A halál és a lány

A halál és a lány. Magyarul úgy szokás mondani, a halál és a lányka, de ez félrevezető. Való igaz persze, hogy az eredeti német der Tod und das Mädchen, a szóvégi chen kicsinyítőképző, a lány eredetileg die Maid, ám mára a Mädchen a lány bevett német szava. Továbbá a XVI. században elterjedt s azóta is vissza-visszatérő motívum nem általában nem kislányra, hanem nagylányra vagy fiatal nőre vonatkozik. Elég, ha a legismertebb ábrázolásokra, Hans Baldung Grien, Egon Schiele festményeire, Hans Sebald Beham rézkarcára, Edward Munch festményére és hidegtű-nyomatára gondolunk. 

Zay Balázs

Schubert Der Tod und das Mädchen című kvartettje nem szerepel a lemezen, felidézése azonban, sajnos, adekvát. A Hänssler Classic kiadásában nemrég megjelent album ugyanis a fiatalon elhunyt csellistának, Françoise Grobennek állít emléket, aki játszhatta volna, talán játszotta is, hiszen egy ideig a Zehetmair Vonósnégyes tagja volt.

Françoise Groben 1990-ben második helyezést ért el a moszkvai Csajkovszkij Versenyen.  2011-ben, negyvenöt évesen hunyt el. Művészetéről átfogó képet nyújt a Hänssler Classic által kiadott emlékalbum. 

Elgar Csellóversenyében az RTL Szimfonikus Zenekar és Leopold Hager kísér. Hager hírneve mára sajnos erősen megkopott, pedig remek karmester, a Salzburgi Mozarteum Zenekarának egykori vezetője és kiemelkedő Mozart-karmester, nevéhez sok korai Mozart-darab legjobb bejátszása fűződik. Groben nagyon lírai módon viszonyul Elgar művéhez, kontemplatív, csend felé forduló, persze ott, ahol lehet. Megközelítése szinte ellentétben áll Jacqueline du Pré drámaiságával. 

Ugyanez a zenekar és karmester adja a kíséretet Sosztakovics I. gordonkaversenyében. Ez szintén sajátos, egyúttal összhangban van az Elgar-koncert nem drámai, inkább naiv felfogásával. nem olyan kemény, katonás, mint ahogy megszokhattuk, hanem éneklőbb, puhább, relatíve persze, hiszen az előadás teljesen megfelelő, egyáltalán nem stílusidegen. A III. tétel különösen kapcsolódik az Elgar-mű I. tételének felfogásához. 

 

 

Saint-Saëns I. gordonkaversenyében az Orchestre Philharmonique du Luxembourg kísér David Shallon vezényletével, aki szintén fiatalon, ötvenévesen halt meg. E mű immár erős bizonyítéka annak, hogy Groben sajátos természetességgel, lágysággal, vidámsággal tudott közelíteni olyan alkotásokhoz, melyek alapvető felfogása más, ám ezt úgy tudta tenni, hogy nem esik csorba a darab alapvető megjelenésén, azaz a megjelenés jellegzetes ugyan, de nem műidegen. Ebben az esetben ez nem erősen sodró kezdetet, egyúttal külsődlegességtől teljesen mentes virtuozitást jelent. Csajkovszki Rokokó variációit szintén Shallon és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar kíséri. A felfogás hasonló, Groben előadása szép és kedves, ugyanakkor, vélhetően a hangmérnöki beállítás folyományaképpen, a kíséret sokszor elég éles hangzású.

Martinů I. csellóversenyét élő felvételről halljuk az Orchestre de chambre du Luxembourg és Nicolas Brochot kíséretével. Itt sem tökéletes a hangzás, de jó az előadás. Martinů művészete általános értékeltségénél magasabb szintű, így különösen jó hallani. 

Ritkaság Franz Danzi I. gordonkaversenye a Collegium Musicum der Universität Karlsruhe és Hubert Heitz kíséretével. Eddigre a hallgató megszokta, hogy remek előadásokat hall,  kevésbé remek rögzítésben. Különösen szép a II. tétel kezdetének rendkívül költői megragadása. 

Haydn I. csellóversenye a Les Solistes Européens és Jack Martin Haendler kíséretével kitűnő, ami a magánszólamot, s közepes, ami a kíséretet illeti. Ez a bejátszás stúdióban készült, míg a II. gordonkaverseny a Heidelbergi Szimfonikusok és Thomas Fey kíséretével élő felvételről követi. Itt is sokkal jobb Groben játéka, mint a zenekari kíséret, ezúttal ráadásul az összhang is kevésbé valósul meg, ami pedig Haydn két csellóversenye esetében különösen fontos, mivel a gordonka mindig a lágy kíséretből jön elő, s oda tér vissza. 

Boccherini követi Haydnt,  nem a híres, hanem kevésbé ismert II. csellóversenye. A Les Solistes Européens dirigense Pierre Cao. Vidám, felhőtlen előadás. 

Ugyanez az együttes és karmester adja a kíséretet Schubert Arpeggione szonátájához, melyet nem zongora, hanem vonószenekar kísér. Csodálatos. A kíséret nem kifejezetten magas szintű, de stílusában egyáltalán nem rossz. 

Groben gyakran játszott kortárs műveket. A gyűjtemény többet is tartalmaz. A szerző maga vezényli a Philharmonische Virtuosen Berlin zenekart Alexander Müllenbach Az árnyék és a fény litániái című csellóversenyében. Egész jó műről van szó. 

Elisenda Fábregas Andalúz színek című szvitjében Ivan Gajan kísér zongorán. Ez kortárs, de nem modern mű, a tipikus spanyol zsánerzenei hagyomány keretein belül mozog.  

Rahmanyinov Csellószonátája Alfredo Perl kíséretével kiváló művészként mutatja Grobent. Az előadás átélt, természetes, nem túlzó, olyan kvalitások alapján egyedi, melyek nem kirívók, hanem észre kell venni őket. A kíséret is igényes. Grieg Csellószonátája szintén Perl kíséretével a lassú tételben válik igazán megragadóvá.

Hilary Tann A mécsestartó-kő című alkotása igen szép zene egy szál gordonkára. Érdekes, színes mű szintén Hann Medici Anna Mária Lujza kertjei című, fuvolára, csellóra és zongorára írt darabja. 

Az együttesből szép játékkal, diszkréten kiemelkedő kamarazenész Grobent mutatja Brahms I. zongoratriója Mourja Gras és Peter Laul társaságában, valamit Schumann Op. 41 No. 3-as kvartettje a Zehetmair Vonósnégyes előadásában. Groben teljesen feloldódik az együttesben, ugyanakkor mindig szép egyéni olvasatot nyújt.  

Nemcsak csinos, hanem remek csellista is volt, akit legalább e posztumusz  válogatás révén többen megismerhetnek. 

 

Kiadó: Hänssler Classic

Katalógusszám:  HC22012