„Egyszemélyes erdélyi magyar zenetörténeti intézet” – Benkő András emlékezete

Jövőre emlékezik meg az erdélyi és anyaországi zenetudományi közélet a kimagasló jelentőségű kolozsvári muzikológus, Benkő András (1923–2001) születésének centenáriumáról. Az évforduló méltó előhírnöke az a rendkívül tartalmas, informatív honlap¹, amelyet örökösei állítottak össze.

Retkes Attila

„A zenetörténeti műhelymunka a maga nemében ugyanolyan, mint más tudományé, vagy legalábbis hasonló. Az ötlet felbukkanásától a formába öntésig megvannak a maga érdekes vagy éppenséggel izgalmas szakaszai, melyek rejtett szépségeket vagy csalóka buktatókat rejthetnek magukban. A zenetörténész munkája nem mutatós – hosszú távon gyümölcsözik a befektetett idő és energia. (...) A kutatásban, a gyűjtött adatok értékelésében, felhasználásában szükség van a fantáziára, kitartásra” – vallotta mintegy ars poeticaként egy 1983-ban megjelent interjúban Benkő András.² 

Terjedelmes, értékes életműve bizonyítja, hogy személyiségéből sem a fantázia, sem a kitartás nem hiányzott.

Az egykori járási székhelyen, a mára elnéptelenedett Kolozs megyei faluban, Fejérden született Benkő középiskolai tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban kezdte, majd a kolozsvári tanítóképzőben folytatta. Érettségi után a Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola, a Magyar Művészeti Intézet és a Gheorghe Dima Zenekonzervatórium hallgatója lett – orgonaművészi és zenetanári diplomát szerzett. Mint László Ferenc megfogalmazta, Benkő „az erdélyi magyar zenetörténetírás genealógiájában a harmadik nemzedék Seprődi János és Lakatos István után. (...) Lakatos Seprődi kezéből vette át a stafétabotot, de valódi filiációról nem beszélhetünk esetükben. Benkő András ezzel szemben tényleges Lakatos-tanítvány volt, mestere tanársegédjévé, majd kollégájává, végül pedig utódává lépett elő a közben számos átszervezést és átkeresztelést megért kolozsvári zeneművészeti főiskolán.”³ 1985-ben egyetemi docensként vonult nyugdíjba – tanári pályája során a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, illetve a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Vallástanár Fakultásán is oktatott. Doktori disszertációját – Bartók és Románia címmel – 1977-ben védte meg.

Benkő András doktori témaválasztása korántsem véletlen: a romániai (elsősorban erdélyi) kapcsolatok-kötődések alapos, szisztematikus feltárásával jelentősen segítette a magyar és egyetemes Bartók-kutatást. 1970-ben megjelent, Bartók Béla romániai hangversenyei (1922– 1936) című kötete a teljességre törekedve mérte fel Bartók koncertjeinek sajtóvisszhangját.„Milyennek látták Romániában Bartókot, a zongoraművészt, mit éreztek, mit láttak meg művészetéből, hogyan fogadta a közönség a mások és saját alkotóművészetét tolmácsoló zsenit, miképpen szolgálta Bartók művészetpolitikájával is igazi vezéreszméjét: a népek testvérré válását?⁴ – tette fel a megválaszandó kérdéseket a kötet előszavában. A zeneszerző levelezése, nyilatkozatai és a hangversenyekről megjelent sajtóvisszhangok képezik a forrásanyag gerincét, amelyhez szervesen kapcsolódik a Bartók romániai koncertjeit bemutató táblázat, az elhangzott művek jegyzéke, néhány korábban ismeretlen rajz, illetve bibliográfiai adat. A kötet felidézi Bartóknak a román népzenével való kapcsolatát, Ioan Buşiţia belényesi gimnáziumi tanárral⁵ ápolt szakmai és emberi barátságát, a tizenhat vármegyét érintőgyűjtőutak tanulságait, valamint Bartók román népzenei ihletésű kompozícióit. Emlékeztet, hogy Bartók viszonylag jól megtanult románul – egy idő után már képes volt precízen lejegyezni a gyűjtött népdalok szövegét. A változó színvonalú sajtóhíradások százai közül kiemelkedik Kassák Lajosnak a kötetben közölt verse, amely Bartók zongorajátékának csodálatos költői foglalata: „Olyan vékony, mint a halszálka/olyan fehér, mint egy liliom/de ha leül a zongorához, Sárkánnyá változik át/csörömpöl, sír és néha ugat/ hogy elsötétül az ég s a házak falai beomlanak.”⁶

Négy évvel később Benkő – Almási Istvánnal és Lakatos Istvánnal együtt – szerkesztette, alapos bevezető tanulmánnyal és tudományos apparátussal látta el az erdélyi magyar zenetudomány megalapozója, Seprődi János (1874–1923) zenei írásaiból és népzenei gyűjtéseiből válogató kötetet.⁷ Ezt követte 1975-ben A Bolyaiak zeneelmélete címűmonográfia⁸, amelynek középpontjában Bolyai Farkas „zenészeti dolgozata”, valamint Bolyai János „muzsika-tana” állt. Az egzakt zenetudományi témák után Benkő itt az erdélyi művelődéstörténet különböző színtereire kalandozott; megállapítva, hogy a Bolyaiak életében a muzsika „nem felületen mozgó, többé-kevésbé divatos szórakozás akkor, amikor hangszert vesznek kezükbe, és tudományos elmélyedés, ha zeneelméleti kérdést boncolgatnak.”⁹ 

Következő önálló kötete az 1983 és 1986 közé datálható Zenei kislexikon, amely mintegy 6000 rövid definícóval segítette a zenekedvelők tájékozódását,¹⁰ s amely a Ceaușescu- diktatúra szörnyű éveiben politikai vihart kavart. Domokos Géza visszaemlékezése szerint„bár szigorúan szakmunkaként kezeltük, megjelenése után – 1986 elején – rácsapott a cenzúra. Sokáig állt becsomagolatlanul a kolozsvári nyomda expedíciós osztályán, majd csak újranyomott borítóval, ami természetesen a teljes példányszám újrakötését is jelentette, engedélyezték a terjesztését. (...) A Szenik Ilona által lektorált Benkő-lexikonról az is kiderült, túlságosan magyraközpontú.”¹¹ Az utolsó, nyomtatásban megjelent Benkő András kötet a főiskolai évfolyamtársáról, Zoltán Aladárról (1929–1978) írt monográfia¹², amelynek középpontjában Zoltán kórusműveinek, énekkari ciklusainak elemzése áll, de számos tanulságos adalékkal szolgál a hatvanas-hetvenes évek romániai magyar zenei közéletéről is. Benkő két további könyve – a Márkos Albert zeneszerzőről (1914–1981) és a mesteréről, Lakatos Istvánról (1895–1989) szóló monográfia – sajnos mindmáig kéziratban maradt.

(Benkő András)

Az önálló kötetek mellett nem maradhatnak említés nélkül több mint négy évtizedes pedagógiai munkájához kapcsolódó jegyzetei, amelyekben az ókortól a barokk végéig (1750- ig) ismertette az egyetemes zene történetét; önálló jegyzetben foglalkozott a 19. századi orosz zenetörténettel, valamint az egyházi ének történetével (himnológiával). Tanulmányaiban és cikkeiben a szűkebben vett zenetudományi témák mellett rendszeresen foglalkozott Bartók és Kodály életművének különböző aspektusaival, a kolozsvári magyar zenés színjátszás fejlődéstörténetével, református egyházzenével és alma matere, a nagyenyedi Bethlen Kollégium zenei életével. Publikációit magyar és román nyelven közölte a Zenetudományi Írások (amelynek szerkesztője is volt), a Zenetudományi Tanulmányok és a Lucrări de Muzicologie tanulmányköteteiben. Értékes szócikkeket publikált a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban,¹³ valamint a New Grove Dictionary of Music and Musicians¹⁴ köteteiben. Tudományos munkái a többi között a Korunk, a Református Szemle és a Magyar Egyházzene, ismeretterjesztő írásai és hangversenybeszámolói A Hét, az Igazság, a Művelődés, az Utunk hasábjain láttak napvilágot.
Benkő András életművéről két bibliográfia is megjelent: az egyiket leánya és tanítványa, Benkő Judit állította össze¹⁵ , a másik Pávai István és Sófalvi Emese munkája¹⁶.

Összegezve teljes mértékben egyetérthetünk László Ferenc megállapításával: Benkő „mint egy amolyan egyszemélyes erdélyi magyar zenetörténeti intézet, mindent felvállalt, ami csak ebbe a munkakörbe belefér, dokumentumok fölkutatásától, közlésétől és zenetörténészi értékelésétől a zenetörténeti múlt népszerűsítéséig. (...) Ha elképzeljük, hogy jobb időkben hogyan bontakozhatott volna tovább Benkő András pályája, őt is amaz áldatlan korszak áldozatának kellene, hogy tartsuk. Ha azonban abból indulunk ki, amit teljesített, a korszak hősei között kell kijelölnünk a helyét.”¹⁷

 

1 A honlap elérhetősége: https://benkoandras-zenetortenesz.com

2 Csire József: A zenetörténész műhelye. Beszélgetés Benkő András docenssel, a zenetudományok doktorával. Művelődés, XXXVI. évfolyam, 1983/7.

3 László Ferenc: Benkő András halálára. Helikon, 2021/8. 18.

4 Benkő András: Bartók Béla romániai hangversenyei (1922–1936). Bukarest: Kriterion, 1970, 5.

5 Bakó Endre: A Janus-arcú Busica János (Ioan Buşiţia) halhatatlansága: Adalékok Bartók Béla román barátjának portréjához. Várad, XI. évfolyam, 10. szám (2012 október)

6 Kassák Lajos: A mérleg serpenyője. Első közlés: Kassák Lajos: Sötét egek alatt. Budapest: Szerzői kiadás, 1940.

7 Almási István – Benkő András – Lakatos István (szerk.): Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. Bukarest: Kriterion, 1974.

8 Benkő András: A Bolyaiak zeneelmélete. Bukarest: Kriterion, 1975.

9 Benkő: i. m. 5.

10 Benkő András: Zenei kislexikon. Bukarest: Kriterion, 1986.

11 Domokos Géza: Sorozatok margójára. A Hét, 2000. március 23., 3–4.

12 Benkő András: Zoltán Aladár. Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 1996.

13 Balogh Edgár – Dávid Gyula (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. Kolozsvár–Bukarest: Kriterion, 1981–2010.

14 Stanley Sadie (szerk.): The New Grove Dictionary of Music and Musicians. Oxford: Oxford University Press, 1980.

15 Benkő Judit (összeáll.): Benkő András zenei könyvészete. In: László Ferenc (szerk.):Zenetudományi írások Kolozsvár: Kriterion, 1999.

16 Pávai István – Sófalvi Emese (szerk.): A romániai magyar vonatkozású zenetudomány elsőévszázada. Bibliográfia. Kolozsvár: Kolozsvári Operabarátok Köre, 2019. 307–313.

17 László Ferenc: Benkő András halálára. Helikon, 2021/8. 18.