A jazzélet ikonikus alakjai Érden

Ismét AVL-Érdi Jazz Fesztivál szeptember 9. és 12. között, ahol a jazz-zenészek krémje lép fel. A négy napos jazzfesztiválon 5 zenekar és már hagyományosan, másik művészeti ág is képviselteti magát.

Az AVL-Érdi Jazz Fesztivál izgalmas és improvizációt nem nélkülöző előadással kezdődik, melyben egy zenész és egy író beszélget, pontosabban zenei párbeszédet folytat. Dragomán György marosvásárhelyi író és Lantos Zoltán jazz-hegedűs dialógusa tölti ki az izgalmas estét, akik első alkalommal. Találkoznak ilyen keretek között. A székházban szeptember 9-én, 19 órakor előzetes regisztrációval lehet meghallgatni az előadást.

Pénteken már a Múzeumkertben ad koncertet, 19 órakor Dresch Mihály Liszt-díjas érdemes művész szaxofonon fogja elbűvölni a közönséget kvartettjével. Partnerei cimbalmon Lukács Miklós, bőgőn Gyányi Marcell és dobon Csízi László lesznek. Nemrég megjelent lemezük bemutatójára lehet számítani ezen az estén.

 

 

Szeptember 11-én két produkciót hallgathat meg a publikum, az egyik Soso Lakatos Sándor fiatal és rendkívül tehetséges szaxofonos kvartettje, melyben az idősebb Egri János fog bőgőzni, Szakcsi Lakatos Róbert zongorázik és a ritmusszekció harmadik tagja Pecek Lakatos András.  

19 órakor László Attila legújabb zenekara lép színpadra, melynek minden tagja nagyszerű szólista is. A Liszt-díjas gitárművész kompozíciói fognak elhangozni.  A zenekar vendégeként Érdre érkezik a Spanyolországban és az Egyesült Államokban is óriási sikereket aratott dobos, Borlai Gergő.

Vasárnap, a fesztiválzáró koncert előtt idén is bemutatkoznak kiemelkedően tehetséges egyetemisták. Idén Orbay Lilla énekesnő zenekara lesz hallható, akik standardeket mutatnak be. 

Szeptember 12-én olyan jazz-énekes műsora zárja a fesztivált, aki öt évtizede van a rivaldafényben, ezalatt számtalan zenekarban énekelt, és idén lett 75 éves. Hazánk egyik legjobb hangját lehet hallani Érden, Berki Tamásét, akinek születésnapi koncertjére várják a nagyérdeműt. Nagy János rendhagyó triója kíséri a remek énekest. Berki Tamással kivételes műsorral készülnek az AVL-Érdi Jazz Fesztiválra.

További információk: https://erdijazzfesztival.hu/