A 2019-es Salzburgi Pünkösdi Fesztivál különlegességei

Valamennyi barokk zenei műfaj és az emberi énekhang valamennyi formája – ezt produkálta Cecilia Bartoli pünkösdkor Salzburgban kiemelkedő énekesek tolmácsolásában. Még azt sem lehet mondani, hogy a kontratenorok voltak csak a fókuszban, hiszen olyan énekesnők tündököltek Bartoli mellett, mint Vivica Genaux, Ann Hallenberg, Julia Lezsnyeva, Patricia Petibon, Sandrine Piau, Núria Rial – akik persze nem csak a barokk zene valódi sztárénekesnői.

Székely György

Olyan együttesek, mint a Tallis Scholars, John Eliot Gardiner és a Monteverdi Choir, a Salzburger Bachchor a reneszánsz-barokk kórusmuzsikától egészen a kortárs zenéig bemutatták, hogy a kollektív éneklés a zenei előadóművészet egyik oszlopa. A reneszánsztól Arvo Pärtig és Giacinto Scelsiig terjedt a repertoár, amely szemléltette a vokális műfaj egyedülálló, csodálatra méltó teljesítményeit.

A középpontban egy igazi remekmű, Händel Alcina című operája állt. A zeneszerző – a londoni Covent Garden igazgatója – második bemutatója volt ez, az Ariodante sikersorozata után. Ám az Alcina hiába tetszett a közönségnek, nem élt meg csak 18 előadást és gazdaságilag csődbe juttatta a színházat, miközben Porpora és Hasse az ellenséges színházakban sorra „nyerték az operacsatákat”.

Alcina 2019: Cecilia Bartoli (Alcina), Angelika Nieder (Alte Alcina) (fotó: SF / Matthias Horn)

A darab librettója eléggé szerencsétlen, egy következetlen történet Alcina varázslónőről és szerelméről, aki természetesen mást szeret. Bonyodalmas, félreértésekkel teli, „átöltözős” történet: minden barokk opera egyik kedvelt motívuma nő férfiruhában, aki férfias harcot vív szerelme visszanyeréséért. Damiano Michieletto, Bartoli egyik kedvenc rendezője azonban másként döntött. Kőkemény kortárs rendezői koncepciója levetette a barokk sallangokat és a csacska ellentmondásokat. Egy véres dráma bontakozott ki, amelyben Alcina a könyörtelen teljhatalmú uralkodó rabszolgasorban tartja népét, elvakult hatalmi gőgjében úgy gondolja, neki mindent szabad. A mitológiai történetben szereplő varázserő itt a környezetét manipuláló hatalomvágy (az egyik idősíkban Alcina egy hotel tulajdonosnő). Mindenki szolga és mellékszereplő, akik az ő kívánságait teljesítik. Alcina érzelmeit heves szerelmi vágya kormányozza, és itt történik a csoda: Händel muzsikája a legmélyebb érzelmeket tudja tükrözni, Alcina áriái a hallgatóságot mélyen megérintik, megrendítik. A végsőkig megalázott, emberi mivoltukból kiüldözött lények csak Alcina pusztulásával nyerhetik vissza szabadságukat.

A rendezés csontig ható drámát ábrázolt, néha komikus elemekkel. Alcina folyamatosan szembesül saját öregkori képével, egy kisgyermeket (Sheen Park fantasztikus fiúszopránja) gyilkosságra buzdít, a szerelmi fogságából kiszabadult  Ruggierótt (Philippe Jaroussky francia kontratenor parádés szerepe) pedig megsemmisítené. A záró áriában magából kivetkőzve, haját kitépve távozik az élők sorából. Hihetetlen az a koncentráció és zenei-színészi mélység, amely Bartoli személyiségéből sugárzik. Csak a legnagyobbakhoz hasonlítható ez az alakítás, amelyet a közönség hangos ünnepléssel jutalmazott. Kiemelkedett – ami ebben a szereposztásban nem volt egyszerű – az Alcina testvérét játszó francia Sandrine Piau (szoprán) parádés színészi és énekes teljesítménye. Gianluca Capuano olasz régi zenére specializálódott karmester vezényelte a Bartoli által alapított zenekart, a Les Musiciens de Prince-Monaco-t.

A fesztiválon még két teljes mű hangzott el: a vetélytárs Porpora színpadi művei korunkban már békésen megférnek Händel operáival. A Polifemo már a harmadik Acis és Galatea mitológiai feldolgozás, amelyet Salzburgban bemutattak. Max Emanuel Cenčić, a neves osztrák kontratenor a főszerepek mellett immáron operákat sikerrel állít színpadra, amiről egy pár évvel ezelőtti budapesti Hasse-opera előadásán is meggyőződhettünk a Vígszínházban. Polifemosz tengeri szörny története az Odüsszeiából ismert. Reménytelen szerelme Galatea nimfa iránt végül bosszút szül: Acis pásztort, Galatea szerelmét megöli. Ám Neptun isten Acist halhatatlanná teszi. A történetben megjelenik Odüsszeusz (Cenčić kiváló, komikus előadásában), akit Calypso nimfa elcsábít. Cenčić sok humorral és ötlettel tette élvezetessé a három órás Porpora művet. Polifemosz szerepében Pavel Kudinov orosz basszista remek kabinetalakítást nyújtott, Acist az ukrán kontratenor, Juríj Minenko alakította méltán hangos sikerrel.

Polifemo 2019: Max Emanuel Cenčić (Ulisse), Juríj Minenko (Aci) (fotó: SF / Marco Borelli)

Ám az előadás revelációja az orosz koloratúr szoprán, Julia Lezsnyeva volt. Különleges hangi adottságai a legnyaktörőbb barokk áriák – a legnehezebb castrato darabok – előadására predesztinálják. „Új Bartoli”-nak is nevezik, lemezei és sikerei már a világhír felé repítik a 29 éves énekesnőt, aki Magyarországon is többször szerepelt már. Salzburgi debütálása tomboló sikerrel végződött.

Antonio Caldara olasz barokk szerzőtől egy ritkán hallható művet, az Ábel halála oratóriumot mutatta be saját együttesével Gianluca Capuano.

Caldara Rómában, majd Bécsben is működött, és szinte ontotta az operákat és oratóriumokat. Az Ábel halála az ótestamentum története Pietro Metastasio, korának legnevesebb librettistájának szövegére. Ábel személyét a keresztény hitvilágnak megfelelően Krisztussal hozzák párhuzamba, a történetet kórus és énekesek személyesítik meg. Ábel szólamát Caldara Farinellinek írta, itt azonban mezzoszoprán énekesnő adta elő (a fiatalon is már népszerű francia Lea Desandre). A Káint alakító szintén francia Christophe Dumaux már világjáró kontratenor sztár.

Az eddig felsorolt énekesek egy maratoni műsorban is felvonultak: Farinelli és barátai címmel gálakoncertet rendeztek, ahol már a francia barokk opera Rameau műveivel is képviseltette magát. A barokk áriák szinte az összes hangfajon megszólaltak, s az este valódi tűzijáték volt. A zenei élményt azonban további ötletekkel gazdagították. A műsorvezetésre Rolando Villazónt, a neves tenort kérte fel Bartoli, aki a maga legendásan humoros, tréfás, kedves stílusában szórakoztatta a közönséget, s vezette fel az áriákat – néha kicsit talán hosszan. Jelenlétének azonban szimbolikus értelme is volt: korunk egyik sztártenorja fejet hajtott a barokk zene előadói és ezen belül a neves kontratenor énekesek előtt.

Gála koncert: Cecilia Bartoli, Nuria Rial, Patricia Petibon, Sandrine Piau, Vivica Genaux és Julie Fuchs (fotó: SF/ SF/Marco Borrelli

A pünkösd-hétfő ajándéka Bartolitól Pergolesi Stabat Mater című műve volt, amelyet Franco Fagioli, a neves argentin kontratenorral adott elő. A megrázó előadás méltó záróakkord volt Bartoli számára. A fesztivál rendkívüli erőnlétet követelt tőle: öthetes próbaidőszak, négy nap alatt négy fellépés, személyes jelenléte minden koncerten, és tengernyi szervezőmunka.  

„Barbaro!” – fenyegette meg Alcinát/Bartolit kardjával Händel operájában a koreai fiúszoprán. Dráma ide vagy oda, a közönség kacagott, Bartoli pedig nyolcadik Pünkösdi Fesztiválján ismét hatalmas diadalt aratott.