A cselló aranykora

Christoph Heesch bemutatkozó CD-felvétele több szempontból is figyelemreméltó. Miként a kísérőszövegből kiderül, a hangzatos cím korántsem naivitásból fakad, s a tekintetben, hogy 1925-ben a gordonkairodalom (minimum) négy értékes kompozícióval gazdagodott, még indokoltnak is tűnik.

Fittler Katalin

Egymástól kétségkívül függetlenül, több zeneszerzőben feltámadt ez időben a stiláris kérdéseken túl a műfaji hagyományok, elvárások újragondolásának igénye (amely egyszersmind az apparátusválasztásra is kihatott). Hindemith, Ibert, Toch és Martinů egy-egy kompozíciójából sajátos fejezetét ismerhetjük meg a gordonka irodalmának. A szólamát illetően kétségtelenül versenymű-értékű művet Hindemith Kammermusik No. 3 címmel sorolta be 36. opuszába (ezzel elfedve a kompozíció „érdemi” jellegét a felületes érdeklődők elől), Ibert Konzertnek nevezi ugyan, ám méltán tekinthető különlegességnek, hiszen a gordonkához fúvószenekar (kamaraegyüttes) társul. Címét és apparátusát illetően Toch műve a leghagyományosabb (Konzert für Violoncello und Kammerorchester), míg Martinů esetében az egytételes darabban a concertáló-jelleget sejteti az előadói apparátust részletező cím (Concertino für Violoncello, Bläser, Klavier und Schlagzeug).

Koncertszervezői szempontokra való tekintettel aligha csodálkozunk azon, hogy eme kompozíciók egyike sem tartozik a koncertrepertoárba (és akkor máris belátható a zeneszerzői apparátusválasztásban a – művek hangzó életét elősegítő – meggondolás!). Ugyanakkor, korántsem illenek a kompozíciók a „ritkaságok” kétségkívül marginális skatulyájába. Sőt! Hogy diszkográfiájuk sem gazdag, azt az apparátuson túl az indokolja, hogy sokkal igényesebbek annál, hogy alkalmi társulások eredményesen tudják megszólaltatni őket.

Ily módon Christoph Heesch és a Jakob Lehmann vezette Eroica Berlin jelentős zeneirodalmi „ismeretterjesztő” tevékenységet folytat e négy mű felvételével. A potenciális hallgatóság jelentős része egyszersmind egyenlőségjelet tesz a művek és az ő interpretációjuk közé. Ami a szakmai közönséget illeti, kedvcsináló funkciója is lehet előadásuknak.

Négy mű – négy világ. Hallgatásuk közben bőven van idő elgondolkodni azon, hogy a sokstílusú zeneirodalom (zeneszerzés-technika) ismerete nagymértékben nehezíti a későbbi alkotások stiláris definiálását; a besorolás szempontjai hol túl szűknek, hol parttalanul tágasnak bizonyulnak. Tehát marad a régi jó tapasztalat: korszakok, szerzők alkotásáról legtöbbet a zenehallgatás által tudunk meg. És ebben a tudásban perdöntő szerepet játszik a befogadó korábbi zenei ismeretanyaga, vagyis a hangzó emlékképek gyűjteménye, amely lehetővé teszi, hogy – akár szubjektív szempontok segítségével – az új élményt elhelyezhessük. Ilyen szempontból rendkívüli hallgatói aktivitásra inspirál ez a CD.

Az előadás az artikuláció és frazeálás dicsérete. Valamennyi közreműködő kamarazenei érzékenységgel illeszkedik a születő hangzás-egészekbe. Ha valami hiányérzete mégis támad (sokadik meghallgatásra) az érdeklődőnek, akkor azt a viszonylag szűk dinamikai skála jelenti, ami összefügghet a felvételkészítés technikai szempontjaival. Hogy mégis változatos a hangzás, arról a témák-motívumok markáns karakterizálása gondoskodik, valamint a struktúrák formailag érzékeny kifejezésre juttatása. Az interpretáció nagy erénye az „átláthatóság”, a plasztikus építkezés. Mindig érezhető: a hangszeresek játéka a mű egészére irányul. Felkészültségüket dicséri, hogy ebben semmiféle technikai probléma nem gátolja őket.

Cím: The Golden Age ’Cello 1925’

Kiadó: Genuin

Katalógusszám: GEN 18613