A 22-es csapdája

Hogy miért fogja közre a lemez nyolc számát két – szimplán 22-es című – darab, azt nem tudhatjuk meg az ECM kiadó megszokott szöveg nélküli kísérőfüzetéből. Már Joseph Heller világhírű regényére gondoltam, annál is inkább, mert a norvég bőgős, Mats Eilertsen alighanem rajongója az irodalomnak. Ugyanis az egyik kompozíció, egyben az album címe is egy izlandi író regényét idézi. Aztán az interneten utána „ásva” kiderült, hogy a csodaszép dallammal az Utoya szigeten történt tömeggyilkosság áldozatainak állított emléket. (Egy ifjúsági táborban Anders Breivik rendezett vérfürdőt 2011. július 22-én.)

Márton Attila

A lemez ugyan Mats Eilertsen (1975) bőgős neve alatt jelent meg, de a jazz műfaj talán leggyakoribb formációjába, a „zongoratrió”-ba ágyazva hangzik el. Nincs is ezzel semmi baj: további két európai zeneművész, a holland Harmen Fraanje (1976) zongorázik, és az ugyancsak norvég Thomas Strönen (1972) dobol. Mindhárman a középgeneráció oszlopos képviselői. A tíz kompozíció sem „hozott anyag”: vagy az egyik, vagy a másik zenész szerezte, vagy éppen ketten jegyzik, olyan is akad, ami a teljes trió közreműködésével született. Mindenesetre négy cím után csak Eilertsen neve olvasható, a zongorista két saját kompozícióval szerepel, a bőgős pedig összesen nyolc számban érintett…

Végezve a „statisztikával”, ezzel a lemezzel kapcsolatban ismét leszögezhetjük, hogy olykor nem is annyira jellegzetes ECM hangzásvilággal találkozhatunk a nagytekintélyű „label” egyik másik lemezén. Nem mintha szándékomban állna pejoratív értelemben szólni a kiemelkedő lemezkiadó koncepciójáról. Csendesen hömpölygő zenefolyam, lassú, visszafogott, de annál tartalmasabb számok követik egymást szépen megkomponált témákkal.  A zongorajáték egyszerűen gyönyörű, és a zongoratrióknál megszokott teret kap. Olyannyira, hogy ha nem a bőgős neve lenne első helyen, nyugodtan hihetnénk „normál” zongoratrió lemeznek. Az akusztikus bőgő persze a megszokottnál kissé nagyobb szerepet kap, szinte második dallamhangszerré lép elő, de végül is ez a korong a behemót hangszer megszólaltatójának az albuma. Eilertsen nem idegenkedik a vonó használatától sem.  A dobos finoman illeszkedik a zenéhez, olykor gongokat is használ, amit nem írtak ugyan ki a neve mellé, de egy – az egész triót koncertpódiumon ábrázoló – fotón jól látható, hogy a hatalmas ütős-arzenálban a gongok is helyet kaptak. De ritkán és visszafogottan használja őket: inkább a hangulatok aláfestését szolgálják. Egyébként is szabadon, de fantáziadúsan dobol. Csak néha jelenik meg a lüktetés, mégis minden a helyén van.  

Szólni kell az ECM-albumokra oly’ jellemző, következetesen egyszerű dizájnról is. Ezúttal annál inkább, mert a kísérőfüzetben közölt képek egyikét Vass Dániel, neves svájci zenei fotóművész készítette, aki Vass Lajos karvezető, zeneszerző fia. Pár éve kiállítása is volt Budapesten, amelyen a klasszikus zene és a jazz ikonikus alakjait ábrázoló képeit csodálhattuk meg.

Összefoglalva, a borongós hangulat dacára kellemes, színvonalas hallgatnivaló ez a produkció, amely itt-ott ugyan feszegeti a kortárs zene és mainstream jazz határait, de mindezt igen jó ízléssel teszi. Véleményem szerint már az is figyelemreméltó, hogy mindenképpen sok újat mutat fel a tengernyi, olykor bizony unalmassá váló megszokott zongoratriókhoz viszonyítva. Öt csillag járna neki!

Cím: Mats Eilertsen – And Then Comes The Night

Kiadó: ECM – Hangvető

Katalógusszám: ECM 2619 7702567