állását a windsori St. George-kápolnában. A rekatolizált John Dowland (Flow my tears) pedig, aki korának egyik leghíresebb muzsikusa volt, csak élete végén válhatott „prófétává” saját hazájában; mert bár I. Erzsébet többször is hallotta lantjátékát, a Tudor-királynő uralkodása alatt az angol udvar mindvégig mellőzte őt. De Henry Purcellnek is – Dido’s Lament, Mighty powers (Indian Queen), Music for a While (Oedipus), Cold Song (King Arthur) – a Westminster Abbey és a Chapel Royal orgonistájaként hol katolikus, hol anglikán elvárásoknak kellett eleget tennie a Stuart-restauráció, majd az ún. „Glorious Revolution” idején. Bezzeg a lemezt záró Toccata arpeggiata szerzője, Giovanni Girolamo Kapsberger – a zenetörténet első szóló theorba-műveket tartalmazó kiadványának szerzője – vallási meghasonlások nélkül pergethette napjait (azaz pengethette basszuslantját) a Barberiniek (egy bíboros és egy pápa) szolgálatában, az ellenreformációs Rómában…

 

 

A lemez élvezetéhez persze mindezt nem kell tudni. Annál is kevésbé, minthogy a két kitűnő muzsikus a „régi” zenéket is úgy játssza, olyan szuverén fantáziával variálva és parafrazeálva őket, mintha kvázi jazzmuzsikusként improvizálnának, állandóan csereberélve egymás között a „makacs” (ostinato) basszusok és akkordfelbontások, illetve az ezek fölött énekként eregetett, expresszív kantilénák szerepeit. Saját műveikbe pedig éppen annyit folyatnak be a barokk technikákból, amennyi a minimalista-repetitív stílust is megszüntetve-megőrzi. Egyik darabjuk címe Serendipity; ami nagyjából annyit jelent, mint a véletlen felfedezésekre való képesség. Ők ketten rendelkeznek vele. Orlowsky/Bergmüller minimum jobb, mint Philip Glass!

E kiadványt ábrándozóknak és tevékenyeknek, éjszakai nyugovóknak és nyugtalanoknak, boldog és boldogtalan szerelmeseknek ajánlom.

 

Kiadó: Warner Classics

Katalógusszám: 9029630793