A fúziós jazz megunhatatlan

Adott egy svájci honosságú jazzkvartett, amelynek egyik tagja első az egyenlők között, és veretes magyar névre hallgat. Bár nem szólóhangszeren játszik, mégis ő a Pit & Co zenekar vezetője.

Márton Attila

A kitűnő bőgős, Balázs Péter – becenevén „Pit” – egyben névadója is a frappáns Pit & Co elnevezésű együttesnek.  Az eredeti négyes felállásban a magyar származású basszer társai: Mathieu Schneider fuvolista, egy fiatal hölgy, bizonyos Stéphanie Küffer ül a zongoránál, és Daniel Bagutti bűvöli a dobokat. Vendégművész is akad: a mexikói születésű Gerry López, aki nem kisebb mesternél tanult New Yorkban, mint Steve Coleman. Mindannyian nagyon tehetséges és kreatív muzsikusok.

Balázs Péter már többször járt Magyarországon, elsősorban a Septeto Internacional nevű hetes formációval. 2013-ban Pécsett és az A38 hajón játszott, 2015-ben pedig a pécsi Zsolnay Fesztiválon, az Opus Jazz Clubban és a szegedi IH klubban lépett magyar színpadra. E sorok írója a zongorista Michael Fleiner vezette, európai és latin-amerikai zenészek alkotta együttes Opus-béli koncertjét csodálhatta meg 2015. május 29-én. A Septeto egészen kiváló afro-karibi-latin jazzt játszott, ami igazán jó fogadtatásra talált nálunk is. És ne felejtsük el, hogy abban a formációban is jelen volt – Balázs Péter mellett – a tenorszaxofonos Gerry López.

A Pit & Co első stúdióalbuma tavaly tavasszal született és Balázs egyik kompozíciójának címét kapta: L’ émigré.  A nyolc saját szerzemény felét a pianista írta, kettőt jegyez a „leader”, egyet-egyet pedig a dobos és a szaxofonos. Ez már csak azért is dicséretes és merész megoldás, mert sok debüt-lemezen csak a ma oly’ gyakran elvárt kényszer működik, tudniillik, hogy lehetőleg saját szerzeményekkel mutatkozzon be az előadó és/vagy csapata. Szerencsére ebben az esetben igazi komponista vénával bíró hangszeresekkel van dolgunk!

Tekintettel arra, hogy a jazz műfajban azért meglehetősen ritka a fuvola használata, engem már az is nagyon „feldobott”, hogy ez a hangszer igazán fontos szerepet kap a lemezen. A nagy mesterek közül leginkább Herbie Mann játéka lehetett hatással Mathieu Schneiderre, hiszen az ő művészete ezen a hangszeren éppúgy megkerülhetetlen, mint Parkeré az altszaxofonon, vagy Coltrane-é a tenoron. Persze, ritka használata dacára a jazz történetében voltak még nagy fuvolisták Yusef Lateeftól Hubert Lawsig. És persze a hazaiak között is vannak nemzetközi szinten játszó művészek, mint Pozsár Eszter vagy Makovics Dénes. A rend kedvéért még hozzáteszem, hogy Schneider olykor basszusfuvolán is játszik, nem kevésbé lenyűgözően.

A lemezen elhangzó muzsika jó értelemben vett eklektikus produkció, amelyben a konvencionális értelemben vett jazz, a progresszív rock és a ma oly’ divatos világzenei hatások egyaránt érvényre jutnak. Különösen a latin elemek teszik könnyen befogadhatóvá a zenei matériát. Mindjárt az indító, az egész album névadó száma egy kis remekmű, mind a kompozíció, mind pedig a „kivitelezés” vonatkozásában. Ez a fajta zene egyaránt szól a „vájtfülű” zenebarátoknak és a táncolni szeretők táborának. Persze a nyolc szám között fülbemászó balladák is akadnak, ezek legszebbike Balázs En Attendant című száma, remek basszusfuvola-játékkal és briliáns zongoraszólóval.

Mit mondhat még a recenzens? Várjuk a folytatást lemezeken, de még inkább egy személyes hazai találkozást Pittel és kompániájával!

Cím: PIT & CO Jazz-Fusion Project: L’ émigré

Kiadó: Unit Records

Katalógusszám: UTR 4848  LC 00817